Kivagyok bukva, ugy érzem senkire sem számithatok?

17 éves vagyok, és 2hét mulva mennem kell egy kivizsgálásra ami nagyon megalázo lesz számomra. (az hogy mi bajom van nem derült még ki, vagy semmiség vagy nagy baj) és egyszerűen ugy érzem senkire sem számithatok.Mindenkinek van elég baja nem akarok senkit a gondjaimmal traktálni, de ha igy folytatom megfulladok. Életemben nem féltem még ennyire valamitöl mint ettöl a vizsgálattol(ami vélemények szerint kellemetlen, fájdalmas, és megalázo)mostanság tiszta ideg vagyok, és senki nem ért meg. Ma kitörtem, és anyának elsirtam magam (ha ideges vagyok sirhatnékom van) eddig birtam tartani magam, egyszerűen utálom hogy meg kell játszani azt hogy nem aggodok, nem félek, amikor legszivesebben üvöltenék. Erre rám van mondva hogy én mártirkodok, hisztizek stb.(persze ha másnak van valami baja a családban én mindig legyek rá tekinettel, nekem meg kell őt értenem) A barátaimnak sem nagyon mondom a gondjaimat van nekik is gondjuk bajuk, és hogy várhatnám el hogy megértsenek ha a családom sem képes erre? Teljesen kivagyok bukva. Nem vagyok depressziós, életvidám vagyok, csak az utobbi idöszakban jött rajtam ki ez. Mit tehetnék? nem tudom kire számithatok.