Akik külföldre költöznek és közben szülei súlyosan betegek lesznek, mit csinálnak?

Attól függ, hogy milyen volt a viszony a gyerek és a szülők között (már csak ezért is észen kéne leni egy szülőnek, hogy hogyan neveli fel a gyerekét).

Az ember ha kiköltözik külföldöre, az nagyon nagy lépés. Családostól pláne nagy lépés. Megszokni egy új környezetet, egy új világot, beilleszkedni és élni.

Ezt nem fogja senki felrúgni azért, mert apuka vagy anyuka megrokkan vagy agyvérzést kap. Jöhet ide bármiféle szentimentális szöveg, de a tények azok tények. Aki külföldön él, az tudja, hogy miről beszélek, aki pedig egy napot sem töltött itt, az ne ítélkezzen arról, amit soha nem tapasztalt meg.

Fizettek apusék és anyusék TB-t, ugye? Létezik otthon kórházi ellátás, ugye? Nos, akkor nyitsz nekik egy számlát, küldesz pénzt, segítesz neki bejutni egy otthonba és ápolják azok, akik ehhez értenek.

Mert ennyit tehetsz. Különben semmi mást nem teszel, mint tönkrezúzod a saját életedet és a te családod (a férjed-feleséged és a gyerekeid) életét.

Ha pedig ez nem tetszik, akkor legközelebb nem szavazol Orbánra és a szedett-vedett ingyenélő csürhéjére és segítesz megváltoztni azt, ami otthon van. Mert megvan az állampolgárságod is, meg a jogod is, hogy megtedd.

Nagymamámnak volt két éve agyvérzése, részleges bénulása lett a baloldalán. Az első néhány hónapban egy rehabilitációs központban volt, ahol szakemberek, gondozták és dolgoztak a javulásán. Ma már, ha bizonytalanul is, de tud önállóan járni. A központ után haza ment és ápolót fogadtunk mellé. Messze lakik tőlünk, kb hetente-kéthetente látogattuk. Néhány hónapja beköltözött egy idősek otthonában (ő akarta, anya teljesen ellene volt), ahol megint csak szakértők vigyáznak rá.

Szóval nagyon szépen felépült, de nem hiszem hogy akkor is így lett volna, ha a központ helyett anyával ketten ültek volna otthon és azon keseregnek, hogy igazságtalan az élet, de legalább együtt vannak. Ha külföldön élnénk akkor is ugyan ez lett volna, csak kevesebbet tudnánk látogatni.

Egy szakember a tudásával sokkal többet tud segíteni egy beteg embernek, mint a családja a szeretettel meg az aggódással. Csúnya ez így kimondva, de ez van.

Nem tudnám másképp megoldani, ápolót kell fogadni. Még a tesóm otthon van, tehát teljesen magukra nem maradnak.

Viszont hiába adom fel azt amit itt elértem és megyek haza a gyerekekkel, ott mit csinálok? Munkát ha találok is, akkor sem tudom napi 24 órában ápolni, ha pedig nem lesz munkám, akkor miből élünk, mit esznek a gyerekek? Innen még több pénz jutna arra, hogy hazaküldjek ápolóra, mintha hazamegyek és mind nyomorgunk.