Miért nem tartják tiszteletben a szülők a gyermekeik véleményét?

Évek óta megfigyelhető nálunk a családban, hogy ami a gyereknek tetszik, azt a szülők degradálják. Ha én azt mondom ha az egyik kedvenc filmemet adják a tévében, hogy "Anya, ez a film nagyon jó, mindenképp nézd meg!", valahogy úgy reagál, hogy "ja, gondolom valami elvont baromság, kösz nem". A zenével ugyanez a helyzet, amit én hallgatok, az agyromboló, fülsértő, és mindenféle jelzőkkel illetik. A mai kor zenéje, baromsága, fujj. Sehogy sem tudom velük megértetni, hogy ezek javarészt olyan zenék, amik már az ő idejükben is voltak, az más, hogy ők nem kerültek kontaktba vele. (Pl-ul egy 20 éves zenekar legrégebbi számai, világzenék vagy éppen népzene.) Nem azt szeretném, hogy ugyanazt szeressük, de engem nagyon bánt, hogy ami nekem tetszik, az csak rossz lehet, és ők mindent elvből elutasítanak - úgy, hogy azt se tudják, miről van szó. Ha szeretnék nekik mutatni egy-egy számot, esetleg filmet, amiről azt gondolom, hogy ismerve az ízlésüket igenis tetszene nekik, ha nem én ajánlanám... Elküldenek a fenébe, hogy hagyjam őket békén ezzel.

Ha nem szólnának semmit, akkor én sem tenném, de folyton becsmérelnek mindent, pedig nem vagyok az a típus, aki mondjuk a zene bömböltetésével rákényszerítené őket, hogy naphosszat azt hallgassák, amit én.

Én sem szólok semmit, amikor a legjellegtelenebb zenékről zengenek litániákat. Nem értem, miért nem lehet tiszteletben tartani a másik ízlését.

Sokszor ismerősök, család előtt is ócsárolnak mindent, ami nekem tetszik, hangsúlyozva, hogy az ő lányuk bizony ilyen leprát hallgat.

Régóta tart ez, és engem mostmár kezd iszonyatosan zavarni, hogy nem hagynak békén ezzel. Mégiscsak jogom van azt szeretni, amit akarok.

(Nem vagyok már 14 éves, és nem, nem ez a legnagyobb problémám az életemben, de mostmár nem bánnám, ha valahogy sikerülne leállítanom őket.)