Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Férfiak, mit szólnátok a...

Férfiak, mit szólnátok a párotok reakciójára, ha nyomul rá valaki?

Figyelt kérdés

Ma munka közben betévedt hozzám egy szórólapos férfi, aki amellett hogy szerette volna eladni a hirdetett dolgait, el kezdett udvarolni nevetgélve, dicsérte az alakomat, és azt kérte, hogy kísérjem el városnézőbe, mert nem helyi. Erre azonnal rávágtam a szokásos szöveget, hogy be vagyok táblázva, nem érek rá (közben gondoltam, hogy mégis mit képzel?!) Majd nevetve mondta hogy valójában randinak szánta. Ekkor azonban megmondtam neki, hogy van párom és nem szeretnék randizgatni. Majd elküldtem szépen illedelmesen a szórólapjaival együtt.


Miután ezt elmeséltem a páromnak, elkezdett picit nekem állni, hogy csalódott bennem. Csalódott, mert miért azt mondtam, hogy be vagyok táblázva, miért nem mondtam rögtön azt, hogy nem akarok vele várost nézegetni.


Megosztottam párommal, hogy vannak olyan nők, akik azonnal kapnak a nyálas dicsérő szavakra, és képesek elmenni a párjuk tudta nélkül ilyesmire.....míg én kiálltam magamért és azért, hogy nekem van párom!


Úgy gondolom, helyesen cselekedtem, aminek minden férfi örülne, mégis rosszul esik, ahogyan a párom reagált rá. :(


2015. máj. 5. 13:14
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
100%
A legtöbben ilyenkor is udvariasak, és nem is kell gorombáskodni, ha visszautasítasz valakit. Főleg, amíg nem is hív nyíltan randira. Én sem azt mondtam volna, hogy "sajnálom, nem mutathatom meg a várost, már van párom".
2015. máj. 5. 17:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem is jól reagáltad le. Másrészt mi köze lenne a szórólapos srácnak ahhoz, hogy van-e élettársad, vagy barátod, vagy férjed? Nem kell minden szembejövőnekbaz orrára kötni ezt. Persze ha nagyon erősködik akkor rendben van.
2015. máj. 5. 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:
100%

Már bocsánat, egy tolakodó idegennek miért is kéne beszámolnunk a családi állapotunkról?


A nem, az nem. Nem kell megindokolni.

2015. máj. 5. 19:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim ***** válasza:
Azt akartam leírni, amit a böszme Feri, akinek szokás szerint igaza van.
2015. máj. 5. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:
100%

A párod nem elég érett, hogy felfogja azt, hogy bízhat benned. Megsértetted az ő szent férfi egóját, amiért nem dicsekedtél el rögtön vele. Ennél már csak az nyújtott volna nagyobb örömet neki,ha így koptatod le a srácot: "bocsi,de van barátom és akkora farka, amivel nem bírok el és olyan okos, hogy csak ámulok rajta. Így nem randiznék veled."


Egy érett férfi már önmagában megnyugszik, mert felfogja, hogyha elmesélted neki a sztorit, akkor nincs miért aggódnia.

24/F

2015. máj. 5. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!