19 éves voltam amikor elköltöztem a szüleimtől. Sokat veszekedtünk. Annyira hogy alig-alig tartjuk a kapcsolatot. De én kiszeretnék velük békülni hogy oldhatnám meg?

A helyedben odaállnék eléjük, és simán megmondanám a helyzetet. Azt, hogy szeretnél velük kibékülni, mert gyerkőc van a láthatáron, és mégsem lenne jó az elkövetkező években is haragban élni.. biztos sikerülni fog, mert te már nem haragszol rájuk, és elhatároztad magad (ez következik magából a kérdésből is, ugyebár). Igaz, nem ismerem a szüleid, de biztos nem lehetnek olyan borzasztóak... nincs az a szülő, akit nem hat meg egy unoka. :D

És hidd el, neked is szükséged lesz az anyukádra a következő 9 hónapban, és az után is.

Addig tedd meg, míg megteheted, vagyis minél hamarabb - én is haragban voltam a szüleimmel, mikor apukámról kiderült, hogy rákos. Soha nem tudtam megbocsájtani magamnak, hogy nem mentem el hamarabb bocsánatot kérni.

Szerintem is elmondhatod nekik.

Gratulálok!!! :)

Én is 19 voltam, amikor elköltöztem, szintén alig vártam. Jó rá is faragtam. Ilyenkor az embernek mindegy, csak el otthonról minél hamarabb. Ezt így utólag tudom csak megítélni, mivel akkor mindennél fontosabb volt, hogy elmehetek.

Azóta már majdnem 20 év eltelt, kissé jobban "benőtt a fejem lágya" és rájöttem, hogy egy csomó dologban én is hibás voltam. Anyuék nem változtak azóta se, csak én. Már teljesen másképp állok hozzájuk, hiszen tudom, hogy a maguk módján, de szeretnek. Persze a múltat nem lehet eltörölni, de ma már egyáltalán nem bánom, hogy megbocsátottunk egymásnak... Kellett hozzá pár év, őszinte megnyílások, jó sok könny, de sokkal jobb így!

Sok sikert és erőt kívánok neked is a babához és a szüleidhez!!