A családom szerint nem volt okunk a sértődésre, szerintetek?

A férjemmel és a 3 hónapos babánkkal a szüleimnél töltöttünk 3 napot vidéken.

Már a legelső napon megbeszéltem anyámmal, hogy jövő hónapban is mennénk 4 napra, jönne velünk 3 barátunk is, mert fesztivál lesz a városban, jó buli, a barátaink szívesen megnéznék maguknak a dolgot. (Nagy a ház, anyámék egy szobát használnak a 4ből, a többi üresen áll.)

Anyám azt mondta hogy persze, semmi gond, menjünk csak, be is írta a határidőnaplójába a dátumot. Rákérdeztem apámnál is, hogy neki oké-e a dolog, hogy ekkor és ekkor mennénk. Azt mondta ő is, hogy rendben van.

Erre másnap apám amikor hazaért a melóból, foghegyről odavetette, hogy mégsem jön össze a dolog, mert pont akkorra jelentkezett be a hzaverja és a felesége. És ennyivel lezárta a dolgot, nem tette hozzá hogy de mi menjünk nyugodtan, csak a barátaink nélkül. Bár a 3 szabad szobában pont elfértünk volna mindannyian, de mindegy.

Ez aztán nagyon nem tetszett se a birkatürelmű férjemnek, se nekem, mert hát mi egyrészt előbb szóltunk, másrészt meg elég nagy lenne a ház mindannyiunknak.

És amikor szóvá tettem ezt, apám azt válaszolta, hogy dehát egyértelmű, hogy a haverját választja, mert a barátaink őt aztán ugyan nem érdeklik. Mi hárman a babával mehetünk ha akarunk, de a barátaink nem. Ezek után már nekünk sem nagyon van kedvünk menni, mondtuk is hogy akkor inkább kihagyjuk a bulizást, köszönjük.

És anyám minderre az egészre még azzal kontrázott, hogy ezt az egészet magamnak köszönhetem. És hogy apám azért reagált így, mert én előző este rászóltam, hogy ne támaszkodjon erővel a baba utazóágyára. (Mivel apám 100 kiló, az utazóágy meg műanyag, és épp rogyott össze középen az illesztésnél miközben a baba benne feküdt, szerintem jogosan szóltam.) Idézem: "mégis mit képzelek én magamról, hogy rendreutasítom az apámat". Pedig csak a gyerekem biztonsága érdekében tettem, meg hát miért ne kérhetném meg arra, hogy x dolgot ne csináljon.

Ezen a ponton már a férjem is megelégelte a dolgot, és szólt anyáméknak, hogy ideje lenne már normális stílusban beszélniük velem, mert amióta ő ismeri a családomat, még nem hallotta őket szépen beszélni velem vagy szépen nyilatkozni rólam.

És erre a szüleim nem azt mondták, hogy oké, bocs, hanem hogy márpedig az én hibám az egész, és ne is menjünk oda többet, és mélységesen szégyelljem magam a vállalhatatlan viselkedésem miatt. Pluszban anyám telekürtölte ezzel a történettel a rokonságot. És ami a legmegdöbbentőbb, a rokonság egy emberként állt anyámék pártjára, külön-külön felhívtak és elmondtak mindenféle hálátlan dögnek.

És így a végére már elbizonytalanodtam, hogy talán tényleg túlreagáltuk, hogy a haverjaik miatt lemondták azt a hosszú hétvégét, amit mi korábban "lefoglaltunk".

Ti mit gondoltok, tényleg nekik van igazuk, és ez így a természetes? Én már tényleg nem tudom.