Telefonon hogy lehet halálhírre reagálni?

Nekem 6 évesen halt meg a dédmamám, anyukám megmondta, én meg egyszerűen tudomásul vettem és játszottam tovább. Aztán anyukám megkérdezte: nem is vagy szomorú? Mire én ezt válaszoltam: Öreg volt, meg kellett már halnia.

Amúgy ritkán láttam a dédit, nem is szerettem, a mai napig nem értem, hogy miért lepődött meg anyám a passzivitásomon, amikor a halálhírét közölte. Mindenesetre megsértődött és utána évekig emlegette.

A gyászhír kihozhat az emberből furcsa dolgokat, szerintem nem kell túlbonyolítani. Ezt is elmondhatod apukádnak, amit ide írtál.

Amúgy én se tudok mit mondani, ha ilyen hírt kapok. Egyszerűen légüres tér az agyam ilyenkor és nem tudok mit válaszolni. Szerintem ez természetes reakció.

#12: nálunk, amikor gyerek voltam, meghalt valamely nagypapa. Mondták, hogy ne mondjam még senkinek.

Erre hazaért a család leültek, én meg kb így, hogy "sálálá, meg halt a nagypapa". Nagyon gyerek voltam nem tudtam semmit ezekről. Ma meg már így felnőtt fejjel túl sokat foglalkozom is a halállal.

Nagymamm temetésénél meg ott vigyorogtam, hogy jé, mennyi régen nem látott ismerős arc (rokonok). Fura az ember.

Én úgy tudtam meg, hogy meghalt az épdesapám, hogy anyám és a nagynéném bejöttek a suliba, és kérték az igazgató helyettest, hogy hívjon ki a teremből. Kihívott, anyámék közölték, én pedig annyit csináltam, hogy visszamentem a terembe, összepakoltam a cuccomat, a barátnőmnek odaszóltam halkan, hogy "Apám meghalt", hogy ha kérdezősködik az osztály legyen mit mondania. Majd a tanárnő "Tudunk valamit segíteni?" kérdését udvariasan visszautasítottam, és kimentem. Semmi nem látszott rajtam, egyszerűen szerintem ott helyben fel sem fogtam mi történt. Egy héttel később a búcsúztatón sírtam (mit sírtam... zokogtam...) először és utoljára.

Fogalmam sincs mit tettem volna ha telefonon közlik. Valószínűleg lesápadok és káromkodok valamit...

Emberfüggő.

21L