Ha az én családom segít az miért természetes, de ha férjemé, akkor attól miért kell hasra esni?

Alapjában véve nem az idegesít, hogy anyósék nem, vagy kevesebbet segítenek, mivel senkinek sem kötelező. Inkább a férjem hozzáállása bosszant, de egyre jobban. És pont a hozzáállása miatt nem is tudom, hogy hogy beszéljek erről vele, anélkül, hogy kiakadna. De így meg engem bosszant.

A szüleim, családom nagyon sokat segítenek nekünk, zöldséggel, hússal, zsírral, meg pénzzel is. Anyósék nem, de ha valamivel mégis, még akkor is, ha az sokkal kevesebb, a férjem egyből hanyatt van esve, jaj összeszedte és adott, jaj, milyen jó/szerencse, hogy adott. És tuti, hogy hónapkkal később is ezt emlegeti, hogy jaj te úristen, az ő drága jó szülei megsegítettek minket. Amikor az enyémektől kapunk segítséget, azt meg sose meg sem említi, sőt, "természetbeni" segítségnél sokszor még rendelést ad le, hogy neki mit kell sütni, vagy venni.

Egy példát mondok, a lakásfelújításunkkor merültek fel nagyobb előre nem látható költségek, amik nagyon nem jöttek jól. Ekkor a szüleim vettek anyagot nekünk, adtak ötvenezer forintot, apukám segített, anyukám főzött. Az anyukája pedig küldött 20 ezer forintot neki, karácsonyi pénz címen, hogy akkor odaadja előbb. Na, lassan 5 hónapja hallgatom, hogy mekkora szerencse, hogy az anyukája küldte a pénzt, meg milyen jó, meg stb. Hogy az én szüleim mit segítettek, az természetes, arról egy szót se szól, minek is, mindig segítenek ugyebár. Meg se köszöni!

Tualjdonképpen az ő anyagi helyzetük ugyanolyan, esetleg rosszabb, mint a férjem családjáé, szóval ez nem indokolná a nagy különbségtételt, hogy tőlük a sokkal kisebb is nagyobb.

Nekem nem kell, hogy anyósék segítsenek, nem is az zavar, hogy nem segítenek ugyanúgy, ez szokás stb. kérdése, engem az zavar, hogy a férjem miért veszi az én családom akármekkora segítségét természetesnek, de az övékét meg akármekkora is, pl. egy tálca sütit ha küld, hónapokig kell hallgatnom tőle? Hogy mondjam meg neki, hogy ez idegesít anélkül, hogy megsérteném?