Hogy lehet ebből a helyzetből szabadulni?
A férjemtől el akarok válni, de ő nem akar és üldöz, nem hagy békén, egyfolytában bizonygatja most már, hogy mennyire szeret engem és a babánkat. Több éven keresztül tűrtem a megaláztatásokat, a szemétkedéseit ellenem és a családom ellen is, majd sokszor a gyerekkel is csúnyán viselkedett, lelki terrorban tartott. Azt mondja mindent megbánt és nagyon sajnálja, beismeri szemét volt, de nem akar elveszíteni minket, nélkülünk nem tud élni. El fogok költözni a gyerekünkkel kb 200 km-re, dolgoznom kell és új életet kialakítani, elhagyom a közös otthonunkat. Azt mondta ebbe ő beleőrül. Nem hiszek már neki, annyi minden rossz történt, annyi minden fájdalmas emlékem van, és félek megint ugyanaz lenne mint mindig, mert már nem először mondja, hogy megváltozik. Sír és könyörög. Borzasztó így látni, de nem tudom már az életünket együtt elképzelni, mert annyit csalódtam és kiábrándultam. Másrészről nagyon sajnálom és aggódok is érte, mert teljesen össze van törve, mióta elhagytam. Azt mondja, hogy elszakítom a kicsitől és nem fogja őt látni felnőni, hogy engem imád és csakis mellettünk tudja elképzelni az életét, nélkülünk semmit ér.
Akkor miért bánt és tesz ellenem rosszat?? Tettlegességgel is fenyegetett már. Ígérget, hogy soha többé nem lesz ilyen, megváltozott.
Olyan bűntudatom van. Hogy lehet ezt túlélni és elválni, hisz őt látva borzasztóan összeszorul a szívem.
Ha a megalázások, szemétkedésesk, lelki terror mind igaz, akkor egy hülye liba vagy, hogy sajnálod és még neked van bűntudatod. Neked kell eldöntened, mit akarsz; tűrsz de nem érzed magad rosszul vagy lépsz és normális életet alapozol meg magadnak és a gyerekednek.
Rohadtul nem nehéz..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!