Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogy értessem meg vele, hogy...

Hogy értessem meg vele, hogy neki semmi köze ehhez a gyerekhez és nem láthatja?

Figyelt kérdés

Van egy 2 éves fiam. A vér szerinti apjával még a születése előtt szakítottunk, utána lett egy barátom, aki úgy szerette, mint a saját gyerekét. De megváltozott és a végén már inkább féltem tőle, folyton kiabált és cirkuszolt. Elhagytam a kisfiam apja miatt, akivel rendeződött a kapcsolatunk és viszonyom lett vele, Karácsonykor megkérte a kezemet is.

Elég nehezen viselte ezt a volt barátom, mert szerinte azért hagytam el, mert a párom gazdag, mellette nincsenek gondjaim, azt csinálok, amit akarok és oda utazom a világba, ahova akarok, ő pedig 2 munkahellyel se tudta megadni nekem, amire vágytam. De nem az anyagi dolgok voltak a döntőek ebben a kapcsolatban.

Most időről időre felbukkan és látni akarja a fiamat, mert szerinte nem tilthatom el tőle, találkozni akar vele.


Hogy tudnám megértetni vele, hogy semmi köze hozzá és hagyjon minket békén?


2014. márc. 13. 11:20
 1/6 anonim ***** válasza:
86%

Erkölcsileg lehet, hogy érthető a volt párod viselkedése, feltéve ha a gyerekkel akkor is jó kapcsolata volt amikor veled már megromlott a kapcsolata.


Jogilag a bíróságtól kérhetsz ellene távoltartási végzést.

2014. márc. 13. 11:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
60%
Érdekes, először a nyakába sóznàl egy gyerekek majd eltiltod tőle. Fura egy felfogàsod van az biztos.
2014. márc. 13. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:

A jogi oldalával tisztában vagyok a dolognak, de nem szeretném, ha odáig fajulna az ügy.

Az utolsó pár hétben, amíg együtt voltunk, kb nem is foglalkozott a gyerekkel, "mert fáradt, oldjam meg". Most pedig mondja, hogy megbánt mindent, adjak neki még egy esélyt, vissza akar minket kapni, megváltozik, ha kell, másik munkát keres, ahová nem hajnalba kell járni és több ideje lenne ránk.

Nem érti, hogy ennek már régen vége...

2014. márc. 13. 11:29
 4/6 anonim ***** válasza:
88%
Akkor mondd azt, hogy ez elején még úgy bánt a gyerekkel, mintha a sajátja lenne, de utánna meg elhanyagolta, és ez nem tesz jót a gyereknek, úgyhogy inkább hagyja békén.
2014. márc. 13. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
84%

" Elhagytam a kisfiam apja miatt, akivel rendeződött a kapcsolatunk és viszonyom lett vele "


A helyzet nem rendeződik egyik hétről a másikra, a viszony kialakulásához is több időre van szükség szerintem.

Nem lehet, hogy azért cirkuszolt, mert közben elkezdtél találkozgatni az igazi apával?


A kisfiad egyébként hogy viselte a váltást? Nem rázta meg a dolog, hogy mostantól nem látja, és itt van egy "másik" apa? Ha a gyereknek nem hiányzik, ne erőltesd. Mondd meg neki, hogy ennek már vége, és indokold is meg pontosan, hogy miért. (ha nem az anyagiak miatt)

2014. márc. 13. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
22%

Ha szereted valóban a fiadat,akkor az ő érdekeit kell képviselned!

Jól ismered volt barátodat,s azt,hogy milyen volt a kapcsolatuk.(Az mellékes,hogy amikor csaltad,és ő 100%-ban érezte ezt,megváltozott a viselkedése épp úgy,mint a tiéd.)Ha a fiad szerette őt,súlyos merényletet követsz el fiad ellen,ha elválasztod tőle!Ez, gyermekedben önértékelési zavart fog okozni.

Ha gyermekedtől el akarod tiltani nevelőapját,a jog melletted fog állni,de fiad,amikor nagyobb lesz,súlyosan el fog ítélni!

2016. jan. 20. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!