Tudnátok tanácsot adni?

Sziasztok!

elváltam, fiaim 3 és 4 évesek. Amikor találkoztam a mostani barátommal, még együtt éltem az exférjemmel, de már régóta nem voltunk egy pár. Anyagi okok miatt nem tudtam különköltözni, így a kedvesem felajánlotta, hogy segít kifizetni az albérletet, ha találok, hiszen neki is érdeke, hogy külön éljek az extől. Nagyon hálás vagyok a segítségéért, elfogadtam, bár a büszkeségemnek annyi.

Ő egyébként szintén elvált, a volt felesége neveli a gyereküket, jó apa, segíti őket, sokat látogatja a leányzót. Nekem az anyagi helyzetem elég instabil, sajnos lvesztettem a munkámat, és fogalmam sincs, hogy mi lesz. a gyerektartás és a családi fedezi a lakbérem, de a részmunkaidős dadust, a rezsit és a kaját nem. Ha felmondok a dadusnak, új munkát se tudok keresni, és tanulok is, hogy normális jövőnk legyen, kezdődik a vizsgaidőszak hamarosan, de a stressz miatt nem igazán tudok koncentrálni.

A barátom gáláns, elvisz ide-oda, anyagilag igen jól áll, nm gond neki kifizetni egy-egy kirándulást, nyaralást. A problémám az, hogy nagyon nehezemre esik mindent elfogadni, úgy érzem kihasználom őt, annak ellenére, hogy nagyon szeretem őt (7 hónapja vagyunk együtt), és szeretnék a saját lábamon megállni. Nem pénzt akarok, hanem munkát, akármilyet, nem vagyok válogatós, viszont csak kb. reggel 7-este 8-ig tudnék menni a gyerekek miatt.

Nem tudok tovább elmenni vacsorázni vele, moziba, síelni stb., úgy, hogy én ebbe semmit nem adok bele, aztán hazajövök, és szenvedek, mert nincs kajám, rossz a radiátor, stb. Nem tudom megjátszani a boldogságot, akármennyire szeretem őt, pánikrohamaim vannak attól, hogy mi lesz.

Napközben a gyerekekkel vagyok, ha a dadus vigyáz rájuk, munkát kajtatok és tanulok ezerrel.

Mit tennétek a helyemben? Most ott tartok, hogy kilenc órára jön a barátom, mert beszélni szeretnék vele. DE fogalmam sincs, mit mondjak neki. Szívem szerint idót kérnék, hogy egy kicsit hagyjon egyedül, hadd álljak a lábamra, és ha lesz munkám és pénzem, akkor végre megismerhet olyannak, aki valójában vagyok, nem az a csitri, aki állandóan pánikol. De ha őrült magányos vagyok, külföldön élek, családom nincs, a barátaim is messze, egy barátnőm próbálja bennem tartani a lelket. A mai mélypont a lelkisegély fehívása volt.

Az evidens, hogy azonnal munkát kell találnom, de mit tanácsolok, mit tegyek a barátommal?

Légyszíves ne ítélkezzetek, lehet, hogy hoztam pár rossz döntést az életemben, de nagyon igyekszem helyrehozni őket, és erős, jó anya lenni.

Köszönöm,

28/N