Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Reménytelen! Hogy vessek...

Reménytelen! Hogy vessek véget az örökös pénzkéregetésnek?

Figyelt kérdés

Egy családi pénznyelő kellős közepén vagyok és nem tudom mitévő legyek... :(


Kicsit hosszú a sztori, de elmesélem:


Apám (egyedül él) folyamatosan pénzt kér a családtól, mert nem dolgozik semmit. Ugyan hivatalosan nem munkanélküli, mert egyéni vállalkozó, de gyakorlatilag mivel jutalékrendszerben kapja a fizetését, mivel nincs üzletkötése, valójában nem kap semmi pénzt. Ez így megy kábé 5-6 éve, nagyjából mióta én leérettségiztem.


Azóta én egy másik városban tanulok felsőoktatásban, mellette dolgozom. A tanulmányaimat úgy tudtam finanszírozni, hogy egyrészt államin voltam, másrészt nagyszülőnél lakom, így kajára, lakásra nem kellett költenem. Nem is lett volna miből... "Zsebpénzt" vagy hasonlót soha nem is kaptam, valójában az első 3 évben is a tanulmányi ösztöndíjamat az apám számlájára utalták, mert nekem nem volt sajátom, így ezekből a pénzekből én nem sokat láttam. Amikor nekem volt bajom, akkor persze én nem számíthattam őrá.


A probléma mármost az, hogy a rokonság úgyszólván "rászoktatta" apámat arra, hogy rendszeresen kap tőlük pénzt. Mostanra "beállt" úgy a helyzet, hogy nagymamámtól (akinél én most lakok) havonta elszedi a fél nyugdíját - kereken havi 50.000 Ft-ot, amit nekem kell "kipótolni", hogy elég legyen a rezsire / kajára stb., tehát én adok kb havi 30.000 Ft-ot. Ezen felül nagynéném küld neki havonta 20.000-t. (Ez utóbbit elvileg nem kéne tudnom, de tudomást szereztem róla)


Ez persze csak az utóbbi időkben kristályosodott ki ilyen szépen, de előtte volt olyan nyár, amikor nagymamám összes megtakarított pénze (nagyjából 1 millió Ft) úszott el apám tartozásaira, két éve pedig nagynéném "szállt be" kb 3 és fél millióval, hogy meglegyen a lakáshitelünk végtörlesztése, azzal se terheljük apámat.

Nagymamám testvéréről (aki azóta már nem él sajnos) meg már ne is beszéljünk, neki is benne volt 2-3 milliója a levesben.

Én is kiszámoltam a saját részemet, nagyjából 1 millió 800 ezer Ft-ot fizettem ki apámnak az elmúlt 5 évben.


Ezeket a pénzeket persze sosem fogjuk visszakapni, de ezt már igazából mindenki tudja, apám nem is palástolja hogy nem "kölcsön" kér, hanem örökbe. Mintha neki ez valahogy alanyi jogon járna...


Az egész hülye rendszer kialakulásához persze több feltételnek az együttállása kellett:


- A család nem beszél egymásról pénzügyekről, nem ülünk össze sose, apámmal a többiek gyakorlatilag csak karácsonykor találkoznak (amikor viszont tabu a téma, hisz elvégre a Szeretet Nagybetűs Ünnepe)


- Apám ügyesen kisiklik minden olyan beszélgetés alól, ami rávilágítana arra, hogy ezen a helyzeten márpedig változtatni kellene


- Apám, ha úgy érzi, hogy támadólag lépnek fel ellene (lásd a "Miért nem dolgozol?"-jellegű kérdéseket), akkor ügyesen eszkalálja a konfliktust kezelhetetlen üvöltözéssé, nekem esik, és a végén még én leszek a szemétláda.


- Apám ügyesen kihasználja nagymamám "motivációit". Az egyik motivációja a pénzadásra az, hogy mivel már X milliót a család kiadott lakásra / végtörlesztésre, nem szabad hagyni hogy az "elússzon". Mivel a lakás az én nevemen van, folyton ezt hallom, hogy "nem szabad hagynunk, hogy elússzon a lakásod!" Szerintem viszont ez erős csúsztatás, hiszen hiába az én lakásom, ha nem én lakok benne - és miért én fizessem a fűtést, internetet, stb.?

A másik mozgatórugó pedig az, hogy nagymamám titkon reméli, hogy milyen jó is lesz majd őneki, ha én lediplomázok, mert akkor majd fogok annyit keresni, hogy onnantól már nem neki kell fizetni a havi 50 ezret. Ezt is pofátlanságnak érzem, mert akkor majd én fizessek havi 80-at? Mert ugye havi 30 ezrem így is benne van apám ügyeiben. Ennyit még diplomásként sem fogok tudni keresni, hogy 80 ezret csak úgy hipp-hopp kifizessek havonta.


De abban igaza van, hogy ha én lediplomázok, akkor változnak majd a dolgok. Mivel úgy mindenképpen többet fogok keresni mint most.


És itt jön az, hogy mihez kezdjek ezzel a lehetőséggel?


Némi háttérinfó persze nem árt arról, hogy hogy is élek én mostanság:


Jelenleg egy 6 (HAT!!!) négyzetméteres kis lakrészben lakok nagymamámnál (ezzel szemben apám egy 75 négyzetméteres lakásban) A helyzethez az is hozzátartozik, hogy én nem éppen azt a felsőoktatásbeli hallgatók életét éltem, ami manapság a csapból is folyik. Sose buliztam (mert miből...), 7 éve nem nyaraltam (mert miből...), még gólyatáborban se voltam (mert miből...), sörözni se mentem el sose senkivel, stb.

Barátnőm se volt, mert ugyan hova is vihetném. A "nagy luxus", amit megengedhettem magamnak, az az, hogy néha rendeltem egy drágább szakkönyvet.


Később, mióta elkezdtem dolgozni, már jobb a helyzet, de ennek ellenére a mai napig kapom a megjegyzéseket telefonban apámtól (miután provokatívan megkérdezi, hogy mit ebédeltem), hogy mire föl eszek én húst, amikor ő már azt sem tudja, hogy mit jelent az a szó, hogy "hús", mert olyan rég evett. És persze "diszkréten" érdeklődik, hogy mikor kapok már legközelebb fizetést, és hogy abból mennyit tudok küldeni. Ha egyszer is kevesebbet ígérek be, mint az előző havi, már veri magát, hogy miért csak annyi, hogy van az hogy az előző hónapban tudtam küldeni 30 ezret, most meg csak 20-at?

Amikor közlöm vele, hogy szeretnék félrerakni albérletre, akkor ugye én vagyok a szemét, mert van pénzem, csak nem adom oda. Eredmény: jól megsértődik, de előtte még beveti a titkos fegyvert, amire csodák csodája, megnyílnak a pénztárcák: nincs pénz kajára, nincs pénz gyógyszerre, éhen fogok halni, szívrohamot fogok kapni, meg fogok halni, tüdőrákos vagyok, hasnyálmiriggyulladásom van, gerincsérvem van, csontrákom van, agydaganatom van, fáj a vállam, az orvosok ezen nem tudnak segíteni, nelegyélnaiv nemmegyekorvoshoz, mibőlmenjekorvoshoz, kölcsönkellkérnem, mibőladommeg, nincspénzkenyérre, cigitseszívtammárötnapja.


Ja, mert amúgy cigizik. Napi kb 1 dobozzal. Ja, hogy az havi szinten 20 ezer Ft? Sebaj, valaki mindig kifizeti.


Én meg már egyre kevésbé bírom ezt. Szeretnék egy normális életet, elegem van mások gondjaiból, és hogy én idegeskedek miattuk. Elegem van abból, hogy van egy székem meg egy ágyam, de könyvespolcom már nincs, a szobámban kb másfél lépést lehet megtenni, és nekem egy ilyen helyen kell élnem.


Na persze az sem túl felemelő, hogy az apámnak azt kell mondanom, hogy nem küldök pénzt, ugyanakkor ott van a számlámon az egy ideje gyűjtögetett pénzem.

De ha bármi történik velem, akkor ki segít?


Albérletet miből találjak?


És igazából kilyukadunk az albérlet-kérdéshez. Nekem már egy ideje szűk ez a hely, meg lehet bolondulni, és szerintem nem olyan nagy igény, ha valaki ennyi idősen egy diplomával a kezében külön akar élni.


De a probléma az, hogyha én fönntartok egy albérletet, és mellette félre akarok tenni havi szinten 20-30ezer forintot magamra (és a jövőmre), akkor én nem fogok tudni neki küldeni semmi havi apanázst. SEMMIT.


Ha a nagymamám is "kiszáll" a játékból, akkor tökegyedül marad, előbb-utóbb ki fogják kapcsolni neki a villanyt, telefont, stb. Hogy tudok majd akkor az apám szemébe nézni?


Ugyanakkor az is megér egy misét, hogy nekem azért van bűntudatom, neki viszont nincs. Félek, ha továbbra is nagymamámnál maradok lakni, gondolkodás nélkül elveszi majd a többletfizetésemet, amit diplomásként keresek.


Szóval valami olyan megoldást szeretnék, ami nemcsak nekem jó, de ha lehet, megoldja a problémát is magát. Szóval fölajánlottam apámnak, hogy költözzünk össze, mert úgy gondolom ez anyagilag jó lenne. Ehhez neki el kell hagynia azt a várost ahol ő lakik, és följönni hozzánk, mert én ott ahol ő lakik, nem kapnék munkát. Az ottani lakást viszont kiadhatnánk albérletbe, így az ottani rezsit sem kell fizetnünk, és még jön is belőle valamennyi pénz. Ez anyagilag jó megoldás lenne a család összköltségvetése szempontjából, viszont továbbra se lehetne normális magánéletem.


Ennek ellenére én ezt a megoldást nagyon finoman fölvezetve javasoltam már apámnak, ugyanakkor nem tartom valószínűnek, hogy elfogadná. Ahhoz ő túl önfejű, és irtózna egy ilyen nagy változástól. Arról nem is beszélve, hogy ebben a városban biztos hogy nem kapna munkát. Közmunka ugyan van, de tudom hogy vérig lenne sértve, ha azt kéne csinálnia, na meg neki: gerincsérve van, teniszkönyöke van, nyitott gerince van, szívbetegsége van, csontrákja van, daganata, gyulladása, stb....nem végezhet "ilyen" munkát!


Szóval úgy tűnik, mégsem létezik optimális megoldás a problémára.

Illetve talán mégis: én ugyanis hosszú távon egy saját cégben gondolkozom, vagy legalábbis egy emberrel betársulva valami közös cégben. Ugyanis olyan területen dolgozok, ahol 10-15 év múlva már nem leszek valami keresett a munkaerőpiacon, mert lesznek nálam fiatalabb, olcsóbb munkaerők. Hosszú távon csakis a saját üzletben hiszek. Arra gondoltam, hogy egy saját üzletben tudnám alkalmazni apámat, így a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad.


Egy a bibi: egyelőre még messze nem állok úgy anyagilag, hogy egy saját vállalkozást be tudjak indítani. 500 ezer Ft-ot valahogy talán össze tudok kaparni egy KFT-re szeptemberig, de az csak a kezdet... Ott kell havi szinten fizetni a könyvelőt, és apámnak szaktudása nincs ahhoz, amilyen vállalkozást én csinálnék. Ha mondjuk lenne 8-9 millióm, 3-4 alkalmazottam és irodám, akkor tudnám irodavezetőként alkalmazni. De ez még nagyon-nagyon messze van.

Egy másik ami még eszembe jutott, hogy indítani valami olyasmit, amihez ő érthet. De erre meg nincs ötletem. Kereskedelmis diplomája van. Mondjuk nyitni egy turkálót? De lehet azt 500 ezerből? (vidéken)


Egyáltalán van-e értelme annak, hogy mások anyagi problémáin töröm a fejem?

Vagy csináljam azt, hogy költözzek el a 'csába, aztán csináljon amit akar?

Végülis megérdemelné, de mégiscsak az apám.


Ugyanakkor, ha meg ittmaradok a nagymamámnál, az anyagi függetlenségemnek lőttek, fizethetem a rezsijét, a kajáját, amit a legkevésbé sem akarok.


Már azon is gondolkoztam, hogy kimegyek külföldre, és soha nem jövök vissza.

De azért ezt, ha lehet szeretném elkerülni... :S



2013. jún. 22. 22:18
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:

"Várjam meg a diplomaosztót, aztán tipli? Telefon kikapcs, viszlát család?"


Igen, pontosan ezt. Én ezt tettem, és a tiédnél sokkal rosszabb családom volt.

2013. jún. 23. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 anonim ***** válasza:

"az első 3 évben is a tanulmányi ösztöndíjamat az apám számlájára utalták, mert nekem nem volt sajátom"


Jajj-jajj, a számlanyitás fájdalommentes és legtöbbször ingyenes, bőven megérte volna!


Egyébként szépen le tudtad írni a helyzetet, és nagyjából te is tudod a választ: diploma után jól eltűnni. Maximum nagyanyádat segítsd ki.


Saját vállalkozásba meg csak akkor kezdj, ha biztosan jó ötleted van.

2013. jún. 23. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:

"Arra gondoltam, hogy egy saját üzletben tudnám alkalmazni apámat, így a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad."


Felejtsd el!


Ha a jelenlegi pénzügyeiteket is képtelenek vagytok átbeszélni, a vállalkozásét sem tudjátok majd.


Apád akkor sem fog másként gondolkozni, nem az üzlettársad lesz vagy az alkalmazottad hanem akkor is az apád, és úgyse hagyja hogy megmondd neki hogy mit csináljon.


Láttam már ilyen esetet, káosz.


Egy dolgot tehetsz, jó messzire elmész tőle.

2013. jún. 23. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!


Ahogy látom, mindenki a "minél hamarabb lelépni"-verziót javasolja, igazából már bánom is, hogy fölajánlottam neki, hogy költözzünk össze. De szerintem úgyse fogja elfogadni, úgyhogy mindegy is.


A nehéz része majd csak (úgy gondolom) az lesz, mikor majd közlöm vele, meg a családdal, hogy köszi, de én nem fizetek többet semmi havi fix összeget, semmit.


Nagymamám is tuti ki lesz akadva, mert ő meg a havi 50 ezres fizetnivalójától szabadulna már, és bennem látja majd a fizetőembert, aki átveszi az ő helyét (is).


Nagynéném viszont mellettem fog állni, de ő meg nem az a beleszólós típus, szemben nagymamámmal, aki meg mindenkinek osztja ám az észt.


Szóval ha ezt megcsinálom, apám el fogja játszani a vérig sértett nyomorgót, akinek még gyógyszerre sem telik, nagymamámat szépen "ellenem fordítja". Nagymamám már akkor is utálni fog, ha megmondom neki, hogy elköltözök tőle. Nélkülem ő sem tud mit kezdeni magával egyedül, halálra fogja unni magát - és ezen már önmagában is jól be fog sértődni.


De igazatok van, mit érdekel engem a mások baja, de oldják meg ők.


Eddig mindig mindenkit előbbre helyeztem magamnál, ideje ezen változtatni.

2013. jún. 23. 14:22
 15/16 A kérdező kommentje:

Egyébként elnézve a válaszokat, már amiatt sem érzek bűntudatot, hogy nyaralás vagy egyéb kikapcsolódás (néha egy színház, múzeum vagy mozizás, néha strand) után vágyódok.


Szerintem ez egy normális emberi élethez igenis hozzátartozik!!


És nem akarok bűntudatot érezni amiatt, hogy én mozira (évek óta nem voltam) kiadok mondjuk 1000 Ft-ot, miközben apámnak nincs pénze gyógyszerre.


Mert így lemaradok az életről...

2013. jún. 23. 14:27
 16/16 anonim ***** válasza:
Tisztázd le magadba a különbséget a között, hogy apádnak valóban ne lenne pénze gyógyszerre és a között, hogy egy ingyenélő semmirekellő élősködő, akinek dolgozni esze ágába sincs, de a rokonoktól kipumpált pénzből cigire mindig futja!
2013. jún. 23. 18:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!