Ti mit éltetek át, hogy élitek meg a lelki vivódást, milyenné vált később az életetek?

Egyelőre még nem vagyok anyuka, de átérzem azt a helyzetet, amiben lehetsz. Nekem is vannak nehéz helyzeteim családban, amiket nagyon nem szeretek és nem akartam, hogy legyenek, nem tehetek róla és ezek nekem is erős lelki vivódásokat okoztak.

Ilyenkor többször úgy csináltam, hogy a boldogság forrásomat olyan foglalkozásokban-hobbikban találtam meg, amelyek mindig is tetszettek: pl. süteménysütés, úszás, biciklizés és azzal sokszor városnézés, fotózás, stb. Nekem ezek jönnek be. Ha ezek rendszeresen elvonják a figyelmemet a vivódásról, akkor sokkal könnyebben teszem át magam pl. azon is, hogy körül vagyok véve érdek emberekkel és irigyekkel, rossz indulatúakkal és ugyanakkor vidámságot sugárzok feléjük, amihez soha nincs egy szavuk sem. Ez a boldogság érzet biztos, hogy gyermekedre is át fog terjedni.

Bztos, hogy nem könnyű azért anyagilag sem, de egy minimális befektetéssel is sokat tud nyerni az ember ilyen téren.

Anyukáinkon-nagymamáinkon azt láttam régen, hogy úgy vezetik le ezt a rossz hangulatot, hogy pl. gyakrabban jártak fodrászhoz :), piacon pletykáltak a kofákkal, sokszor többet voltak a konyhában annak ellenére, hogy nem éhezett a család, kötöttek-horgoltak, vagy éppen mániákusan takaritottak, stb. Vannak azért ezek mögött pszichés okok is, nem csak a szükséglet és a látszat.

Igen, van ilyen.

A nővérem 17 évvel ezelőtt viszonyt folytatott a főnökével, akitől teherbe esett. Nem akarta elvetetni a gyereket, ezért eljött a munkahelyről, hogy ne okozzon családi galibát, ugyanis a főnöke kétgyerekes családapa volt. Mai napig nem tudja, hogy van egy harmadik fia. Valószínűleg sosem fogja megtudni. Sokáig rágtam a nővérem fülét, hogy illene megmondani a férfinak, hiszen joga van tudni és a gyereknek is joga lenne tudni, hogy ki az édesapja. Nem akarta. A gyerek 2 éves volt, mikor a nővérem rátalált a jelenlegi párjára, aki becsülettel, sajátjaként neveli a fiút. Hogy mit hoz a jövő és kiderül-e valaha az igazság? Sosem lehet tudni, de tény, hogy nővéremet valahogy sosem érdekelte túlságosan ez a téma.

Milyen apa az olyan, aki totálisan padlóra kerülne, ha kiderülne, hogy gyereke van? Talán családos ember? Vagy annyira éretlen, hogy nem tudná feldolgozni?

Nem értem. Van itt sok olyan kérdés, amiből az derül ki, hogy apuka magasról tesz a gyerekre, de tud róla, és ettől még nem lelki beteg.