Hogy reagálnátok egy ilyen helyzetben?
A páromnak van egy barátja, aki nekem rettenetesen unszimpatikus.
Ennek ugye van oka is.
Párom az utóbbi időben igyekszik vissza venni az alkohol fogyasztás mennyiségéből. Azelőtt volt hogy annyira lerészegedett, hogy az iratait, és a pénztárcáját is elhagyta. Ez a szemét haverja pedig folyton itatná őt, és hívná kocsmázni, szórakozni. Egyszer én is elmentem velük, mert van 2 másik barátja is, akik szintén vitték a párjukat, ez a csávó pedig szingli, se kutyája, se macskája (meglepő?)
Rendesen erőszakolta a páromat, hogy igyon vele, mikor már láttam, hogy kezd berúgni, mondtam neki, hogy elég lesz. Erre rám szólt a csávó, hogy a párom tudja hogy mikor lesz elég, hagyjam őt. Erre én felkaptam a vizet, és ingerülten azt feleltem neki, hogy ez esetben vigye haza magához, gondoskodjon róla részegen, és fürdesse le, majd szépen dugja ágyba. Ha ezeket bevállalja, felőlem annyit itathatja, amennyit akarja. Nagy sértődés lett, párommal hazataxiztunk, aztán állítólag a "jó"barát azt mondta páromnak, hogy ha legközelebb is jelen leszek, inkább nem jön sehová. Álmatlan éjszakám is voltak emiatt. Megjegyzem, hogy a másik két srác barátnői is ferde szemmel néztek erre a haverra. Most pedig folyamatosan zaklatja páromat, hogy találkozzanak, iszogassanak. Engem is felhívott, hogy ha igazán szeretem a páromat, engedjem el vele inni, mert ez kijár minden férfinak. Rendesen úgy könyörgött, mint egy rossz lecsúszott alkesz.
Látom páromon, hogy bántja őt ez az egész. Előtte is volt hogy elmentek iszogatni, de folyton ramaty állapotban jött haza. Mikor meg mi mentünk valahová, jól éreztük magunkat, de max becsiccsentett.
"Egy felnőtt emberről beszélsz EMBER!"
Ember!
Sokak esetében semmit sem jelentenek a számok.
Egy harminc éves férfi is viselkedhet úgy, mint egy 10 éves gyerek....
Nem attól lesz valaki felnőtt, hogy pia vásárlásnál nem kérik el tőle a személyit....
"Gondolom a "szemét" haverja nem tart géppuskát a fejéhez"
Nem!
A szemét haver képes felhívni őt hajnalban, tök részegen, hogy menjen el vele inni....
Oké hogy szabad akarattal rendelkezik, de azért ha vki le akar szokni a piáról, ne mondjátok már nekem, hogy nem gáz, hogy a haverja folyton elhúzza előtte a mézesmadzagot
Egy munkahelyen dolgoznak, és párom nap mint nap belefut.
Lehetetlen lerázni.
Nehogy mar ne ihassa magat tok reszegre amikor akarja!
Mert mi abban a jó, ha valaki tök részegre issza magát?
Csak nem egy újabb alkesz?
Még tök részegre....idd magad hányásig tök részegre, hidd el, engem nem érdekel.
DE a párom nem fogja magát tökrészegre inni, mert ez nem így működik egy kapcsolatban, bár van egy olyan sejtésem, hogy neked hiába magyarázkodnék...
Egy volt szomszédom 8(!) évig próbálta megmenteni az alkoholista férjét.
Te hány évet szeretnél pazarolni még erre a házasságra, ha a férjed nem tud leállni az itallal?
Írod, hogy igyekszik visszavenni, de most is becsiccsent, ha elmentek valahova...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!