Más családokban is csak a nő hoz mindig áldozatokat a gyerek születése után? Most mit tegyek?
Kezdek kicsit besokallni attól, hogy úgy érzem, mindig csak nekem kell mindenről lemondanom, a férjem pedig ugyanúgy éli az életét, mint a kicsi születése előtt. Sokmindenben érzem ezt, de most egy dolog miatt lett elegem.
2 éves a kisfiúnk, aki akkor született, amikor a doktori iskolában másodéves voltam. Először szerettem volna passziváltatni, de végül férjem meggyőzött, hogy egyfelől az ösztöndíjra szükségünk van, másfelől ő mindenben támogatni fog, hogy csináljam, nekem is szükségem lesz egy kis "kimozdulásra", arra, hogy mással is foglalkozzak.
Na a második pontból semmi nem lett. Semmiben nem támogat, sőt, a kicsi 1 éves korában azzal is meggyőzött, hogy menjek dolgozni, mert kaptam egy jó lehetőséget. Így most a két éves kicsi mellett dolgozom (félmunkaidőben, de sokszor itthon éjszakába nyúlóan), csinálom a doktorit, és itthon a gyerekkel is minden rám szakad, mert ő meg orrba szájba elvállal minden plusz munkát. Sokszor már az is megfordul a fejemben, hogy csak azért, hogy ne kelljen itthon lennie. Felmondtam a munkahelyemen, mert már nem bírtam, és megpróbáltam csak a sulira koncentrálni.
Az ő munkája olyan, hogy nagy részben ő határozza meg, hogy mikor dolgozik. Vagyis 2 hétre előre leegyezteti, hogy mikor ér rá, mikor nem, és csak ahhoz kell alkalmazkodnia. Ehhez képest valahogy mindig úgy alakul, hogy éppen mégis dolgoznia kell, amikor nekem órám van, és akkor vagy az van, hogy nem tudok ott lenni (2 hetente van egy órám), vagy cibálom magammal Pestre, valakihez odaviszem, aki éppen tud rá vigyázni, majd vissza 200 km. Most már lassan ott vagyok, hogy ki fogok esni az utolsó évben, mert nem tudom teljesíteni a feltételeket. Itthon sem segít be semmit, hogy tudjak tanulni, készülni...inkább kimegy hétvégén programot csinálni.
Ma volt az utolsó csepp. Van egy kiemelt kurzusom, amiből csupán 2 alkalom van a félévben. Ketten vagyunk csak rajta, és a tanár mondta, hogy akkor egyeztessük össze, hogy biztosan jó legyen mindenkinek. Egy hónapos huzavona után össze tudtuk hozni ezt a napot, ami jövő hét hétfő lesz. Szóltam neki jó előre, hogy aznapra semmit ne szervezzen be, mert ez nagyon fontos. Mondta, hogy ok. Erre pénteken bevállalt egy munkát hétfőre, hogy ezt "nem lehet visszautasítani", és mondta, hogy oldjam meg. Senki nem ér rá, hogy vigyázzon a gyerekre. Most akkor megint én mondjam le a "munkám"? Ti mit lépnétek erre?
Bocsánat a hosszú írásért, és nem is tudok leírni mindent, hogy mennyi mindenben érzem ezt, csak ez most az utolsó csepp, és nem tudom, hogy mit csináljak. Másoknál ez hogy működik? Vagy én érzem jogtalanul ezt?
magánbölcsi/ állami bölcsi fizetős részlege / családi napközi / játszóház megoldás lehet azokra a napokra, amikor olyan fontos elmenned, mint most , ha nincsen bébiszitter.
Egy beszélgetést mindenképpen megér a dolog. Sokan akkor ijednek meg, ha látják, hogy az asszony komolyan gondolja, ismerek olyat aki össze szedte magát, de sajna a többségnél előbb-utóbb visszaáll a női alárendelt viszony.
Bölcsis gondozónő nem vállalja? Egy kérdést megérhet. Hazaviszi magához, este meg érte mész.
Férj egy barom, normális kapcsolatban nem így működik. Miénk 9 hónapos, de vigyáz rá, akár egész nap is, ha szükséges. Volt már olyan.
Melyiktek akarta jobban a gyereket?
Nem valószínű,hogy a férjed volt megőrülve a babázásért.Viseld a döntésed következményeit.
Szerintem a követelöző magatartás korántsem ott kezdődik, hogy anyuka elvárja azt, ami normális apának természetes.
Ha anyuka olyan talpraesett, hogy képes tanulni/dolgozni/gyereketnevelni egyszerre, hidd el, hogy egyedül is meg fogja állni a helyét.
Ha véletlen baba, és abortusza lett volna, azért kapná az ívet, ha a férfi meg belement teszem azt és csak a kérdező akart babát, akkor is két ember kell hozzá. Olyan nagyon egyszerű a férfinak lelépni, azt kész!
A párodnak nem hiányzik a családosdi, ez van, ez a napnál is világosabban látszik. Ezen nem tudsz segíteni, nem akar a gyerekével foglalkozni, neki menjen úgy az élete, mintha nem is lenne. Akarta ő egyáltalán, hogy legyen? Nekem nagyon úgy tűnik, hogy nem... Neked se tartott pisztolyt a fejedhez senki, hogy ilyen körülményekre gyereket vállalj, de neked legalább volt választási lehetőséged, neki nem. Az viszont nagyon dszemét dolog, ha rábeszélt, támogatott, most meg nagy ívben tesz mindenre.
A kérdésedre a válasz: nem tudod rákényszeríteni azt, amit nem akar. Ha továbbra is így akarsz élni, meg nincs hova menni, meg fogsz bolondulni. Ha nem, lépj. Aztán kiderül, hogy ő megkönnyebbül-e vagy rájön, hogy mégis fontosak vagytok neki. Egy próbát megér, sokat nem veszíthetsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!