Van köztetek olyan, aki pici gyerekekkel egyedül tölti a hétköznapokat egy nyaralóban, mert Apa dolgozik és csak hétvégén tud lejönni, hogy együtt legyetek? Működőképes ez így? Vagy jobb otthon, együtt maradni?

Egyébként ez egy nagy fás, susnyás telek picike faházzal, minimálkomforttal, az egész az a romantikus, nomád fajta, én 20 éven át itt töltöttem minden nyarat. A férjem is beleszeretett. Szóval nekünk tökéletesen megfelelne, és 7 millió az egész papírmunkástul-mindenestül; nem hiszem, hogy az egész retyerutya pont ezen kapna hajba évtizedek múltán.

Igazad van, kedves Utolsó, éppen azért tettem föl a kérdést, hogy ki hogy éli meg ilyen módon az "egyedül"-létet pici gyerekekkel. 2-3 héten belül születik a második, és ha minden jól megy, szeretnénk majd Hármaskát is, tehát úgy 5 évre döntenénk most a nyaraink felől. Utána valóban visszamegyek dolgozni, akkor maradna a 3 hét + hétvégék, és esetleg a gyerekek Nagyival lent, ha addigra Édesanyám már nem ápolja a Nagymamámat... :( De ilyen távolra nem látunk a jövőbe.

Köszönöm, #17, nagyon autentikus a véleményed!:)

Nekünk még a "máshova is lehet menni" sem szempont. Hegymászók vagyunk, de amíg 0-2 éves (szopós) baba van a fészekaljban :), addig úgysem tudunk sziklára menni. A népszerű külföldi napernyős, zsúfolt nyaralóhelyektől mindig is irtóztunk, a pici gyerekeknek meg szerintem inkább előny az ismerős közeg, mint az évenkénti változatosság, szóval az ő kedvükért pláne nem mennénk. Majd ha nagyok lesznek, megyünk együtt hegyekbe, addig is marad a kalandparkos beülőzés, meg a környékbeli kirándulások. :)))

Egyébként kezdenek eloszlani a félelmeim... :) Egyelőre senki sem írt olyat, hogy: "Van lent nyaralónk, de bár ne lenne, mert több vele a gond, mint amennyit használni tudjuk. A fene akar ott kínlódni egyedül a gyerekekkel, itthon legalább esténként van kihez szólni a huszonnyolcadik Boribon elmesélése után." Vagy van, akinek ez a tapasztalata? Ne kíméljetek! :)