Gyerekkorukban sokat vert emberek, tudnátok adni tanácsot?

Sehogyan sem tudsz hatni rá és nem is a te dolgod az ő megmentése. Ha benne nincs motiváció (erős vágy) arra, hogy abból, ami neki nem jó, kilépjen, akkor el kell fogadni, hogy - bármilyen bizarrul is hangzik - neki éppenhogy úgy jó, ahogyan van minden. Valószínűleg verte az apja az anyját, és őt is. Ebben nőtt fel, ezt tanulta minden sejtje, ezért hiszi azt, hogy ez a normalitás.

A gyerekek kérdése az más. A gyereket az védeni kell. Menj be a Gyámhatóságra vagy a legközelebbi rendőrőrsre, és tegyél panaszt vagy feljelentést, vagy egyszerűen csak kérdezd meg, hogy ilyen esetben - és itt jön a fenti sztori a verésről - mit lehet tenni a gyerekek érdekében.

Akkor értem a helyzetet. Nekem most nagyon úgy tűnik, hogy egy ajándékkal akarod lekenyerezni a saját lelkiismeretedet. Veszel nekik valami "személyes dolgot" és utána már nyugodtan fogsz tudni aludni, mert te megtettél mindent.

Tudod, bűnösök közt cinkos aki néma.

Ha annyira durva a helyzet, ahogy leírtad és annyira tenni szeretnél, akkor azt tennéd, amit az előző írt: mennél a gyámügyre meg a rendőrségre. Próbálnál beszélni a nővéreddel.

Mellesleg szüleitekkel mi van? Nekik normális az, hogy az unokáikat a vejük állandóan elgyepálja?

Nem akarom osztani az észt, de szerintem ebben a helyzetben egy szép nagy családi összefogásra lenne szükség. Nevezetesen összegyűjteni azokat az embereket, akikkel gyakrabban tartjátok a kapcsolatot, és akiket egy kicsit is érdekel, hogy mi a nővéreid gyerekeinek a sorsa. És együtt elbeszélgetni a kedves férjjel, hogy mit és hogyan. És megmondani neki, hogy ha nem csillapodik, nem áll le, akkor hatósági útra lesz terelve a dolog.

Az a nagyon nagy baj, hogy feltetted ezt a kérdést, de kb. semmilyen hajlandóságot nem mutatsz afelé, hogy bármit is tegyél az ügy érdekében. A sajnálat viszont még nem mentett meg semmit.

Pár év múlva visszanézve szerintem sokkal büszkébb leszel magadra, ha most elkezded "megmozgatni a köveket", és próbálsz tenni valamit a gyerekekért, mintha azon gondolkodnál, hogy mit vegyél szerencsétleneknek, hogy ne legyen olyan rossz nekik.