Milyen kifejezést használtok egymásra ha együtt éltek, de nem vagytok házasok?
Párom. Az élettársam lenne a pontos megnevezés, de egyrészt túl hivatalosan hangzik, másrészt hosszúúúú.
Itt az oldalon persze néha belekötnek, "párja a cipőnek van", de nem különösebben izgat, találjanak ki jobbat.
De egyre gyakrabban mondom egyszerűen csak a nevét. Ismerősöknek mindig, idegeneknek meg általában hamar leesik, ha mondom, hogy "jé, Ádámmal pont a szomszéd utcában néztünk egy lakást", hogy kiről is van szó :)
Együtt élünk, jegyesek vagyunk, de mindig úgy említjük a másikat, hogy a párom.
A menyasszonyom, vőlegényem sosem jött a szánkra.
De ha házasok leszünk akkor persze férjem, feleségem lesz.
barátja a tiniknek és az egyetemistáknak van. legalábbis én abban a korban aposztrofáltam ezzel az aktuális szerelmemet :)
mivel 4 éve együtt élünk, így párom-ként emlegetem. közérthető, egyik fél részéről sem sértő forma, és nem is nyálas. persze, tulajdonképpen a vőlegényem, mert van gyűrűnk, de az esküvőt nem sürgetjük, jól megvagyunk így.
az élettársam nagyon prolis, nekem feláll a szőr a hátamon ha ezt mondja valaki.
Mi az, hogy nem akarsz "hivalkodni" azzal, hogy a menyasszonya vagy?
Basszus, ha valakik eljegyzik egymást, és ezt a környezetük tudomására hozzák, akkor az "hivalkodás"?! Egyszerűen csak kifejezik, hogy később össze szeretnének tartozni, nem? Tudod mi a hivalkodás szó jelentése? Hasonló jelentésű szavak: felvágás, kérkedés, nagyzolás, stb. Szerinted, ha rákérdeznek a családi állapotodra, felvágás, kérkedés, vagy nagyzolás azt válaszolnod, hogy menyasszony vagy???! Szerintem egyik sem, egyszerűen egy tényt közölsz! Remélem, ez így érthető!
Nyugodtan hívd magad menyasszonynak, ha megkérte a kezed, mert a menyasszonya vagy.
Ha viszont úgy gondolod, hogy mivel ez nem volt "hivatalos", ezért "hivalkodás" menyasszonynak nevezned magad, és a párod is így gondolja, szerintem nem is tartjátok ti azt eljegyzésnek - csak volt egy könnyed magánbeszélgetésetek a házasságról, amiről senki sem tud, csak ti. Ennek fényében viszont valóban nyugodtan maradj a "barátom", meg a "párom", meg a hasonló titulusoknál, mert ezek közül viszont tök mindegy, melyiket választod, annyira máshogy ítéli meg mindenki ezeket a szavakat, mint a válaszokból is látod.
Én ha nem a becenevén hívom, akkor azt mondom párom.
De pl. nővérem és párja egymást már férj és feleségként kezelik. 3 éve vannak együtt, idén lesz az esküvő, de már legalább 2 éve úgy mutatják be a másikat, hogy férjem/feleségem.
A barátom szó szerintem a lehető legrosszabb egy kapcsolatra. Én nem tudnám kimondani a páromnak. :)
Ha nem terveztek esküvőt és gyereket, akkor valóban semmi értelme nem volt eljegyzésnek, hiszen, ahogy írod csak félreértéseket szül, mert természetes, hogy akik jegyesek, készülnek megesküdni.
Vedd szerintem egy "szeretlek-gyűrűnek" és majd ha igazából eljegyez akkor már lehettek menyasszony és vőlegény.
Én páromnak, jövendőbelimnek, ritkán vőlegényemnek, és néha a keresztnevén említem.
24N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!