Mit tegyek, ha nem tudom elfelejteni a régi szerelmemet?

Csak az eszeddel tudod magad meggyőzni. Nekem úgy tűnik, nem is igazán ismered a másik férfit, 16 évesen még nagyon fiatalok voltatok, azóta biztos ő is már megváltozott. Főleg azt írod, hogy nem tartott sokáig. Talán valami álomképet kergetsz, a nagy "mi lett volna ha" kérdést.

próbáld meg kiverni a fejedből, ha hiányzik valami azt mondd el a férjednek, talán tudna rajta változtatni.

Sok sikert!

Elfelejteni nem lehet és nem is szabad. Hasonló cipőben jártam én is, de nekem "csak" 10 évig tartott (a feldolgozás). Igaz, az én kapcsolatom 4 évig tartott és én szakítottam, mert untam már a hétvégi találkozásokat. Utána nagyon húzós volt, gyakran álmodtam az éjjel, hogy ő volt velem. Reggel ébredéskor kellett egy perc, mire felfogtam, már nem az az életem... Néha csak néztem, ki is ez a valaki, aki itt alszik mellettem.

Konkrétan tenni csak annyit tudsz, hogy nagy nagy elhatározással kerülöd a fájós dolgokat, fotó nézegetéseket, ha az elszomorít. Ezt más nem teheti meg helyetted. Tégy meg minél többet a mostani családodért, foglald el az agyadat legalább a mostani teendőiddel, a szíved valószínűleg követni fogja idővel. Kitartás!

Én 4 évig voltam szerelmes az elsőmbe, és így "téptem ki" a szívemből örökre:

1. lépés: minden létező kapcsolatot megszakítottam vele. Nem válaszoltam a leveleire, nem írtam neki, nem néztem IWIW-en, nem érdeklődtem utána.

2. lépés: minden létező tárgyi és digitális emléket megsemmisítettem, amim csak volt róla. Mindent, azt is ami még csak távolról volt hozzáköthető.

3. lépés: átgondoltam az egész kapcsolatunkat, hogy mi a fenéért is hiányzott annyira, mit szerettem még mindig benne. Rájöttem, hogy egy teljesen átlagos kapcsolat volt egy teljesen átlagos lánnyal, de rengeteg rossz tulajdonságát tártam fel utólag, például hogy önző volt, a saját érzéseit az enyém elé helyezte, és persze össze sem illettünk. Erre aztán a fejemhez kaptam, hogy voltaképpen minek siratok egy olyasvalakit, aki voltaképpen a lábamhoz sem ért fel? A válasz egyszerű. Nem magát a lányt hiányoltam, hanem az érzéseket amiket kiváltott belőlem. Az újdonságot, az összetartozást, az első esetlen lépéseket. Ez az ismeretlen, jóleső borzongás hiányzott csak. Ám beláttam, hogy mindenkinek fejlődnie kell, az esetlenségnek vége. Konstatáltam, hogy soha többé nem fogok úgy érezni mint akkor, de ez nem is baj, mert most már egészen más élményekben van részem egy olyan nővel, aki igazán megérdemel engem, törődik velem, és ő is megérdemli minden figyelmem és törődésem.

Sosem fogom elfelejteni az elsőt, nem is kell.

Ám a múlt maradjon a múltban.

Javaslom, menj el egy családállításra.

Írj privit, ha érdekel.

Én 14 évesen lettem fülig szerelmes egy 17 éves srácba..Lángoló gyerek szerelem volt,és ő tudta mit érzek iránta,de mindig kedves volt(jó barátok voltunk)de csak a húga barátnője voltam.17 évesen végre az enyém lett pár alkalommal,és azt hittem ő is bolondulni fog értem.19 évesen még mindig fülig szerelmesen,megint udvarolt,és kérte költözzünk össze.de kiderült,hogy csak játék voltam neki,mert az éppen aktuális barátnője gyereket várt tőle.

Gyorsan férjhez mentem,és elköltöztem a városból is..A házasságom időközben tönkre ment,és mivel semmit nem tudtam az első nagy szerelmemről így őt is elfelejtettem.Később megismerkedtem a mostani férjemmel akit nyugodtan mondhatom,hogy Ő életem második nagy szerelme.(vagy talán még az elsőnél is erősebb érzelem van).Most 20 év után a barátnőm rábeszélt az Iwiw oldalra,hogy regisztráljak,mert így találkozhatom régi ismerősökkel.Meglepetésemre "az első szerelem" jelentkezett,és hetekig irkáltunk egymásnak magunkról,életünkről..Pár hét után kibökte,hogy jó lenne újra találkozni,és akár több is lehetne köztünk,talán most jött el az idő,hogy egymásé legyünk..Ekkor jöttem rá,hogy megint be akar csapni,és azt hitte megint hatással van rám.de nem vette figyelembe,hogy a férjemet imádom,jobban is mint ahogy őt valaha imádtam..Így könnyű volt nemet mondani,és "elfelejteni"...

Egyébként arra is rájöttem,hogy csak illúziót kergettem évekig én is,és ha nem lennék férjnél se lenne jó a kapcsolat vele újra,mert csalódnék benne...Így legalább megmarad az "első szerelemnek".

Szerintem hagyd meg magadnak az illúziót,és ne akarj a volt szerelemtől semmit,mert az már nem lesz olyan mint ahogy képzeled.Inkább próbáld meg a házasságodat érdekesebbé tenni,és törekedj arra,hogy a férjed annyira beléd bolonduljon,hogy kimutassa neked a szerelmét...

De Drága! 16 évesen minden szerelem lángoló! Sőt, mindegy hány éves vagy, egy kapcsolat eleje is általában lángol. Aztán szépen átalakul egy nagyon mély szerelemmé, szeretetté, de az esetek többségében azt a kezdeti lángolást már nem érzed. Mert az pont a kezdetről szól. Az első kézfogásról, első ölelésről, első csókról.

Gondolom a férjeddel való kapcsolat elején is megvolt a lángolás... próbáljatok nosztalgiázni együtt, nézegessetek képeket, idézzétek fel a kapcsolat elejét, és hidd el vele együtt felidéződik az egykori lángolás is. Természetesen nem fogod ugyanazt érezni, viszont rájössz, hogy miért is szereted a férjed.

Tudod, ha most összejönnél az egykori szerelmeddel, akkor rájönnél, h csak egy átlagos hapsi, tele hibákkal (mint minden pasi :) ). Miért szakítottatok? Azt írtad, első csalódás is volt. Megcsalt? Akkor gondolj bele: ha együtt maradtok, hányszor csalt volna még meg?

Én is szoktam gondolni az első szerelmemre, iwiw-en is megnézem néha, hogy alakul a sorsa, de pontosan tudom azt is, hogy bár a két évből másfél eszméletlen gyönyörű volt, életünk végéig együtt stb, a végén már nem egyszer és nem kétszer vert át és törte össze a szívem. Örülök, h volt nekem, a rosszakért sem haragszom már, hisz az is alakította a mostani énemet. De ennyi. Nem vágyom rá, meg ilyenek, mondjuk szerintem az én férjem a legeslegjobb a világon :)))

Szóval fel a fejjel, próbáld újra meghódítani a férjed. Miért szerettél bele?

IGaz szerelem olyan, ahol a távolság csak erősíti a két ember kapcsolatát, és szeretetét egymás iránt. Még abban az esetben is ha más kapcsolatban élnek, más emberekkel. Ez a tudatos hajhászás teszi boldogtalanná az embert és néz majd nagyot amikor a valódi szerelme meghalt, vagy nagyon kevésre időre adódott alkalom hogy vele lehessen. (Nők ezt a boldogságot a gyerekben élik ki, egy darabig ez okés is, de aztán felnőnek és aztán megint visszatér a régi lemez...)

Igen bizony, magunkat próbáljuk nyugtatni, okítani mindenféle badarsággal a biztonság, a nyugalom mindenekelőtt tudatossággal, holott arra vágyunk hogy kiélhessük magunkat, és boldogságunkat. Rengeteg kapcsolat fut zátonyra akár 30 év után mert a két ember közötti összeköttetés, amit a szerelem okoz hiányzik, és kifelé vágynak folyamatosan csak éppen a gyerekek miatt úgy gondolták tartják még a látszatot, és még mindig, és még mindig, aztán bumm elég volt. Sok ilyen példával találkoztam, még a családomba is előfordult ilyen.

Azt tudom javasolni a szívedre hallgass, ne az eszedre. Ha azt súgja keresd meg, tegyél úgy, és ha más nem kiszeretsz abban a pillanatban belőle hogy meglátod, révén ami benned volt már csak illúzió, vagy éppen fordítva meglátod milyen sokra vitte, és mennyit változott azóta, és még jobb ember is lett.

(A szerelmes férfi változik, szóval ha otthagytad akkor biztosan más ember lett: vagy felemelkedett, vagy lecsúszott örökre.)

Lehet most könnyen ellenállunk, de ha azt vesszük észre idővel ez csak nehezebb akkor vonjuk le a következtetést. Jövőre nézve nem kecsegtet a dolog sok reménnyel még nehezebb lesz, és ez az érzés mindent tönkretesz, úgyhogy ilyenkor nézzünk csak szembe a tényekkel.

Büszkeség, biztonság ide vagy oda...stb Véletlenek nincsenek, hogy pont ő járjon csak a fejedben annyi kapcsolat után?

Ami az emlékek égetését illeti, eddig akárki megtette azt mondta nekem, megbánta mert jobb egyáltalán nem lett... Gyakorolhatjuk az önfegyelmet, az érzéseinken nem tudunk uralkodni, azokat csak felvállalni lehet.

Én azt javaslom keresd meg őt, és beszélj vele. Mindenképpen jobban jársz.

u.i. szüleim pont én és testvérem miatt maradtak együtt, és most közel 60 évesen látják be hogy már előbb lépni kellett volna(most megy a huzavona) gyerekektől független, ugyanis nem hülye, érzi a környezetét, és nincs rosszabb egy boldogtalan környezetnél. Inkább szokna meg egy új embert akivel anyu, apu boldog(!), és lesné el a boldogság titkát, minthogy a beletörődését, az elfogadásét, a szenvedését. (természetesen van egy korhatár)

Bocsánat hogy elszaladt a klaviatúra velem, ez most mind ki kívánkozott. Remélem akad aki hasznos tanácsokra lel benne.

nem semmi, én különösen örülök, hogy begépelted amit begépeltél, kedves legutolsó hozzászóló.

szóval csak a szívére hallgasson az ember,

ha ezt tenném, lenne ám galiba rendesen családi szinten,

de egy elég nagy kérdőjel van bennem, hogy vajon mitől gondolom hogy a nagy ő - ha vissza is jön, szerzem, ugy alakul, akkor is, mi a bizonyíték hogy életem végéig velem marad, mert ki tudja hogy mi lenne még egy szakításból-tökmindegy mennyi idő múlva.(kivéve egy éjszaka) ez amiről beszéltél hogy egy szerelmes férfi - vagy felemelkedik vagy tönkremegy - a 'nagy szakitás után, igaz, habár a kérdőjel amiről beszéltem itt van, hogy azután a szakitás után éppen nem esek e át a lejtőre. mert most éppen a 'másik oldalon vagyok, és nevezhetném felemelkedés jellegünek. Szóval azt hiszem mindennél jobban szeretném ha ujra együtt lehetnék a nagy ővel, igy kb. 3 év után is. habár tudom hogy nem ugyanazt érezném, de nem érdekel tulajdonképpen. Persze ha valaki látta a 'szerelmünk lapjai cimü filmet, alapköveit nézve, annak örülnék a legjobban, ha minden ugy alakulna, no de az film.

Ha valaki hisz a sorsban az megint más, az előző hozzászóló azt irta, hogy halgass a szivedre és cselekedj. nos ebből néha elég nagy bajokat lehet csinálni, amit később nagyon megbánhat az ember, hogy miért rohantam oda és mondtam ezt meg azt....

Szóval amit én mondok neked kedves kérdező, higgy a sorsban, és ha a - bocs hogy igy kell neveznem, de talán ez a legközelebbi - teremtő ugy akarja, még találkoztok igy vagy ugy és együtt is maradtok, ha meg nem, akkor fogadd el a sorsod, és békélj meg vele. a saját életem nézve, fogalmam sincs hogy melyik utat válasszam, szép az élet is, végül mindig el lehet jutni két úthoz : ) :( :D marad ez, vagy az, itt vagy ott, erre vagy arra.

nem akarok mást legyen ujra az enyém,

mondjuk nekem még nincs két gyermekem sem, meg feleségem sem, az elég necces lehet ha még ezek után is arra a bizonyos ő-re gondolsz. nehogy velem is ez történjen, attya ég. lehet előbb meglépem azt a bizonyos lépést még mielőtt lekötném magam. tényleg arrol nem irsz, te nem lépted meg azt a bizonyos lépést, mondjuk 3-5 évvel később amikor még mindig szinte minden este vele álmodsz, és gondolatban vele ébredsz.többet jut eszedbe mint bárki más, vagy bármi más a világon. engem épp elszomorit a helyzet hogy épp egy ilyen helyzetben vagyok, hogy lépnem kellene, de csak a kifogásokat találom, nyomos érveket hogy miért ne. ha a szivemre hallgatnék, akkor most irnék neki egy e-mailt, hogy nem hagy nyugodni a gondolat. vagy irjak neki sms-t, szoval megint csak a kérdések, kell ez nekem, aztán mindig abbamarad a cselekvés....halogatom igazából, de persze már lépnék tul késő lesz, igy évek után. meglátjuk mit hoz a holnap, reméljük felemelkedést : DD