Miért van az h az unokák ápolják, gondozzák a nagyszülőket akkor is ha él a szülő?

Az egyik nagymamám 5 éves koromban halt meg, a másik 16 éves koromban. Hozzá az utolsó 4-5 évben minden héten mentem legalább 3×. Hétvégén mindig vittem neki enni, beraktam a mosnivalót, kitakarítottam, stb.

Nővérem sosem ment, ha igen, akkor csak nagyon ritkán és akkor is velem. Viszont, nem sokat segített.

A szüleim "sosem értek rá". Mondjuk ők még gyereket nevelni sem. Jelenleg meg unokázni sem "érnek rá" sosem.

Ők azt kapják, amit ők adtak: szeretet otthont, ha oda kerül a dolog.

A nővérem abszolút elfordult tőlük (megvan az oka rá), én még nagy nehezen, de tartom magam.

Férjem családjában az időseket mindenki segíti, ahogy tudja. Cserébe az idősek is ott segítenek, ahol tudnak.

Teljesen egyetértek az elsővel. Az én szüleim sem volta egy minta szülők gyerekkoromban. Tudásukhoz/erejükhöz mérten próbáltak számomra mindent megadni de... mondhatni kora érett felnőtt lettem.

A nagyimmal remek a kapcsolatom, mindig sűrűn látogattam és segítettem neki a ház körül. Így jelenleg azon igyekszem hogy hozzáköltözzem és segítsek neki. (egyedül él, nem rég halt meg az élettársa)

Nem érzem tehernek, hiszen rengeteget köszönhetek neki. El sem tudnám képzelni, hogy ne legyek mellette mikor szüksége van rá. És én biztos SOHA nem adnám be otthonba, ellentétben néhány gyerekével...

Az a része a kérdésednek, hogy a nagyszülő perrel fenyegeti az unokát, hát azért az elég merész. De biztos ennek is megvan az oka csak úgy nem lehet perrel fenyegetőzni, úgy hogy a fenyegetett megijedjen tőle. Hacsak nem sáros ugyebár valamiért, és a nagyinak nagyon is joga van ilyen elvárásokat támasztani... de mindegy nem akarok feltételezésekbe bocsátkozni.