Házasságon belül (gyerekekkel) a külön kassza hogy működik?
Ez egy tüneti kezelésnek jó (most nekem is ennyi pénzem vagy, nem szólhatsz be), de megoldásnak kevés. Akkor beleköt másba, arra is mehet valami ellenlépés, aztán egyre csak fokozódik a konfliktus. Itt egy brutál őszinte és átfogó beszélgetésre és önelemzésre van szükség, ami feltárja hogy a férje miért érez késztetést azokra a dolgokra amiket mond és tesz. Ezzel a külön kasszával csak nő majd közöttük a távolság, miközben minden a régi.
Én a kérdező helyében a gyerekeket rábíznám valakire, diplomatikusan indítanék a férjemnél, de kötném az ebet a karóhoz. Mindenképp kiszedném belőle, hogy mi is az alapprobléma és milyen megoldást találhatunk. Nem vádaskodva, nem hangosan, csak őszintén elmondva hogy ez nekem rosszul esik és szeretném ha máshogy lenne, találjunk közösen megoldást.
Nnomost az egyik dolog, hogy aki szerint egy munkaeszköz nem ajándék, javasolnék egy próbát: egy hónapig mosson föl napjában kétszer-háromszor egyetlen árva felmosóronggyal, majd váltson vissza a megszokott "felszerelésére". Oszt ha nem érzi a különbséget, akkor jó lesz neki a sima felmosórongy is.
(Ezt azért mondtam, mert aki sokat dolgozott már pocsék felszereléssel, az biza ÉRTÉKELI, ha megfelelőt kap a kezébe.)
A másik, hogy kérdezőnek tényleg fel kellene tennie párjának a nagy kérdést, miszerint most akkor a ti családotok a fontosabb, vagy az övé?
Mert ha a közös, akkor talán az anyucin lógó ingyenélőket cseszegesse, ne téged.
Kérdező, azt mondom, amit a többiek: a ti esetetekben lehet ilyen-olyan módszer, az emberrel gond van, így semmi nem lesz igazán jó. Ez kicsit olyan, hogy remek, fejlett emberek (amilyenekből egy kupacban sosincs, teljesen fiktív dolog) anarchiában, demokrációban és királyságban is ellennének, s remek államforma lenne mindahány. Ha az emberek gyűlölködők, lusták, korruptak, másikat nem tisztelők, akkor viszont nincs államforma és szabályrendszer, ami mellett jó lenne a helyzet (a legnagyobb bajoknál némely esetben lehetne valamit segíteni, de mindenképpen sok baj lesz).
Ugyanez van házasságban is, csak ott kevesebb az ember s ha az egyik ferdén gondolkodik, basáskodó, zsugori, igazságtalan...etc., akkor az nagyon rosszá tudja tenni a helyzetet, bármilyen szabályokat is állítanak fel.
Nem normálisan áll hozzá a férj a dolgokhoz, ami mindig gondot okoz, kérdés, mikor a legkevesebbet, de ezen én nem gondolkodom el. Én már rég kiosztottam volna.
"Nnomost az egyik dolog, hogy aki szerint egy munkaeszköz nem ajándék, javasolnék egy próbát: egy hónapig mosson föl napjában kétszer-háromszor egyetlen árva felmosóronggyal, majd váltson vissza a megszokott "felszerelésére". Oszt ha nem érzi a különbséget, akkor jó lesz neki a sima felmosórongy is. "
Akkor nem érted!
Az új felmosórongy az KELL, az SZÜKSÉGLET.
Azt meg kell venni, mert a háztartás kelléke.
Ne nevezzük ki ajándéknak, jó?!
Ajándék egy masszázs vagy egy utazás vagy egy tábla csoki, de nem a munkaeszközök, alapkellékek.
Szerintem a kérdező az edénykészletet csak azért választotta, hogy ne tűnjön nagy ígényűnek a férje szemében. Nem mert egy személyesebb dolgot kérni!
Tehát edénykészletet kapott...kérdező, akkor most az a tiéd, csak a tiéd? Remélem a férjednek nem abban főzöl!!!
Edénykészlet egy szükséglet, ami kell a családba...igaz, itt nem látom a családot, de ez más kérdés. Én nem élnék így, az 1000 százalék,....fej a férjed, tehetsz te bármit, úgyis beleköt majd mindenbe.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!