Mi volt a legszomorúbb dolog ami eddig történt veled?
Novemberbe lesz 1 éve hogy meghalt a barátnőm, akkor hónapokig zombi üzemmódban éltem, semmi nem érdekelt, kihatással volt a munkahelyemre is de szerencsére nem dobtak ki.
Ez volt eddig a legszomorúbb pillanat ami legutóbb történt. Korábban már lassan 7 éve a nagymamám halála az ami lesokkolt, 2 éve pedig a nagypapám kapott egy szívinfarktust amit túl élt ugyan de rá fél évvel később megint jelentkezett egy hasonló és pont akkor esett le a létráról, abba sem halt bele, de olyan szinten megsérült a gerince hogy kerekes székbe szorult, végül öngyilkos lett :( Ez az ami engem a legjobban lesokkolt a barátnőm halála előtt.
A barátnőm egy autóbalesetet szenvedett, egyik rokonával mentek másik rokonhoz, én akkor nem tudtam menni mert túlóráznom kellett, és valami őrült beléjük rohant és az autó pont úgy csapódott bele abba az autóba ahol a barátnőm utazott hogy pont a baloldali hátsó ülést érintette, egyből meghalt, a rokona is nehezen élte túl, de az egyik karját elvesztette, az anyós ülésen aki utazott pedig csak könnyebben sérült meg.
De az biztos hogy a barátnőm halála amikor a baleset után másnap a szülei felhívtak akkor utána félnapig megszólalni nem tudtam, mindenki támogatott meg minden, de egyszerűen akkora sokk volt ez nekem hogy egyszerűen nem tudtam felfogni mi történt, se sírni se enni nem tudtam, egyszerűen ültem itthon a gép előtt és neteztem, meg xboxoztam, de pár órával később netezés közbe a facebookon a barátnőm barátnői és ismerősei írták ki azt hogy nyugodj békében meg hasonló szövegeket, akkor jutott el igazán a tudatomig hogy mi is történt és onnantól kezdve már semmi életkedvem nem volt, csak ültem, meg feküdtem az ágyban, meg bementem dolgozni de ott sem beszéltem a kollégákkal csak csináltam amit kellett, még a főnököm is próbált vigasztalni meg szóra bírni de semmi nem volt, a temetés napján törtem össze annyira hogy egyszerűen nem bírtam ezt az egészet. A halotti toron én meg pár közelebbi barátnője is megvoltunk hívva odamentünk és a barátnőm szobájába kuksoltunk vagy este 10 ig akkor is csak a régi képeit néztük meg a holmijait, az emlékeit és szépen lassan hazamentünk. Én ott aludtam mert a barátnőm messze lakott én meg autóval mentem de hülye fejemmel ittam alkoholt így a szülei rám parancsoltak hogy aludjak ott utoljára, de akkor aludtam kb félórát utána csak forgolódtam és zavart az hogy a barátnőm illatát kell szagoljam mikor ő nem volt ott, meg a szobájába lenni, egy kész agyrém volt.
Idén márciusban pakoltuk ki a szobáját teljesen én is el lettem hívva mert voltak ott cuccaim amiket rég elfelejtettem meg ugye mondták hogy bármi bútor vagy emlék ami kell nyugodtan vigyem el, de az én cuccaimon kívül csak néhány képet vittem el meg ami a laptopján voltak képek, videók főleg a közös dolgaink azokat mentettem rá egy lemezre mert abból amúgy sem volt meg nekem minden így azt örök emlékként őrzöm valahol valamelyik fiókom mélyében.
De az egyik ruhája én kedvenc ruhám inkább amit akkor viselt amikor az első csókunk volt a 4. randinkon és a parfümje is nálam van azok emlékek még hogy érezzem mert olyan mintha velem lenne de már csak egy darab rongy meg valami illatos kotyvalék. Már kezdem annyira feldolgozni így majdnem 1 év után hogy már ő nincs és az élet halad tovább de nem könnyű ezt elfelejteni.
Közbe is történt pár szomorú dolog de azok fele annyira nem voltak szomorúak mint a barátnőm halála meg a nagyszüleimé.
Ezt a kínt senkinek sem kívánom, borzalmas.
Legalább megvan a napi orgazmusa, gondolom erre élvezkedik....azért sajnálom, mert elég szegényes lelki világa lehet...
24/l
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!