Miért nem mondanak semmit a szüleim? Azt hittem, örülni fognak, hogy beavatom őket a terveimbe, s nem kész tények elé állítom őket, de semmit nem mondtak.
18 éves vagyok, emelt szintű okj-s képzést csinálok nappali tagozaton. Más városba járok, szóval kb. 2,5 óra az utazás naponta + 7-8 óráim vannak.
Az anyagi helyzetünk nem igazán jó, zsebpénzt nem kapok. Nem hibáztatom ezért a szüleimet, félre értés ne essék, csak nagyon nehéz, hogy már szinte mindent 2x meggondolok, hogy megvegyek-e.
Nagyon sok csoporttársam dolgozik suli mellett, és látom, hogy össze lehet egyeztetni a kettőt - és nem is feltétlenül megy a tanulás rovására.
Az utazás miatt túl sok melót nem tudnék vállalni, de úgy gondoltam jó lenne keresni valami diákmelót (van is 2 lehetőségem). Már ha heti 2 napot (hétvége) tudnék dolgozni, az is jó lenne, hiszen lenne egy kis pénzem, amiből spórolni is tudnék, meg azért élni is. :)
Elmondtam a szüleimnek, de konkrétan semmit nem mondtak. Mint ha a falnak beszéltem volna.
Ez eléggé rosszul esett. Mindig is önállóságra próbáltak nevelni, gondoltam örülnek majd neki, hogy próbálok valami melót keresni, amit suli mellett tudnék csinálni... De ezzel elbizonytalanítottak most. Nem tudom, mit tegyek.
Szerintem meglepted őket, és most nem tudnak mit reagálni. Vetekszik bennük az "igazad van" és a "vajon nem vállalod-e túl magad"... stb. Szerintem nem nem akartak, hanem nem tudtak reagálni hirtelen. Meg fogják beszélni, amikor nem vagy ott és ha leülepedett bennük, szerintem elmondják majd a véleményüket. :)
Te cselekedj úgy, ahogy helyesnek ítéled! A döntéseidet már te hozod meg!
Köszönöm a válaszokat!
Nos, azért nem értettem az egészet, mert mindig probléma van abból, ha nem egyeztetek velük előre valamit (pedig ennél sokkal kisebb dolgokról volt eddig szó). Gondoltam, elmondom előre, hogy mire gondoltam, elkerülve a veszekedést. Erre most semmit nem mondanak. Azóta sem hozták szóba a dolgot.
Nem ők tehetnek arról, hogy nem tudnak többet adni, ők mindent megtesznek, de a mai világban szerintem mindenkinek elég nehéz. Apukám így is 2 helyen dolgozik, anyukám nagyon sokat túlórázik, de még így is nehéz a megélhetés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!