Mit mondjak a szüleimnek, a barátom miért nem akar kijönni hozzánk soha?

A helyzet a következő: mindkét szülőm alkoholista, nem csak önmagukat,de a környezetüket is elhanyagolják. 20 évvel ezelőtt szocpolra felépítettek egy hodályt, ami azóta sincs készen, teljesen lelakott, s bár anyukám otthon van, mint "háztartásbeli" , alkoholproblémái és egyéb betegségei miatt nem csinál semmit a házban. Egy putriban élünk. Hétvégén mikor hazamegyek, amit lehet megcsinálok, de egyrészről 1-2 helyiségnél többre időm nem jut (időm nagy részében tanulok, de hétvégén azért nekem is kell kis pihenés), ha mégis eljutok a konyháig, akkor pl olyan szituáció adódik, hogy megjelenik a részeg apám és leordítja a fejem trágár szavakkal megspékelve, hogy egyáltalán minek jöttem haza (2 héttel ezelőtt történt, épp a konyhát takarítottam, apukám azt sérelmezte, hogy nem tartom h*lye p**sának anyukámat, mint ő). Értitek a helyzetet. Barátom engem elfogad és szeret, tudja, hogy nem ilyen vagyok, de én magam sem akarom kitenni annak a kényelmetlenségnek, hogy egy putriba kelljen kijönnie, aludni nem tud sehol, hisz ágyam még nekem sincs, a szekrények, ahol az étkészlet van mocskos már 10 éve, a kajában cigarettahamu (anyám rendszeresen az étel felett bagózik, hiába szólok rá mindig). Szüleim viszont nem értik, hogy barátom miért nem jön hozzánk gyakrabban, mikor én olyan sokat vagyok náluk. Mit mondjak? (Azért fejtettem ki ennyire részletesen, mert máskor is kaptam az osztást, hogy miért nem én vezetem a háztartást. Fontos tartom kiemelni, hogy nincs rá lehetőségem, amit lehet rendben tartok)