Titeket hogy ápol a párotok-férjetek ha betegek vagytok? Kérnetek kell hogy megcsináljon valamit (pohár tea, ebéd, vacsi), vagy magától megcsinálja?

Több szitut is leírtál, tehát nem egyedi eset, hogy nem törődik veled. Nem tudom miért vagy még vele?

Hiába, sehogy nem tudod megváltoztatni. Én már elhagytam volna! Már többször cserben hagyott a bajban, páros lábbal repült volna, legkésőbb akkor mikor a tályog miatt hazajöttél kórházból és szó szerint "le se szart".

Ha vele maradsz, nem tudlak sajnálni, mert akkor ezt valahol élvezed, szereted magad sajnáltatni.

Tényleg hagyd ott. Ilyen volt az én párom, mikor egyik nap hazaért munkából, én a két gyerekkel már nem voltam otthon!

Bocsi, de szerintem ilyen embert nem fogsz rávenni a gondoskodásra. Szóval akinek magától nem jut eszébe, hogy műtét után felhozhatna neked kaját az emeletre az elég menthetetlen. Szóval hiába vagy őszinte, ha ő ezt nem érti, vagy nem érzi helytelennek.

Én elég tűzrőlpattant tudok lenni, szóval én nem csinálnék meg neki semmit. Nem mosnám ki a ruháit, nem főznék rá és nem takarítanék. Ha szóvá tenné, akkor megkérdezném, hogy miért is kötelességem betegen ellátni egy egészséges felnőtt embert.

A 9-es azért mond nagyon jót, mert a pasid hozzászokott ahhoz, hogy mindent megcsinálsz helyette, ezt az egész harcot az összeköltözéskor kellett volna megvívnod, mert mára már hozzászokott ezen felálláshoz. A szabályokat akkor kellett volna letisztázni, amikor összeköltöztök. Én azonnal az első nap kiosztottam a teendőket és leszögeztem, hogy egy szalmaszálat sem fogok keresztbe tenni a házban, ha ő nem segít nekem. Szerencsére nem kellett sokat küzdeni, egy kisebb vitával meg tudtunk egyezni.

Nálad az a baj, hogy a változtatáshoz már hatalmas konfliktust kell generálnod, szegény gyerekek pedig csak kapkodnák a fejük, hogy most mi van. Ennek ellenére én azt mondom, hogy ne hagyd magad, mert bele fogsz fásulni és nem lesz jó vége.

#2, lehet, hogy SM-beteg vagy, és szép dolog, hogy ennek ellenére meg tudsz mindent oldani, de én például a perforált vakbélgyulladásom után, amibe mellesleg majdnem belehaltam, napokig nem tudtam többet megtenni két lépésnél anélkül, hogy ne kellett volna azonnal leültetni valahová. Nem írta a kérdező, hogy mennyire volt súlyos, de nem, én napokig nem tudtam ellátni magam utána a kórházban, főleg, hogy ki voltam ütve fájdalomcsillapítókkal, és akkor már két hete infúzión voltam. Csak azért írom ezt, mert nem kell lenézni a másikat azért, amiért segítségre szorul.

A kérdésre válaszolva: sehogy, ha ekkora bunkó, akkor az ég adta világon semmivel se fogod tudni rávenni arra, hogy normálisan viselkedjen. De ezt te is tudod, különben nem tetted volna fel a kérdést.

Nem normális ahogy a férjed viselkedik.

Nekem párom van, de ő kérés nélkül is ápolt mikor szarult voltam, ahogy én is őt ha úgy adódik

Nekem hál istennek nem volt soha súlyos bajom , de mikor kiműtötték 2 bölcsességfogam az állkapcsomból, akkor hozzám költözött 1 hétre hogy ki tudjon ugorni a boltba ha kell valami, meg hogy legyen társaságom pedig nem is kérem rá...ez a normális párkapcsolat.