Kamasznak születtek?

Engem mindig őszinteségre, erkölcsös viselkedésre nevelt az édesanyám, nem csak szavakkal, hanem a saját vsdelkedésével is példát mutatva.

Mégis már 13 évesen 16-nak mondtam magam, pasizni akartam. gimiben kijátszottam a szülőket hogy olyan házibuliban aludjak ahova nem engedtek el, stb. Nem tudom ennek az okát, talán anyu volt túl szigorú, vagy én voltam egy idióta, befolyásolható majom, vagy éppen mindkettő...

Szóval biztos hogy nagy szerepe van a társaságnak, egyéniségnek és természetesen a szülői behatásoknak. Okosabbat nem tudok mondani :)

Szerintem 100%-osan a szülő felelőssége az, hogy milyenné válik a gyereke. Az csak melléduma, hogy rossz társaságba kerül a gyerek vagy elviszik a többiek.... aki odafigyel a gyerekére, annak nincs esélye arra hogy elkallódjon.

Ahogy nekem se volt: ha pattogtam csírájában elnyomták a problémát. Jegyeket elhallgatni, rosszul viselkedni a suliban esélyem se volt: anya kéthetente hívta az osztályfőnökömet aki mindenről beszámolt neki. A naplót havonta nézte meg, plusz szülői értekezlet, fogadóórák, kapcsolattartás a tanárokkal...

Ha bulizni mentem eljöttek értem kocsival éjjel 1re, amikor már nagyobb voltam, adtak pénzt taxira és akkor is haza kellett érnem 1re: apa ott könyökölt az ablakban minden egyes alkalommal. Ha késtem akár 1 percet is, megnézhettem magam... szigorú eltiltás a TV-től, számítógéptől...

Mindig tudták merre járok... akkoris ha nem mondtam meg éppen. Ha később mentem haza, már másnap tudták hogy pl a plázában csavarogtam, mert valamelyik huszadrangú ismerős látott engem...

Amikor barátom lett, már 18 is elmúltam mikor elvesztettem a szüzességem, de ma napig nem aludhat nálam senki.

Pénzt soha semmire nem kaptam. 16 éves korom óta diákmunkából tartom el saját szükségleteimet.

És igen, kaptam fakanállal, kaptam nadrágszíjjal, térdepeltem kukoricán. Nem vált a káromra! 22 éves vagyok, nemsokára diplomázok, és elkerülök itthonról, és tudom hogy vannak dolgok amiket nem úgy fogok csinálni mint a szüleim, de sokat pont úgy fogok.

Elkallódhattam volna, mert én is forrófejű kamasz voltam... de túl rövid volt a gyeplő ahhoz hogy megtörténjen.

Úgyhogy a szülő felelőssége az, hogy a gyereke milyenné válik, ebben biztos vagyok!

Hát! Én sosem csaptam be anyukámat, mivel egyszerűen nem lett volna szívem hozzá. Inkább elmondtam mindent, és mindig mindent őszintén meg is tudtunk beszélni. (mai napig én már anyuka vagyok, ő nagyi). Nem tiltott semmit, de valahogy nem is volt mit. Mindig tudtam valahonnan, hogy mi a helyes, hol a határ. Pedig vagány, divatos kislány voltam, és mégsem lett belőlem rossz felnőtt. Most én is így próbálom nevelni a gyerekeimet, nagyon sokat beszélgetünk, megbeszéljük az átélt dolgokat, mi helyes és mi nem, és el kell mondanom, egyik gyermekem már a kamaszkoron kezd túl lenni, a másik bőven benne van, de rendes gyerekek, egy szavam nem lehet rájuk!

Talán azoknak a kamaszoknak akik úgy gondolkodnak ahogy a hozzászóló írta, talán a szüleik a fő hibásak. A sok minden más teendő mellett "elfelejtik" a gyerekeiket nevelni. Aztán eszükbe jut, de akkor már általában késő!

A titok és a tiltás mindi vonzza a gyereket. Ekkor jön a csakazértis. Ha ebbe akadájozza valaki, akkor az ellene van az illető. Aztán jön az összehasonlítási alap másnak lehet nekem mért nem. A környezet igen is hat a gyerekre bármilyen jó a szülő, egyesek kiválló manipuláló készséggel vannak megáldva. Aztán jön a bizonyítási vágy, amikor valakiknek valamiért be akarja mutatni, hogy érdemes rá figyelni mert meg meri tenni. Ez történhet, szeretettből, de félelemből is.

E amiket írtam semmi köze ahoz, hogy a szülő hogy nevel és mindenféle pszichés zavar nélkül felnövő gyermekre is értendő.

Arra sem lehet ráfogni, hogy a szülő hibája, hogy mit nevel belé, mert csak azt tudja belé nevelni amit ő tud, de azt amit már nem, de mástól hall a gyerek, nem biztos hogy a szülő korigálni tudja adott helyzetében, tudásában. A fejlődés is soktényezős dolog.

Régebben olvastam egy vallomást. 16 éves volt a lány az anyja 35. Fel akarta világosítani a lányát. Na a leány mindent elmondott amit tudott a szexröl. Az anya csak hülledezett, szinte semmi újat nem tudott neki mondani, de hogy még is korigálni tudja elkezdett beszélni a lányának a saját nemi életéről. A lánya teljessen elborzadt a hallottaktól, és döbbenten kérdezte vissza, hogy ti még csináljátok? Ő ugyanis azt hitte ez csak a fiatalok szórakozása.

Az ilyen korai szexuális felvilágosítás meg azért van mert, mi szülők korhoz kötjük a témát mikor ildomos felvilágosítani a gyereket. Ám a közösségbe mindig vannak kilógó emberkék, akik jó előre felkeltik az érdeklődésüket a témára. Csak azt nem teszi hozzá nekik, hogy a témában a szülőt kell megkérdezni.