Mióta boldog és szerelmes vagyok, azóta szüleim de főleg anyám piszkál engem! De miért? Külön lenne a legjobb. De hogyan, hol?

Szüleimmel nagyon jól megvoltunk. Segítettem nekik ahol csak tudtam, és beszámoltam majdnem mindenről. Elvégeztem a ház körüli teendőket, kíméltem szüleimet, hogy nekik ne keljen. Mert anyám 50%-os rokkant, (főzni, mosni, takarítani, kertészkedni tud) apám meg nehezet dolgozik a gyárban. Mivel nekem a munkahelyet sikerült helyben találni ezért helyben is dolgozok. Nem tartottam magam menő fiúnak, nem is voltak nagyon barátaim. Ezért ismerkedésem lányokkal sem ment könnyen. Mikor elmúltam pár évvel 20éves akkor döbbentem rá milyen egyedül is vagyok, kell egy igaz társ. Nekiláttam társat keresni. Nem voltam, és nem vagyok bulikba járó típus, ezért az interneten próbálkoztam, hirdetéseket adtam fel. De a legtöbb esetben nem lett semmi, csak csalódás kudarc. Ha sikerült is megismerkednem egy-két leányzóval nem szerettem beléjük. Anyámék elkezdtek paráztak, hogy mi is lesz velem? Majd hosszú kitartó, már majdnem feladó chattelés folyamán megismertem a jelenlegi páromat. Akivel boldog vagyok, szeretem őt. Ő is boldog velem, elfogad, szeret engem. Meg történt az eljegyzés is.

Időközben jöttek a gondok itthon. Párom és én köztem több mint 100km választ el. Párom szolgálati lakásban él, és ott helyben is dolgozik. Mivel sokat utazom hozzá, így az itthoni teendők csak gyűltek. Egy ideig, amíg csak bírtam elvégeztem őket. De mára már egyre nehezebb dolgozni menni, (minden másnap 12órát), majd otthoni munka, menni a kedvesemhez. Szüleim ki vannak akadva, hogy alig vagyok itthon, nem segítek már a teendőkben, nem osztok meg már velük annyi dolgot. Főleg anyámtól kapok szóban hideget-meleget. Hiába mondom-mondtam neki-nekik meg mit is, szeretnék párommal. Volt hogy elmondtam, szétkürtölték a szomszédoknak, és azok meg kürtölték tovább. Mivel párom is utazik hozzám ezért már az is ki osztotta anyámat alaposan, mert a párom sajnál engem. (Párom persze nem kap csak én, ha a párom elment). De nem okult ugyan az a helyzet. Ha itt van velem a párom fél, vagy ha sikerül másfél napot, és szeretnénk kettesben lenni, azt is megzavarják beszélgetésekkel. Mert hogy mikor itt van a párom, akkor vele akarnak beszélni, nem velem. Ha meg szóvá teszem, hogy elég volt, szeretnénk kettesben lenni párommal, akkor ki vannak akadva.

Párom jelenlegi munkahelye megszűnőben van. Főnöke nem hagy neki nyugtot, mert az egy udvarban él vele, csak külön házban él, így nincs magánélete páromnak. Ott nem lehetne közös jövőt indítani. Nálunk sem, mert ugye szüleim ilyenek. Munkahelyet szeretnék váltani,mert a jelen állapotokat nehezen viselem, és bizonytalan!

Most ott tartunk, hogy szüleimmel nem javul a helyzet, csak rosszabbodik. Szüleim versenytársnak érzi a párom, engem piszkál-piszkálnak lelkileg szavakkal. Egyre nehezen viselem. Kezdem úgy érezni, hogy kezdek kikészülni. De hát mi tévők legyünk? Van valakinek valami jó tanács?

Párommal próbálkozunk közelebb kerülni, kiszakadnunk környezetünkből, de nem igazán járunk szerencsével. Mert ugye a kérdések, hol kezdjünk új életet? Hol találunk munkát? Jelenleg is keresünk állást, itthon. Pályázunk, de semmi pozitív visszajelzés nincs. Mára addig a szintig jutottunk el, hogy nem csak itthon keresünk munkát, hanem külföldön is.

Várjuk párommal tanácsaitokat, véleményeteket!