Mióta vált ez szokássá a családokban hogy nem lehet megmondani a másiknak amit gondolunk?

Áhh, ilyen nincs, ez nem divat, hanem ritkaság.

Az esetek 90%-ban az alapfelállás az, hogy a szülő beleszól, a gyerek meg "ne szóljál bele". Az, hogy kinek van éppen igaza az abszolút változó.

De ilyen igazi "nem szólok semmibe" életet nem sok helyen láttam még...az max. csak a kívülállóknak szól, egymás közt úgyis beleszólnak. Szerintem.

Szerintem sem helyes. Egy normális családban természetes, hogy meg lehet beszélni mindent. Oda-vissza. Nemcsak a szülő adhat tanácsot a gyereknek, hanem a gyerek is a szülőnek.

Egyébként ez nem mostanában vált szokássá. Mindig is így volt. Kevés olyan család van, ahol valóban közel állnak egymáshoz a családtagok.

Ez van nálunk is. Tesóm tök hülye, bolond. Ha valaki szólni mer neki akkor megsértődik hetekig, hónapokig felénk se néz. Gyerekét nem viszi a nagyszülőhöz.

Ezért a látszat béke érdekében mindenki csak hajbókol neki.

Szerintem csak az olyan szülőket állítják le, akik folyamatosan mindenbe kérdezés nélkül beleszólnak, és sosem hajlandóak belátni, ha tévedtek arra hivatkozva, hogy ők a szülők, nekik csak igazuk lehet.

Ha 5 percenként kioktatnak akkor a normális tanács elsiklik a sok felesleges hülyeség közt és megelégeli az illető, a jogos kritikára se lesz kíváncsi egy idő után, mert nem akar mellé még 20 baromságot meghallgatni.

Azért ez árnyaltabb. Honnan tudja apja és anyja ELEVE, hogy rosszul jön ki belőle? Annyit változik a világ 30 év alatt, hogy az a stratégia, ami a szülőnek annak idején bevált, csöppet sem biztos, hogy a gyereknek is be fog válni. Szóval nem biztos, hogy jó tanácsot kap a szüleitől - még ha a legjobb szándékkal mondják is.

Másrészt, igenis el kell követnünk bizonyos tévedéseket, hogy érett személyiségek legyünk. Egy kisgyerek is úgy tanul meg valamilyen mozdulatot, hogy ismétli sokszor, hibázik, elrontja, aztán lassan-lassan egyre jobban megy neki. Ha akkor beleavatkozunk, hogy "ne így fogd meg, hanem amúgy", akkor garantáltan hátráltatjuk.

Nem tudom, szerintem ez szituáció függő. Vannak szûlők, akik úgy hiszik igaznak, fontosnak a véleményüket, hogy nem is kompetensek a témában és boldog-boldogtalant kioktatnak a saját szakmájukban. Attól, hogy valaki szülő még nem tud mindent. Továbbá nem mindegy a közlés formája sem. Ha azt mondja a kedves szülő, hogy "lányom, hányadék a körmöd, úgy nézel ki, mint egy utolsó cafka, nem vagy így a lányom", akkor arra is az areakció, hogy tartsa meg magának a véleményét, akármennyire csúnyák azok a műkörmök. Egy ilyet le lehet kommunikálni nem sértegető, nem bántó kifejezésekkel is.

Egyebekben persze előfordul, amikor tényleg érthetetlen, hogy miért kell a másiknak hallgatnia, mikor tényleg csak segíteni, menteni szeretne vkit, ugyanakkor ha valaki hülye (már bocsánat), akkor jobban jár, ha a saját kárán tanul. Mindenkivel előfordul, hogy addig nem nyugszik, amíg ezt vagy azt ki nem próbálta, meg nem vette, meg nem nézte, utólag meg rájön, hogy felesleges volt, pedig erre mások figyelmeztették. Nincs ezzel sem baj.

Mindenkinek jogában áll a saját hibáit elkövetni és ebbe nem szólhat senki bele.

A szülö elmondhatja EGYSZER a véleményét, utána a "gyerek" magánügye, hogy ezt megfogadja vagy sem.

A szülönek NEM joga folyamatosan beleszólni a gyereke életébe.

VISZONT ugyanez fordítva is érvényes, a gyerek is elmodnhatja a véleménét a szülö életével kapcsolatban (szintén egy alkalommal), de ezen felül nincs neki sem beleszólása.