Sosincs közös program, és sokat vagyok egyedül?
Nemrég költöztem külföldre egy nagyvárosba a páromhoz. Nekem egyenlőre nincs munkám, neki pedig nem fix a munkaideje, akkor dolgozik, amikor hívják.
Emiatt rengeteget vagyok egyedül otthon, és semmilyen közös programot nem tudunk szervezni.
Reggel amikor felkelek, már nincs otthon, késő este meg még nincs otthon. Akármit szervezek, le kell mondanom, mert jön egy hívás, és máris borult a program.
Amikor épp nem munkában van, akkor meg azért nincs otthon, mert épp tanít (magántanár).
Egy hete szeretnék bemenni a városközpontba, mert szükségem van pár dologra (hajápolási cuccok). A párom ragaszkodik hozzá, hogy elkísér, hiába mondtam, hogy tudom, hol az üzlet, mert hogy kicsit sétálhatnánk együtt.
Egy héten át folyamatosan lemondja előző nap este vagy másnap reggel, mert épp behívták.
Fél éve készültünk egy koncertre, ami egy hét múlva esedékes, de tegnap este lemondta, mondván, hogy úgyis behívják, és drága a jegy, pláne, ha a végén el se jutunk.
Oké, felfogtam, igaza van. Mondtam, hogy ma végre szeretnék bemenni a városba, mert kell pár dolog, lassan egy hete nem tudok hajat mosni. Veszekedés lett belőle, hogy a türelmetlen mindenemet.
Mert hogy nem is kéne közölnie, épp melyik nap dolgozik, csak lelépni reggel. Érezzem magam megtisztelve, hogy szól, ha hívják.
Mert hogy azt a pénzt nekem keresi, az én vásárolgatásomat finanszírozza belőle. Hát, azt ugyan nehezen, ugyanis csak a kaja meg a számlák megy az ő keresetéből, a saját cuccaimat én állom.
6 napja vagyok otthon, kettesben a házimunkával. Egy ekkora lakáson nincs annyi takarítani való, hogy reggeltől késő estig lekössön, el meg ugye nem járhatok, mert nem ismerem a környéket.
Szerinte én nem értem meg őt, szerintem ő nem ért meg.
Kinek van igaza?
Szerintem sem neked van igazad.
A "csak" számla meg kaja szerintem kimeríti az eltartás fogalmát.
Nyilván szeretne veled ő is több időt tölteni, de ilyen körülmények között meg lehetne érteni, hogy ő ebből él meg, ebből tart el téged.
Mióta nem találsz munkát? Lehet, hogy ebben kellene aktívabbnak lenned.
Ha nincs munkád, akkor miből finanszírozod a saját vásárlásaidat?
Azt sem értem, hogy amikor nincs otthon és ráérsz, miért nem tudsz lemenni a környéket megismerni? Nem kell az egész várost bejárni, ahhoz, hogy kimozdulj otthonról. Vagy nem beszéled a nyelvet? Akkor viszont tanuld a nyelvet.
A nyelvet alapszinten beszélem.
Nem akarja, hogy egyedül bolyongjak, mert ő a munkában nyugodtan szeretne dolgozni, nem pedig azon aggódni, hogy épp mikor esik valami bajom.
Tehát már 6 napja folyamatosan bent ülök a lakásban, és megkaptam, hogy ha levegő kell, menjek ki az erkélyre, vagy várjam meg, még lesz egy szabadnapja.
"Nem akarja, hogy egyedül bolyongjak, mert ő a munkában nyugodtan szeretne dolgozni, nem pedig azon aggódni, hogy épp mikor esik valami bajom."
Akkor ne kösd az orrára, hogy elmész otthonról. Vagy közöld vele, hogy nem vagy óvodás, mész ahová akarsz, és kész. Ha ő ezen aggódik, vegyen be Xanaxot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!