Miért gondolja a sok "anyatigris" hogy joga van mások élete felett ítéletet mondani?

Magyaroktól mégis mit vársz?

Hogy jön ide az "anyatigris" kifejezés?

Érdekes, de én se értem, hogy miért pont a dolgozó, gyereket nevelő anyákra mondod ezt. Én magam is az vagyok, van egy óvodás gyermekem, de amúgy anyagi okból 2 éves korában mentem vissza dolgozni. Az én tapasztalatom szerint, amiket leírsz az pont azokra jellemző, akik otthon vannak egy vagy több gyerekkel. Na, persze itt se mindenkire. Én annyi beszólást kaptam az otthon lévő "anyatigrisektől" mikor 2 évesen bölcsibe ment a lányom, hogy csak na. Én voltam a legrosszabb anya a világon.

Mindenki szeret beleszólni más életébe, mindenkiben él egy kis "kukkoló". Ezért vagyunk - többek között- ezen az oldalon is. Meg persze azért, mert szeretnénk másokon segíteni a tanácsainkkal, élettapasztalatunkkal, ki milyen témában szeret képben lenni. Ezzel semmi baj nincsen. A baj ott kezdődik, hogy néhány ember úgy érzi, joga van elítélni a másikat ezért, vagy azért a dologért ( nem törvényszegésre, bűncselekményre gondolok, hanem a hétköznapi életvitel során felmerülő nézetkülönbségekre), ami neki éppen nem tetszik. Megint mások szerint csak az ő véleményük a szent, és sérthetetlen. Néhányan szeretnek belemarni valakibe, főleg látatlanul, fröcsögik a negatívumot mindenkire, akit érnek. Sokan vagyunk sokfélék. De senkinek az életébe nem láthatunk bele. Én speciel most kitartott nő vagyok. Sőt, ostoba kitartott nő, mert otthon feladtam a munkámat, a barátaimat, a családomat, és kiköltöztem a párommal egy országba, aminek a nyelvét se beszélem. Na, ha ezt kiírnám kérdésnek, hogy szerintetek jól tettem e... mit gondolsz, mit kapnék? Sok jó és támogató szót biztos nem. Pedig aztán itt a párom keresetéből fenntartunk egy albérletet, kocsit, motort vettünk, kirándulni járunk, és olyan luxuscikkekre futja a hétköznapokban, mint mondjuk szójatej, vagy ínyenc sajtok. Betegségem miatt nem vállalhatok fizikai munkát, az adott nyelv hiánya miatt meg nem vesznek fel sehova a végzettségem szerint, hiába beszélek angolul (és ugye magyarul, ez már két nyelv) felsőfokon. Ugye, most jó pár ember fejében megfordult, hogy mekkora marha voltam? Pedig idekint boldogabb vagyok, mint otthon valaha. Mert nem tapasztalom azt a mentalitást, mint otthon. Nincs irigykedés, mutogatás, hogy a másiknak mi van, miből futotta, és miért a drágább csokit veszi meg ajándékba, sorolhatnám. Jó, itt se kolbászból van a kerítés. Nyilván dolgozni kell érte. De itt a kutyát nem érdekli, hogy gyerek nélkül itthon ülök (legfeljebb engem esz meg az unalom, de ez már az én bajom, és még mindig jobb itt, mint otthon volt a- sokszor- két munkám mellett....). Nem az az élvezet az emberek számára, hogy más életét boncolgatják. Hobbiból, hogy ne unatkozzam kockásra magamat, elmentem babysitterkedni angol nyelven, tanítom a gyerekeket, azzal foglalkozom, amit szeretek (otthon is gyerekekkel foglalkoztam), számomra ez nem munka. Nem mellkasveregetés akart lenni, hogy én csináltam jól, csak igyekszem elmagyarázni, hogy attól még, hogy páran - főleg online- mondanak valamit, vagy véleményük van egy adott helyzetről, még nincs joguk lenézni a másikat. Nekem így a jó, a páromnak így a jó. Lehet másnak nagyon nem felelne meg a helyzet, és kézzel lábbal harcolna ellene. Lehet más mondjuk otthon olyan kicsattanóan boldog, hogy az már büntetendő. Ki mondja meg, mi a jó? Ezért nem fogom soha megérteni az irigykedést, meg az ilyen szintű pletykálkodást. Elfogadom, mert létezik, sőt zavar is, mert engem is érint(ett). Tenni nem tudok ellene, vannak korlátolt emberek. De megérteni nem fogom. Szóval, a kérdésedre válaszolva: nem tudom, honnan veszik egyesek a merszet, hogy beleszóljanak, ítélkezzenek más emberek felett.