Aki féltékeny volt, járt már így?
Párommal (sajnos) többet beszélgettünk a kapcsolatunk elején a múltról, mint kellett volna. Bennem ez amolyan féltékenységet keltett. Néha össze is vesztünk. Beképzeltem magamnak hülyeségeket.
Egyszer mesélte, hogy volt nyaralni a tengerparton, és hogy nagyon szép vidék, jövőre elmegyünk oda együtt. Kérdeztem, hogy kivel volt ott, és kiderült, hogy egy csajjal. Felkaptam a vizet, hogy nehogy már engem is ugyan oda vigyen. Állítólag nem volt köztük semmi, és nem is alakult ki kapcsolat, mert a nyaralás elején össze is vesztek. Viszont a csaj mióta együtt vagyunk, felhívta telefonon. Ideges voltam, hogy minek zaklatja, mit akarhat. Féltékeny lettem rá ismeretlenül. Tegnap elmentünk a párommal moziba. Álltunk a mozi előtt, erre megszólalt a párom, hogy ott van az a csaj pár méterrel tőlünk. Megnéztem ki az, majd mondtam a páromnak, hogy milyen buta voltam, hogy emiatt a nő miatt veszekedtünk, és mondtam neki azt is, hogy most már nevetek magamon. Ő pedig azt válaszolta, hogy hát vannak az ember életében tévedések, és a többi exe miatt is megnyugodhatok, mert nem véletlenül van velem, és alapított velem családot. Mondtam neki én is, hogy nekem is vannak hasonló pacákok a múltból, akiket ha látok, nem értem, hogy tudtam vele szóba állni. Most egy kicsit jobban is érzem magam, mert a nulla önbizalmam meglendült egy kicsit.
Járt így már más is?
Nem, az én exeim többsége vállalható volt akkor is és most is nagy nyilvánosság előtt is.
Akivel 1 üveg ital után jött össze az persze kivétel, de persze hamar elmúlt az ital hatása is.
Valójában nem arról van szó, hogy ocsmány, ronda lett volna az a nő, hanem az én képzeletemben egy cicababa volt, és ez a gondolat félelmet keltett bennem, hogy én nem fogok tudni megfelelni (ez meg az önbizalomhiányból fakad). Arra jöttem rá, hogy valóban igaz az, hogy érdemes szembesülni a félelmeinkkel, így könnyebb legyőzni őket, mert gyakran téves amit hiszünk, vélünk.
Sokszor olvastam itt is kérdéseket, aminek a történetében a lány féltékeny a párjára. Gyakori a kérdés más fórumokon is, hogy "féltékeny vagyok, mit csináljak?"
Azt a választ kapják általában, hogy "önbizalom hiányod van!" Ettől még senkinek nem múlt el a féltékenysége, és nem tud mit kezdeni az új ténnyel. Arra voltam kíváncsi, hogy más is volt -e úgy, hogy ilyen módon jött rá, hogy nincs is oka féltékenykedni, mert a másik, az ex semmivel se szebb és jobb.
Én sosem vagyok féltékeny, mert minek? Velem van a barátom, és nem az exszel, nem egy másikkal. Úgyis megnéz más nőket, mert férfi, de én is végig svenkelek 1-2 pasit. Nagy ügy, de attól még őt szeretem és eszem ágában sincs elhagyni, vagy összejönni mással - egymás társaságában mondjuk nem, vagy akit megbámulunk, azzal valami nagy gáz van :D
Ha pedig vált, akkor meg már teljesen mindegy, valamit elszúrtunk, amiért oda jutottunk.
pedig tényleg az önbizalomhiány az oka az ilyesminek. illetve a felszínesség.
engem speciel baromira hidegen hagy hogy melyik exe volt nálam szebb. az egy hanyagolható tulajdonság, a kapcsolat minősége nem a felek attraktivitásán múlik, hanem a személyiségén.
talán önbizalomtúltengésnek hat, de úgy gondolom, h lehet valaki akármilyen csinos, karcsú bombanő, akkor sem olyan szórakoztató és humoros mint én. mivel a párom ezt a tulajdonságomat szereti a legjobban, így ameddig ez megmarad, addig nem kezdem meg az aggódást. már az elején sem a külsőmmel hódítottam meg, (bár ő szépnek és kívánatosnak tart) hanem azzal, hogy mellettem sosem unatkozott. ha valaki megtetszik neki külsőleg, az is csupán egy leküzdhető testi vágy, és mivel emberből van, így képes is kulturáltan kezelni.
furán vagyok összerakva, nem szoktam féltékenykedni. ismerem a páromat, ha meg is környékezné egy nő, úgy el lenne hajtva h vissza se merne nézni :)
Nő létemre nem értem ezt a női logikát. Ha jól értem, akkor te az ex külseje miatt nyugodtál meg, mert nem egy "cicababa", nem egy nálad okkal szebb nő, sőt...
És ez téged miért nyugtat meg? Hát annál "rosszabb" ha nem pusztán a szexuális kíváncsiság miatt volt vele a párod, hanem a belső tulajdonságaival nyűgözte őt le, nem? Sokkal idegesebb lennék egy átlagos külsejű, de okos, jó humorú, kedves, házias stb csajra, mint egy cicababára.
"Állítólag nem volt köztük semmi, és nem is alakult ki kapcsolat, mert a nyaralás elején össze is vesztek."
Na, ha te ezt bezoptad, akkor butus vagy. Eltöltöttek együtt 1-2 hetet egy csodaszép tengerparton, de persze nem kúrta rommá a csajszit, mert az elején összekaptak, hahahh, LOL. Bár olyan szivesen emlékszik vissza, hogy még téged is oda akar vinni, a csaj meg azóta is hívogatja, de bizti szörnyű volt nekik együtt. Leányzó, ha nem ez a legelső kapcsolatod, akkor téged nem az eszed miatt tart a párod...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!