Hogy csinálják azok akik fiatalon vállalnak gyereket? Ez működhet így?

Persze, itt mindenki magából indul ki és lehordja azt, aki egy kicsit másképp merészel gondolkodni.

Csak hogy jó példát is hallj: ismerek olyan párokat, akik fiatalon vállaltak gyereket, köszönik szépen jól megvannak, közel sem minden korai házasságnak és gyerekvállalásnak válás a vége. Akik hamar vállaltak gyereket, ott hamar elkezdtek dolgozni és rá pár évre készek voltak a családalapításra. Nincs ebben semmi szégyellnivaló, ki mondja, hogy csak 30 fölött lehet szülni és első a karrier?

Csak azt ne felejtsd el, hogy egyrészt a gyereket nem magadnak szülöd, nem a te tulajdonod. Másfelől a sorrend is fontos: nem szabad a gyereket "felmagasztalni" minden fölé, mert akkor úgy jársz, mint az egyik itteni példa, hogy már a 7. férfit fogyassza el, csak azt felejti el, hogy egy gyereknek van apja is, akit ha önző módon elüldöz magától, akkor se a gyereknek, se a férjnek nem lesz jó.

Ha ilyen gyerekorientált vagy én elsősorban ezzel kapcsolatos szakma elvégzését ajánlanám. Dajka, óvónő, védőnő mondjuk, ha más nem a saját gyerekeknél csak hasznodra lehetnek a tanultak és lehet otthon vannak a nők 2-3 évig, de első évben, amíg hozzászoksz ahhoz a napirendhez egy perc időd se lenne tanulni vagy ha mégis az se lenne olyan minőségű és mennyiségű, mint amire szükség lenne. Nekem nincs problémám a korai gyerekvállalással. Engem is 21-22 évesen vállaltak a szüleim egyetemistaként, viszont ők már a finisben voltak és látták, hogy merre tartanak, össze tudták a gyereknevelést egyeztetni a tanulással, de vizsgaidőszakban a nagyszüleim besegítettek, nem elvárt segítségként, utólag ajánlották fel amikor már megszülettem, hogy pár órákról lehet szó.

Tehát lehet, hogy a párod már abban a korban van és neked nagy álmod a gyerek, de én egy érettségire nulla munkatapasztalattal nem vállalnék gyereket a mai világban.

Nem biztos, hogy minden a terveid szerint alakul.

Könnyű eltervezni, hogy gyerek mellett tanulsz majd, de ne hidd, hogy olyan könnyű ez. Pl. belegondoltál, hogy hiába vagy otthon 2-3 évig, azalatt suliba járni nem nagyon tudsz, mert ott a gyerek. Kire bízod, ha apuka dolgozik, nagyszülők dolgoznak, nem vállalják stb. És akkor nem beszélek arról, hogy egy gyerek nagyon megtudja változtatni két ember kapcsolatát (ez idősebb korban is így van), mit csinálsz ha mégsem jöttök ki? Egyedül is feltudod nevelni a gyereket?

És ezeket tapasztalatból mondom, mert nekem is így alakult az életem, csak én nem terveztem a gyereket.

19 évesen szültem, de én számíthattam a szüleimre. Nekem örömmel vigyáztak rá, hogy levelezőin elvégezhessek egy főiskolát, és lehessen egy normális munkám, így én 23 éves koromra egy viszonylag jól fizető állással rendelkeztem, sikerült pár éven belül lakást vennem stb. Persze hiába volt nagy szerelem, a gyerek apjával nem maradtunk együtt. Nekem piszok nagy szerencsém volt, mert a szüleim évekig "elviseltek" gyerekkel, hogy utána a saját lábamon megállhassak. Így én most nem függök már senkitől.

Én a helyedben nem alapoznám egy férfira se az életem (és hidd el, nem a keserűség beszél belőlem, mert szerncsére találtam valakit, aki gyerekkel együtt elfogad és szeret mindkettőnket).