Milyen a környezetedben a nem önként vállalt egyedülállók aránya?

Van pár egyedülálló ismerősöm.

1. 27 éves nő, férjnél volt de többször megcsalták, elvált, azóta egyedül van sehol senki.

2. 36 éves nő, kamaszkorát azzal töltötte, hogy kosárlabda meccseken vadászott, mert neki az álom pasi kellett (rettenet csúnya lányról van szó), a huszonéveit azzal töltötte, hogy egy nála 30 évvel idősebb pasasba volt szerelmes sok-sok éven keresztül, akinek persze nem kellett, mostanra már se szép, se fiatal...

3. 28 éves nő, rettentő antiszociális borzalom.

4. 36 éves pasi, semmi baj nem lenne vele ha rendbe hozatná a fogsorát, mert bár egészséges fogai vannak de sötét barnák.

5. 30 éves nő, mindig olyan kapcsolatban ahol a pasas foglalt, aztán ha szétszedte a párt, nézett egy újabb foglaltat.

Ennyi jutott eszembe. Tényleg kell szerencse is. Egyébként ma azt néztem a strandon a gyerekmedencében, hogy micsoda rettenetes nőknek van gyerekük, és ezek szerint férjük is. Szóval a szépség nem minden...

50-50. A körülöttem levő összes ismerősöm diplomás, budapesti, értelmiségi szakmát űz, közepes külsejű.

Az az 50%, aki házas, azok gimi óta együtt vannak, a másik 50% meg hosszú kapcsolat után maradt egyedül. Az az 50%, aki egyedül van, szexkapcsolatokat tart fenn, és teljesen biztos benne, hogy soha többé nem bízik senkiben, és nem lesz többé párja (én is ebbe tartozom)

27N

Egy barátnőm, 30 feletti, ő az a tipikus, aki fehér herceget vár szőke lovon. Érdemtelenekre pazarolta az idejét a húszas éveiben, olyanokra, akik csak kihasználták de nem szerették. Hallottam az anyját is, olyanokra mondta a saját életéből, hogy "jó ember volt" és hogy "sikerülhetett volna együtt", akikre két percet nem pazarolnék az életemből; hajmeresztő sztorijai voltak.

Másik barátnőm: látszólag nagyon nyitott ember, mert könnyen ismerkedik, nem ítél látszatra. Valójában nehezen megközelíthető, ez szerintem nem is volna akkora baj, mert értelmes, okos, talpraesett, szerintem lehetne vele közös életet tervezni. Nagyon önálló egyéniség, nem tűri, hogy elnyomják vagy megmondják, mit csináljon, milyen legyen. Pont a kezdeti érzelmi zárkózottsága miatt hamar felismeri az ilyen férfiakat és nem is kezdeményez velük kapcsolatot. Papucsférjet szerintem nem akar, egyenlő viszonyú kapcsolatra meg nem talált párt idáig.

Kolléganőm: Alapvetően optimista, nagyon nyitott és érzelmes ember. Könnyen ismerkedik, könnyen a bizalmába fogad másokat, naivnak mégse nevezném, mert viszonylag gyorsan kiszúrja, ki az, aki nem illik hozzá. Első benyomás róla, hogy egy Barbie-baba, szerintem itt lehet a gond, sokan úgy állnak hozzá, hogy csak szexre jó. Neki is megvannak az elvárásai a külső megjelenést illetően, nem tud olyanhoz vonzódni, aki nem tetszik a szemének, ez pedig sajnos szűkíti a kört ismerkedésnél.

Egy férfi 35-ön túl: Közel áll hozzám, egész jól ismerem, szeretne már családot, de csak elméletben, gyakorlatilag éli a világát, szarik a jövőre, nem tervez előre. Élt már párkapcsolatban gyakorlatias, talpraesett nővel, akivel elvileg jól kiegészíthették volna egymást, de annak meg elege lett, hogy mindent neki kellett megoldania, mindig neki kellett gondolkodnia kettőjük helyett is. Ha kicsit összerázná magát, akkor nem lenne gond, most eléggé kétségbe van esve, hogy idáig nem ért el semmit ezen a téren, szerintem észbe fog kapni, legalábbis remélem. (Mert szeretne párt, családot.)

Férfi, 20-as évei végén: Sokban hasonlít arra a barátnőmre, aki magának való, bár látszólag ő is nagyon nyitott. Kevésbé önálló, mint a fent említett barátnőm, mindent az anyja old meg helyette. Ő is szeretne egy komolyabb barátnőt, de negatívan áll a nőkhöz, úgy látom.

Van még pár hasonló ismerősöm, akik nem önként lettek egyedülállóak, javarészt férfiak, a motivációjukat azonban nem ismerem.