Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Szüleim problémáznak barátom...

Szüleim problémáznak barátom miatt (? )

Figyelt kérdés

Most vagyunk együtt barátommal 4 hónapja és tegnap áthívtam hozzánk. Nos, barátom roma, és szüleim teljesen kiakadtak, ami gondolom érthető is lenne, DE ő teljesen más mint az átlag. Van munkája, a szüleinek is van, normálisan viselkednek. Habár néha egy kicsit furcsálltam, hogy barátom bátyja folyamatosan mondja, hogy ilyen meg olyan szép vagyok, más emberhez jobban illenék. Erre barátom mondta, hogy ne foglalkozzak vele, az előző barátnőjével is ezt csinálta.

Ami pedig a tegnapot illeti... nem sült el túl jól. Persze amíg nálunk volt, szüleim kedvesen viszonyultak hozzá, valamint barátom sem csinált semmi olyat, amiért el kellett volna ítélniük. Kiment pár percre cigizni, erre szüleim mondták, hogy nem vagyok normális hogy egy ilyen fiúval jöttem össze, találhatnék nála jobbat is, plusz az sem normális, hogy mindig cigizik. Először is, most látták először, honnan tudják hogy mindig cigizik? Jómagam sosem próbálnám ki, de szerintem addig nem probléma amíg mértékkel csinálja. Másodszor is, egy beszélgetésből lehetetlen, hogy leszűrték, milyen ember. Megvannak győződve róla, hogy minden roma egyforma.

Este nálunk aludt, mondanom sem kell, hogy nehezen tudtam rábírni szüleimet... A következő történt; lefeküdtünk. Most lehet elhordani mindenféle k kezdőbetűs idiótának, de én már késznek éreztem magam rá. Csakhogy történt egy kis malőr.. Kiszakadt a gumi amit túl későn vettünk észre. Amikor szűleimnek elmondtam ismét következett egy "nem vagy normális" hullám és elmentünk tablettáért. Szóval olyan nagy probléma végül nem lett.

Viszont nem szívesen látnák barátomat. Akárhogy győzködtem, adjanak neki még egy esélyt, nem akarnak. Pedig tényleg nem egy rossz ember, csak inkább az előítéletességet választották..

16/l


2015. máj. 10. 23:12
 1/10 anonim ***** válasza:
27%
Oké?
2015. máj. 10. 23:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
85%
Nem vagy normális, hogy az előítéletes szüleidnek odaviszel egy roma fiút mindenféle előzetes felkészítés nélkül, mindezek után ráveszed őket, hogy ott is aludhasson, és még szexelsz is vele a szülők füle hallatára, ráadásul még vigyázni sem tudtok.. Azt gondolom borzalmas a helyzetfelismerő képességed, és egyáltalán nem csoda, hogy így jártál. Te feszítetted pattanásig a húrt.. ha változik a helyzet, az csakis az idő múlásával fog, ha sokáig együtt maradtok nagyobb bajok nélkül, mert eddig tökéletesen bizonyítottad, hogy meggondolatlan és naiv a felfogásod és döntéseid.
2015. máj. 10. 23:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
66%
No comment!
2015. máj. 10. 23:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
71%
Teljesen igaza van a szüleidnnek. Biztos hogy nagyot csalódottak most. Odaviszel egy romát a házukba, akit nem is érdekel hogy először van ott idegen helyen és máris lefekszik veled. Ráadásul a védekezés is nulla. Szép bemutatkozás. Gondolom rég elhúzott mire elmondtad a szüleidnek mi történt. Ennyi jellem sem volt benne hogy együtt mondjátok el és együtt vállaljátok, együtt menjetek dokihoz. Gyönyörű. Ennyit érsz a romának. Egy kaland vagy számára, beavatás. Szegény szüleid.
2015. máj. 10. 23:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
69%
lehet most jól lepontoztok de nincs jó véleményem a romákról sajnos. Lányomnak volt ilyen barátja semmi elöitéletem nem volt, de nagyon ronda vége lett kiderült hogy milyen undor ahogy viselkedik mikor szakítottak zaklatta fenyegette és még nekem is csodás dolgokat irogatott. fiam sem járt jobban az ilyen barátnővel csaj apja még bántotta is na és a csaj nem bírta békén hagyni. sok hazugságával volt hogy a fiam ellenem is fordította. na és közben csalta ahogy tudta mindenkivel akivel csak tudta. teljessen màs kultúra mint a magyar, vagy te is olyan leszel mint ök vagy nem lesztek sokat együt.
2015. máj. 11. 00:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
60%

miert kell lefekudni vele a szuleid hazaban nagy tszteletlenseg.

Esemeny utani nem 100% szedj gyogyszert mert potyogni fognak a gyerekek.

nagyon fiatal kislany vagy meg tanulj utazz dolgozz ne pasizasal foglalkozz

2015. máj. 11. 09:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
39%

Eleg vegyes lesz a valaszom, de ez a velemenyem meg akkro is, ha lepontoznak (btw., amugy is magasrol teszek a pontozasra :))


Szoval, 16 evesen meg nagyon fiatal vagy es rohadtul raersz a szexualis elettel. Tudom, h azt gondolod, h hulyeseg - en is ezt gondoltam a Te korodban, de megis vartam 19 eves koromig, es lam, nem maradtam le semmirol. :)


Masodszor, le a kalappal elotted, h a lehetsges konfliktusok ellenere oszinte voltal a szuleiddel! 16 eves letedre ez nagy erettsegre vall! Sok veled egykoru, vagy nalad kicsivel idosebb ennel pitianerebb dolgokat nem mer elmondani a szuleinek. Szoval ez jo, h megosztasz veluk ilyen dolgokat! Ezt tedd kesobb is, m jo kapcsolatod lesz a szuleiddel - szinten sajat tapasztalatbol mondom! Persze, a te korodban en is "utaltam" a szuleimet a sok konfliktus miatt, de en is oszinte voltam a sok balhe ellenere is, es mara jo a kapcsolatom veluk. :)


Tudom, h rasszistanak hangzom, de sajnos a romakrol nekem is megvan a velemenyem. Tisztelet a kivetelnek, sajnos a szamadatokkal kimutathato statisztika szerint a romakkal nem jo keveredni. Van ismeros, aki jomodu, tanult romahoz ment ferjhez, gyereket is szult neki. Hat, nem holtig tartott a hazassaguk...Az nagyon becsulendo benned szinten, h nem borszin alapjan itelsz, de a romak nemhiaba nem kepesek Mo-on asszimilalodni. Ennek megvan az oka.


Harmadszor pedig ha Te nem dohanyzol, es a pasi igen, akkor kesobb meg fogsz undorodni tole, ugyanis ejjel-nappal cigiszaga lesz...

2015. máj. 11. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
62%
Nagy marhaság volt, hogy már a bemutatkozó látogatás napján nálatok aludt a fiú és le is feküdtetek. Nem kellett volna a szüleidet ilyen helyzetbe hozni. Ez egyáltalán nem tett jót a kapcsolatuknak. Mondjuk azt sem értem, miért engedték meg ilyen friss ismeretség után. Mármint az ő részükről friss.
2015. máj. 11. 16:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
58%
Bocs, most láttam a 4 hónapot. Akkor a te részedről is nagyon friss a kapcsolat a szexhez.
2015. máj. 11. 16:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
39%

Az tuti, hogy ha az énl ányom lennél, NM aludna ott a barátod 16 évesen - cigány, vagy sem.


Mit képzelsz magadról, kisasszony, ki vagy te?! Aztán még meg is dugatod magad, ott a szüleid mellett - tök pofátlanság -, és az óvszer is kiszakad... erre már semmit nem írok, mert nálunk 2 év alatt nem szakadt ki. Előbb meg kéne tanulnotok védekezni, és csak utána szexelni.


De abban biztos lehetnél, hogy a barátod NEM jönne át ottalvósra többé.

2015. máj. 12. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!