Te mit tennél ha a férjedet/párodat félreérthetetlen helyzetben látnád meg, azonnal odarohannál cirkuszolni, vagy megvárnád míg hazaér?
Semmit az égvilágon nem tennék. Szépen hazamennék, lecseréltetném a zárat, közben összepakolnám a cuccait és kitenném az ajtó elé egy üzenettel, hogy mehet az új barátnőjéhez. Redőny leenged, függöny behúz.
Ha albérlet lenne, (és tudnék hova menni) összepakolnék, felvágnám az összes cuccát, elvinnék minden normálisabb ingóságot pl laptop, stb. és onnantól ha akarna e tudna elérni többet. Szó szerint kisétálnék az életéből.
Drága 22-es, miután saját lakásom van, amit egyedül vettem, és egyedüli tulajdonos vagyok, máséba meg nem költözöm, így bátran tehetem azt, amit írtam. És jól sejted, nő vagyok. Problem?
8-as
ma 00:25
13 -as vagyok.
Igen, a férjem is végighallgatta, végig ott ült.
Nem kell sajnálni, hogy végül is ez történt, mert én mindig azt mondom, hogy "minden rosszban van valami jó"
Persze akkor ott letaglózott amit láttam, és az, hogy rájöttem a volt férjem megcsalt. Ki ne borult volna ki? Főleg ennyi év házasság után?
Legjobban inkább az fájt, hogy becsapva éreztem magam. Majd dühített az a tudat, hogy az orromnál fogva vezettek. Vajon mióta ment? Odáig már nem mentem, hogy rákérdezzek, hogy ez az első nő akivel a házasságunk alatt megcsalt vagy volt több is.
De végül is valahol jól jött, hogy lebukott. Az utóbbi időben már egyre több gond volt, csak éppen lépni nem mertem. Így viszont meglett könnyítve a dolgom.
1 éve már nem élünk együtt, már el is váltunk. Én jól érzem magam. Olyan felszabadultnak és magabiztosnak.
13/25-ös, gratulálok a lélekjelenlétedhez és a hozzáállásodhoz, 43 évesen pedig még fiatal vagy, élvezd is az életet a beszari (bocs, ezt nem lehet kihagyni:-)) férjed nélkül. Azért az, hogy ilyen pasi is úgy gondolja, hogy bátran félreléphet, elgondolkoztató...Ő sokkal többet veszített, mint te.
Remélem, te nem jársz úgy, mint én, annak idején, jóval a válásunk után, este 10-kor hívott a volt férjem új barátnője, hogy be van rúgva, tör-zúz, és én azonnal menjek érte (a csaj szüleinél voltak.) Az ország túlsó végében voltam éppen, amúgy sem foglalkoztam volna az üggyel, így pláne nem. Annyit mondtam a csajnak, hogy legalább már tudja, miért váltunk el, semmi közöm hozzá, mit csinál, ha ő teheti, keressen egy rendes embert, sok szerencsét, aztán letettem. Máig sem értem, miért pont én jutottam eszébe.
Nem mennék oda.
Ha hazaért, nem "kérdezgetném", egyszerűen közölném, hogy lebukott. Szeretném tudni: mióta, hogyan, miért. Nem bő lére eresztve, csak 3 tőmondatban. Nem drámáznék, de nem is bocsátanék meg.
Kedves 22-es, ugyan a stílusod alapján előbb küldenélek el a jó fenébe, minthogy a való életben válaszoljak neked, de mivel úgyis ráérek, ám legyen :)
A jelek szerint te írtál nagy baromságot. Én a 10-es válaszoló vagyok. Esetünkben albérletről van szó, de ha nem így lenne, akkor is tartanám magam ahhoz, amit leírtam.
Hidd el, én akkor is kivágnám, ha az ő lakása lenne. Legalább egy hétbe telne, mire nyugodtan rendezném a lakhatási körülményeimet és el tudnék költözni, nehogy már én szívjak az ő szemétsége miatt. Ha már úgyis van másik csaja, egészen biztosan befogadja arra az időre. Miután távoztam, olyan orgiákat csap a nyamvadt lakásában, amilyet szeretne.
Köszönöm szépen a válaszokat!
26. Még volt képe Téged hívni a barátnő, hogy vidd el a volt férjedet? Le vagyok döbbenve.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!