A vőlegény hazavitte bemutatni a mennyasszonyát a nagyszülőknek. A nagyszülők az egyik fiúkkal, feleségével, és négy gyerekükkel laknak a házban szerény körülmények között. Erre fel volt készítve a nő. Be sem mentek a házba a hugyos vödör ki volt téve az ajtó elé. Bent a házban volt a macska sőt egy tyúk is beszaladt a konyhába. A gyerekek is otthon voltak mert rühesek lettek de állítólag már meggyógyultak. A nőt kínálta a nagymama kávéval de nem fogadta el, süteményt sem kért. Ezután felháborodott a család, hogy az unoka milyen beképzelt nőt akar elvenni. A férfi megvédte el is jöttek onnan, de utána meg azt mondta, hogy igazán megihattad volna azt a kávét. Egyébként a férfi szülei nem így élnek ők sem nagyon jártak a nagyszülőkhöz,testvérekhez. Ti mit tennétek ebben a helyzetben?
hát ha 1x nem kért akkor nem kért . de amúgy nem rosszindulatból de nekem se lett vna gusztosom enni inni xD eleve akinek az állat bemegy a házbal.. szóval attól h nme állnak úgy anyagilag igényesek még lehetnek
2014. nov. 8. 09:50
Hasznos számodra ez a válasz?
2/19 anonim válasza:
Ên sem fogadtam volna el semmit..
Ezzel a megjegyzéssel ne kel, igazat adni.
A férfi szerint megihatta volna, a nő nem kért.. Pont..ennyi..
2014. nov. 8. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
3/19 anonim válasza:
Valszeg az ÁNTSZ is a nő véleményét támogatná, mert az igénytelenségnek is van határa. Úgy tűnik a nagyszülők leragadtak a középkorban, járna hozzájuk a halál.
2014. nov. 8. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
4/19 anonim válasza:
sztem semelyiknek es mindkettonek . Magyarul a nonek is mert nem tudhatja miert voltak a gyerekek tuhesek, elkaptak vagy a kirulmenyek miatt, a ferfinak mert az o nagyszulei es meg vedi oket. Zavaros ez az egesz helyzet , mert ilyen esetben persze h mindenki elso talalkozasra itel
2014. nov. 8. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
5/19 anonim válasza:
2. Vagyok..
A szerény körülmények még nem követelik az igénytelenséget..
És nem a tyúk, és a macska.. Az ok.. Sok helyen tartanak macskát benn, sőt ismerek olyat aki kakast atrt űgy, mint más kutyát Bp-en.. Nem ez.. Hanem az ürülék edényben hagyása, ha már nem wc-ben ürítése( akár ha pottyantós) azért elég tpdurva igénytelenség.
2014. nov. 8. 09:58
Hasznos számodra ez a válasz?
6/19 anonim válasza:
nekem a tyuk lett volna a legnagyobb gondom. Anyosomeknal a hatso udvarban vannak a tyukok, de ha vki veletlenul nyitva haggya a kaput elore jonnek, es mikor nyitva van a bejarati ajto akkor neha betevednek. Azonnal ki vannak hessegetve. Ugyhogy sxtem ez a legkisebb gond az h a gyerekek ruhesek, az mar nagyobb problema,de lehet h az iskolaban , ovodaban kaptak el , de ha igy is van ezt a no nem tudhatta!! Mondjuk en ilyen esetben nem vinnek latogatot a nagyszuleimhez az biztos!!
2014. nov. 8. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
7/19 anonim válasza:
ugyertem NEM a tyuk lett volna a legnagyobb gondom. Bocs most olvastam vissza
2014. nov. 8. 10:08
Hasznos számodra ez a válasz?
8/19 anonim válasza:
Az igénytelenség és a szerény körülmény nem ugyanaz. Hogy kinek milyen a családja, nem tehet róla, de lehet kezelni ezt... Nekem is ilyenek a nagyszüleim, nem látogatom őket évek óta. Páromat sose fogom bemutatni nekik, esküvőre nem hívtam meg őket. Miért? Mert nem akarom kitenni Őt ilyen kellemetlen helyzetnek. A vőlegény egy jó nagy idióta, hogy odavitte a menyasszonyát... Sajnálom szegény nőt, azon se lepődnék meg ha ezek után inkább lefújná az esküvőt.
2014. nov. 8. 10:08
Hasznos számodra ez a válasz?
9/19 anonim válasza:
ugyertem NEM a tyuk lett volna a legnagyobb gondom. Bocs most olvastam vissza
2014. nov. 8. 10:09
Hasznos számodra ez a válasz?
10/19 anonim válasza:
En a hazba sem mentem volna be! Mar meglattam volna a hugyos vodrot vissza is fordultam volna. Ruhesek a gyerekek? Uristen, oke el lehet kapni, de azert tudjuk, hogy a nem megfelelo higenia nagyon is ratesz a betegseg kialakulasahoz. Ott meg ugye bar...
100%-ban a nonek van igaza, tobbet nem is mennek. Azert mert masok ennyire igenytelennek, ne en erezzem mar magam rosszul!
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!