Van létjogosultsága egy ilyen kapcsolatnak?
Kezdek beleszeretni egy férfibe. Most járunk azon a ponton, hogy el kellene döntenem, hogy engedek neki, avagy sem. Én 24 éves vagyok, ő 37. Vonzódunk egymáshoz és a személyiségünk is nagyon hasonló, jól meglennénk, de több ponton is úgyérzem, hogy ha őt választom, akkor fel kellene adnom önmagam.
Nem tudom, hogy ilyen korkülönbséggel működne-e közöttünk ez a dolog. Neki már teljesen más jellegű problémái vannak, mint nekem. Megvan a biztos élete, saját anyagi háttere, nekem nincs semmim.
Ő nem akar már költözni, letelepedett egy vidéki kisvárosban, a szüleim ott élnek, én Budapesten élek (tanulok és dolgozok) jelenleg. Pozitívum lenne, hogy a szüleim közelében élhetnék, de számomra nem lenne ott sok lehetőség. Ez a férfi azt mondta mindent meg lehet oldani, találunk nekem is munkát, valahogy még is az az érzésem, hogy feladnám önmagam, ha hozzá költöznék, tőle függnék, ő szerezne nekem állást. Saját cége van, rengeteg kapcsolattal, tudom hogy nem esne nehezére (ha más nem a saját cégében alkalmazna), de pont azért tanultam ennyit, hogy soha ne függjek senkitől ilyen szinten és most pont erről lenne szó.
A szívem teljesen mást mond, mint az eszem. Szívem szerint rohannék hozzá, az eszem viszont azt mondja, hogy maradjak itt, itt van lehetőség, itt van jó munkahelyem, amit szeretek, nem kellene tőle függnöm. Mit kellene tennem? Melyikre kéne hallgatnom?
válasza:Hát nézd, szerintem akkor érdemes belemenni ilyenbe, ha tényleg együtt képzelitek el a jövőt. Én egy darabig még megtartanám a budapesti életemet és távkapcsolatba fognék - ha fizikailag kivitelezhető.
Ha már összeköltöznétek egyébként is, mondjuk fél-egy év után, akkor át lehet gondolni, hogy válts. De az, hogy vonzódtok egymáshoz, édeskevés.
válasza:Az a kérdés, mit szeretnél a suli elvégzése után? Kisvárosban élni, avagy Budapesten? Hiányozni fog a nagyváros, a szórakozás, a független lét, vagy megelégednél a kisvárosi, elég egyhangú estékkel.
Ő már vágyik a megállapodásra, te képes vagy ezt megadni neki? Vagy még inkább élnél, buliznál?
Tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket, mielőtt a szívedre hallgatsz.
válasza: válasza: válasza:Lehet, hogy meglepő lesz, amit mondok, de képzeld: a házasságban bizony mindenki fölad magából valamennyit, a gyereknél meg pláne! De ez megtérül a közös célokban, együttműködésben. Ha röviden akarom megragadni a lényeget: az emebr egyedül önmagát megvalósíthatja, de a házasságban önmagánál nagyobb dolgot is meg tud valósítani!
Vegyük észre, hogy manapság a propaganda egyáltalán nem a normális párkapcsolatoknak, hanem az önző megvalósításnak kedvez. És mennyire rohadt "boldogok" az emberek...! Hallgass csak a szívedre, más örülne, ha így törődne vele egy férfi, segítené mindenben, és hidd el: a fővárosnak számos hátrány ais van egy vidéki városhoz képest. Nem mindenki tudja Pesten álmai karrierjét befutni, baromira nem...! Menj csak le nyugodtan vidékre és kövesd a szíved. Ha ezt teszed, meglásd, hoyg az eszed is egy idő után megtalálja, hoyg miért így volt a jobb! Ha esetleg valami mégsem jönne be, közösen felköltözhettek, de az önző bizonytalan "önmegvalósítás" miatt félredobni egy biztos közös jövőt... hát ezt azért nagyon ésszerűnek sem mondanám! Sok boldogságot!
válasza:Mindenképpen fejezd be a tanulmányaidat, és esetleg utána gondolkozz azon hogy hozzá költözz. 24 éves vagy nem lehet már olyan sok hátra, ha igazán szeret azt az 1-2 évet kibírja távkapcsolatban. A másoktól való függés, addig elfogadott amíg van mit kezdened az életeddel, ha esetleg nem úgy alakulnak a dolgok ahogy szeretnéd. Amíg az embernek van diplomája, és tudja hogy ha szakítanak, meg tud állni majd a lábán és nem az egész életét erre a férfira pazarolja, addig nem elítélendő, hogy a férfi keresi a pénzt a nő meg otthon vezeti a háztartást.
Amit én tennék:
Befejezném a tanulmányaimat, ha végeztem elköltöznék hozzá ha még akkor is kellek neki. Részmunkaidőben elvállalnék állást a cégénél, ha pedig jön a baba örülnék neki, hogy olyan férfitól várok gyereket, aki mellett ilyenkor sincsenek anyagi gondjaim és a munka számomra lehet egy hobbi. Ha elhagyna, vagy én gondolnám úgy hogy ebből a kapcsolatból nem kére (és még nincs gyerek) akkor visszaköltöznék a nagyvárosba és a diplomámmal keresnék munka, a saját lábamra állnék.
Nem feltétlenül akarnék én Budapesten maradni, de mindenképpen egy olyan nagyobb városban gondolkoztam, ahol van számomra lehetőség anélkül is, hogy be kéne tolnia bárkinek is egy munkahelyre.
Ezt a kisvárost unom. Ott éltem 20 évig, ismerem kívülről belülről és bár imádom, nem tudnám elképzelni, hogy ott éljem le a hátralevő életemet is.
A megállapodással nincs gond, kiéltem magamat az egyetemen, komoly párkapcsolatra vágyom. Ő szeretetre vágyik, törődésre és családra. Én is erre vágyom. Nem azonnal, de a cél közös.
Jól él, jól megy a cége, a kapcsolatai pedig a kis város környékén vannak. Ha vinné a céget, új kapcsolatokat kéne kiépítenie, ami vagy sikerülne, vagy nem. Ez nem így működik. Megértem, hogy ő ideragadt, a szülei sem fiatalok már, szükségük van a fiuk közelségére, segítségére.
Nagyon nehéz ez. Egyáltalán nem azt nyújtaná, amit én elképzeltem a jövőmet illetően, még is azt érzem, hogy talán megérné. Jó ideje ezen kattogok már. Nekem sem mindegy, hiszen nyáron végzek az egyetemen (már mesterképzésen), utána el kell döntenem, hogy hazaköltözök a szüleimhez és otthon próbálok boldogulni, avagy maradok és nyitott ajtóknál próbálkozok.
Ez a férfi jó ideje vár rám. Arra, hogy eldöntsem látok-e kettőnknek jövőt az adott feltételek mellett, vagy sem. Jó vele lenni, de hülyíteni sem akarom, amíg kételyek vannak bennem. Tökéletes lenne a számomra, de nagyon nehéz ebbe úgy belemenni, hogy gyakorlatilag elmondta, hogy ez van, ő ennyit tud nyújtani, ha kell kell, ha nem nem, de ő ezekhez ragaszkodik. Gyakorlatilag nincs beleszólásom, vagy ezzel együtt kell, vagy sehogy, pedig azt gondoltam, az azért közös döntés kéne hogy legyen egy kapcsolatban, hol szeretnénk élni.
Az a probléma, hogy oké, hogy szerez nekem állást tegyük fel, de ha egyszer ott véget ér a munkaviszonyom, akkor megint ő szerez nekem újat? Ha egyszer ne adj isten véget ér a kapcsolatunk, akkor ott állok egy bőrönddel, ahogy indultam és mehetek megvalósítani önmagam?
Ha egy korosztály lennénk, együtt küzdenénk meg az anyagi javainkért, akkor gyakorlatilag minden közös lenne, nincs ebből probléma, de így? Ha együtt élnénk már, nem mondhatnám (nem is akarnám) azt, hogy én nem adom a közösbe a pénzemet, mert gyűjtögetek arra az esetre, hogy mi lesz ha...? Tudom, sarkítok és nem azon kéne agyalnom, hogy mi lesz, ha vége lesz, de ebbe óhatatlanul is muszáj belegondolnom egy ilyen helyzetben szerintem. Szerinte túlparázom, ő csak mosolyog rajtam, de nyilván nekem kell eldöntenem mit akarok.
Egyszerűen csak azt érzem, hogy nem azért tanultam ennyit és nem azért dolgozom mellette már most mérnökként, hogy a harmincas éveimben ha úgy alakulna, még ne legyen semmim, mert addig mindent megkaptam mástól.
Arról szó sincs, hogy rögtön hozzáköltözöm, ez egyelőre csak az érzelmi szál bonyolódásáról, avagy megszakításáról szól.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!