Jogos hogy elhagyom a párom, vagy más még elbagatellizálná a párja dolgait, mindezt terhesen?
Könnyű a tökéletes szenteknek arról papolni, hogy minek ilyennek szülni, de elárulok valamit. Sajnos NAGYON sok olyan eset van, mikor az ember bízik a szerelmében, mert az másnak mutatja magát akár évekig és mikor ilyen nagy felelősségre kerül sor, csak akkor mutatja ki a foga fehérjét. Nyilván vannak jelek, de bármilyen furcsa is, vannak nagyon jó színészek a mindennapokban is.
Nekem mindig is a bunkó, érzéketlen, materialista pasikat sikerült kifognom, s mikor találkoztam egy fiúval, aki érzékeny volt, kedves, szeretetteljes, akkor mérhetetlenül boldog lettem. Én terhes lettem és teljesen megváltozott, bunkó lett, érzéketlen, a haverjai lettek a legfontosabbak, ugyanígy pénzt kunyerált. Elvesztettem a gyereket a 15. hétben és akkor éreztem, hogy ez talán a sors keze, mert egyre súlyosbodott volna. Persze a barátomat kidobtam és próbáltam elfelejteni a sok rosszat és nem értettem, hogy nem vettem észre, ki ez az ember egyáltalán?
Lényeg, hogy BÁRKI félrenyúlhat, bárkit átverhetnek, mert senki sem lát bele a másikba.
Kérdezőnek: Ilyet nem csinálhat veled, mi lesz később? Világosan, egyszer és utoljára választás elé állítod, hogy vagy változtat, vagy húzzon a francba. Ezt ne gondolja már komolyan.
de teljesen arról írtál ami velünk megy :)
csak én még ott tartok, hogy amit én gondolok azt meg sem osztottam vele, nem kértem ki, nem veszekedtem, szimplán, egy árva szó nélkül leléptem. és azon is csak gondolkodom, hogy egyáltalán elmondjam e neki, mert szerintem aki ilyet tesz, tehát elrangsorolja a családját, szeretteit, azzal mi értelme beszélni is? ha ez jön belülről, akkor ez jön.
pl többet érne nálam a vallomásai helyett, ha a drága haverját állítaná elém egy bocsánatkéréssel.
meg hogy nem jött haza... legszívesebben a képébe vágnám, hogy akkor éljen vele.
én úgy gondolom, érzelmi érettséget, és hogy mi fontos az életben, mi kevésbé, értékítéletet, nagy beszélgetésekkel sem lehet a másikba nevelni, ha az nincs meg.
has én voltam neki az "utolsó" bevallom, ezek után nem is áll szándékomban első lenni.
és esélyét sem látom annak, hogy bizonyítani tudná az ellenkezőjét ezek után.ide egy virág nem elég.
és csakis abban vagyok bizonytalan, hogy más tudná még ilyenben élete párját, akivel jóban rosszban együtt, akiért tűzbe tenné a kezét -látni?
és ha visszafogadnám azzal csak én bizonyítanám a kitartásom, ő meg semmit.
én újabban a végszón gondolkodom. valami ütős utolsó szón.
de még ezen is gondolkodom, hogy egyáltalán minek mondjam ezt is.
De miért rögtön és kizárólag csak a végszón gondolkodol? Nem adsz neki infókat arról, mikkel vagy elégedetlen? Mert úgy nehéz tennie ellene...:)
Mondtad neki, hogy a szakításon gondolkodol?
És milyen gyakran mondod ezt neki?
És nem érdeklik őt ennek az okai?
6-os hülyeséget ír, teljesen felesleges még egyszer, utoljára választás elé állítanod!!! Egy ilyen emberrel nincs mit beszélni, akinek a haverja bemutat neked, miközben ő ott ül melletted, és nem véd meg, azzal mégis mit kéne még beszélni? Semmit!
Nem kel végszó, egyszerűen hagyd ott, soha többet ne állj vele szóba, ne vedd fel a telefont sem neki. Zárd ki az életedből végleg. Én így tettem, és nem bántam meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!