Mikor éreztétek azt, hogy felnőttetek? Hány évesen? Mi történt? Miben nyilvánult meg? El vagyok késve ezzel?

Nem életkorhoz kötném és nem is a különköltözéshez (24 éves koromban valósult meg). Amikor különköltöztem a szüleimtől megtanultam egyedül háztartást vezetni (mostam, főztem, takarítottam), volt párkapcsolatom, lett munkahelyem és dolgoztam, de ettől szerintem még nem lesz valaki felnőtt.

Én akkortól éreztem igazán annak magam, amikor megtanultam, hogy mekkora felelősség döntést hozni, és egy döntésnek mekkora hatása van elkövetkezendő jópár évre. És ez igazán megtanít arra, hogy az ember felelősségteljesen tudjon dönteni/mérlegelni.

Amíg valaki ezt a felelősséget nem tapasztalja meg, addig szerintem még nem igazán felnőtt, akárhány éves, és akárhol lakik (szülővel, albiban, párjánál).

23 évesen még szerintem nem vagy elkésve semmiről. A felnövés nálam olyan 25 éves kor körül jött el, és ezt onnantól mérem, hogy ekkortól kezdve nagyon sok nagyon fontos dologban kellett döntenem, választanom, (gyerek, esküvő, költözés, házvásárlás, munkahelyváltás...stb) pár év múlva pedig teljesen a feje tetejére állítottam az addig életemet, ami pedig szintén komoly döntés volt, és bátorság kellett hozzá. De nem bántam meg. Ezekhez a dolgokhoz 23 évesen még nem lettem volna elég érett/felnőtt.

Szia!

Én 23 éves vagyok, 1 éve költöztem össze a párommal. Amikor az egyetemet kezdtem 18 évesen, akkor is külön éltem 3 évet a szüleimtől egy másik városban. Akkor még nem kimondottan éreztem magam felelősségteljes fiatal felnőttnek, bár magamról gondoskodtam, mégsem voltam anyagilag teljesen független. Amikor a párommal költöztem össze, és előtte elkezdtem dolgozni, akkor éreztem igazán függetlennek magam, hogy a saját pénzem kell beosztani, nincs az, hogy ha elfogy kérek a szülőktől. Valamint ami meghatározó volt, és éreztem, hogy felnőttem, az az volt, amikor munkahelyen olyan helyzetekben kellett döntést hoznom és helyt állnom, ami hatalmas felelősséggel jár, és sok minden múlhat rajtam, akár a cég jövője is. Azóta sokkal jobban helyt állok az élet minden területén, könnyebben hozok döntéseket. Egyébként a szüleimmel kapcsolatban én is évek óta rádöbbentem olyan dolgokra, észrevettem olyan tulajdonságukat amik előtte nem foglalkoztattak, vagy amiket nem láttam meg. Felnőtt fejjel már jobban átlátom a dolgokat. :)

23/N

Én is 23 éves vagyok, bejárós egyetemista, így egyelőre esélyem sincs elköltözni. 24 leszek majdnem mire lediplomázok és szeretnék még egy mesterképzést is megcsinálni, ami még másfél év. Mire dolgozni kezdek és a saját lábamra tudok állni, 26 éves leszek. Vagy tanulok, vagy elkezdem a saját életemet és sz*r ebbe így belegondolni, hogy a kettő egyszerre nem igen megy.

Nem hiszem, hogy ez szégyen lenne. Ki ezt választja, ki azt. Valakinek nincs választási lehetősége sem.

A szüleim a tanulást támogatják és arra is hajtanak, nem csinálnak problémát az eltartásomból. Nem érzem úgy, hogy úristen felnőttem és menekülnöm kellene itthonról. Szeretem őket és ők is engem. Kellő teret kapok, akkor jövök-megyek amikor akarok, én intézem a saját ügyeimet én veszem meg magamnak a saját vackaimat, ergo amellett, hogy itthon élek és kapok enni, illetve mosnak rám, már teljesen a magam útját járom. Nem gondolom, hogy a felnőtté válás az elköltözést jelentené.

15 évesen mikor Anyukám meghalt részben felnőtten, jelentősen megváltozott a szemléletem. Rájöttem, hogy minden múlandó, de mivel volt mögöttem támogató nagymamai kéz többé kevésbé gyerek maradhattam.

21 évesen költöztem össze a barátommal, akivel esküvőt is tervezünk. Úgy érzem, már felnőttem, reálisan látom magamat és másokat. Persze még sok mindenben formálódnom kell, hogy kiegyensúlyozott legyek én is és a kapcsolatom is.:)

23 évesen

Amikorösszeköltöztünk a párommal, és magamról kellett gondoskodnom (nem csak a koliban:))

Vagyis magunkról, amikor nekem kellett eldönteni mit főzünk, mikor vásárolunk, gondoskodni az alapvető dolgokról:

Legyen otthon zsepi, wc papír, és ne fogyjon el a mosogatószer, ezek apróságok, de először fura, hogy nem " varázsolódnak" a szekrénybe..:)

Ennek ellenére, van, hogy még mindig néhakicsit "gyereknek" érzem magam..

Pedig már férjnél is vagyok (huh, de fura ezt leírni, hiszen még csak 1,5 hete...)

Nem vagy elmaradva!!!!

26/n