Ha munkakeresésben vagyok, az aktuális élettársam miért taszít el magától?
ugyanezt csinálta a volt vőlegényem, meg a mostani párom is, aki meg gyereket akar tőlem, hogy dolgozom, elvagyunk, de amikor olyan történik, hogy lejár a szerződésem, vagy bármi és keresnem kell másik munkát, eltaszítanak maguktól, állandóan balhéznak velem és szakítás lesz belőle.
pedig mindig tartalékolok, nem szorulok rájuk, annyi csak amikor nem dolgozom, hogy ott vagyok nála, főzök, takarítok és netezek - keresem a munkát, járok próbanapra, stb
ha meg nem vesznek komolyan és így állnak hozzám, az első minek jegyzett el, a mostani meg minek csinál nekem gyereket?
de együtt élünk, írtam is hogy élettársi kapcsolatról van szó
a vőlegényem dolgozott, nála laktunk
a mostani meg néha dolgozik, néha nem, van albérlete, de az én albérletemben(a munkahelytől kapott) élünk. ha lejár a szerződésem, úgy átmennénk hozzá az övébe.
csak olyan érdekes, hogy komoly kapcsolatokban nem így kell működnie?
mindenkit irritál a párja, ha az nem dolgozik?
a beszélgetésnek nincs értelme velük.
mégis mit mondanának?
nem szeretlek, mert nem dolgozol?
ilyet úgy sem fognak.-
csak érdekes volt az exnél is, hogy mindig azt akarta költözzünk össze, én meg nem akartam, kb 2 év múlva rávitt a lélek (pont nem volt munkám) erre meg mindig veszekedést szított, hogy nehogy költözzek, de nem mondta volna a szemembe, hogy mi konkrétan a baj.csak a műbalhék mindig!
A legtöbb ferfi jellemtelen es visszautasitjak az elesettseget. , nem szeretik ha egy nö rajuk szorul.
Keves az aki nem hatral ki ilyen helyzetben a kapcsolatbol , de megis azt kell megtalalni!
Az ilyennel nem szabad gyereket vallalni, mert majd minden költseget te kell álljál, ha mar széttetted neki.
A komoly párkapcsolat, házasság arról szól, hogy jóban-rosszban együtt. Én eleve ilyen pasinak nem is vállalnék gyereket, és ott is hagynám tüstént, hiszen amikor szükséged lenne rá, nem lehet rá szítani.
Most én is munkanélküli vagyok, de a férjem lelkileg is támogat, mellettem áll, próbálja átvészelni velem ezt az időszakot, pedig én aztán nem vagyok könnyű eset, mert elég sokszor vagyok rossz lelkiállapotban a munkanélküliség miatt. Mindent megtesz azért, hogy ne érezzem magam egy rakás szerencsétlenségnek, vigasztal, támogat. Én meg persze nonstop keresem a munkát, mert most ez a munkám.
Ha te nem érzed, hogy a párod ilyen helyzetben melletted áll, hidd el, más problémánál sem fog. Pedig az élet sok meglepetést tartogat, jöhet bármi, haláleset, betegség, egyéb problémák. Te úgy gondolod, ezekben a szituációkban ott lenne melletted?
épp ezt gondolom, hogy ha ilyen esetekben nem állnak mellém, akkor miért hangoztatják, hogy ez komoly kapcsolat?
egyik megkéri a kezem, a másik babát akar...
szóval olyan ambivalens az egész.
nekem ez nem komoly így, nekik hogy lehet?
szóval ha én attól tartanék, hogy a párom munkanélküli lenne, és ez engem kellemetlenül érintene, meg akkor a szakításon gondolkodnék, én tuti nem is szeretném az illetőt, nem is tekinteném komoly kapcsolatnak.
de akkor ők hogy?
Miert hangoztatjak , h komoly kapcsolatot akarnak?
Mert szepeket mondani nem kerul semmibe!
Csak a felelössegtöl futnak!
Ilyen himringyoknak nem szabad szülni !
Bele fogsz rokkanni a nehezsegekbe es a magányba!
Azért, mert olyan sérült vagy ostoba ember vagy, hogy mindig olyan embert húzol be párként, aki mást sem akar tőled, mint a régen lejárt szavatosságú családmodellben: anyu szül, pelust most, főz, takarít, a párja és a kölkei után megest csak ganajoz, este szétteszi a lábát, nem gondolkodik, buta marad, ls ami a fő: apuka tulajdontárgyaként funkcionál. Csak apuka dolgozhat.
Menj el dolgozni, és amikor önálló jövelelmed lesz, akkor azonnal keress meg egy pszichiátert. Kicsit kalapáltasd át a személyiségedet, és máris másfajta pasikat fogsz vonzani, nem csak himsoviniszta tökfejeket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!