Melyik család életét választanátok ha muszáj lenne a kettő közül?

A gazdálkodó életmód valóban jól hangzik, de sajnos igazából csak egy állandó harcot jelent természetanyánkkal.

Minden nap egy szenvedés, menni kell túrni a földet és imádkozni hogy ne verje le a jégeső a termést...

Arról nem is beszélve hogy sajnos egyre kevesebbért viszik az árut, a multik nagyon nyomják lefelé az árakat.

Bizonytalan. Borzasztóan bizonytalan.

Én egy ilyen amish falucskában tudnám elképzelni magam, megtermelik a maguknak valót, ők állítanak elő mindent, nem kell a pénz miatt aggódni...

A 2.

Én is, a párom is vonzónak találjuk a vidéki, gazdálkodó életmódot, azt, hogy valamilyen szinten a "maga ura" az ember. Igaz, hogy sok a munka, de számomra jobb az, hogy közvetlenül érzem, hogy haszna van - míg pl. egy olyan munkának, amit nem szeretek, ahova kínszenvedés bemenni reggel az egyetlen hasznát a fizetés érkezésekor érzem. Persze, van más jellegű munka is, ahová örömmel mennék, de jelenleg sajnos nem ilyenem van.

Jó bevétel, az apa foglalkozik a gyerekekkel, a munka itt is megvan osztva (ha jól értem a férfi végzi a nehezebb kintit, amiből nem is kevés van, a nő a legtöbb könnyebb, benti munkát), mi a gond?

Ha meg sok a teendő, ennyi pénzből már telik bejárónőre is.

Elsőt választanám. Kitanulnék több szakmát, tanfolyamot és törekednék a jobban fizető állásra. A másodikat azért nem választanám, mert a párom családja ezzel foglalkozik. Hatalmas földjük van, évi 20 millió+ bevétellel, 7 újonnan vett autó, házak, nyaraló stb... Ez mind szép és jó lenne, ha nem lennének iszonyúan tönkremenve a kinti munka miatt. Párom szülei 43-48 évesek, de úgy néznek, mint akik lassan 60 évesek lesznek. Páromnak van még 2 testvére, de szintén látszik rajtuk a sok munka, megviselt a bőrük a nyári égető naptól, tele vannak sérülésekkel, amiket a gépek okoztak, ízületi problémáik vannak a pakolástól. Ennyit nem ér meg a sok pénz...

Szerencsére a páromnak van más területen szakmája, így idéntől már nem dolgozik otthon, nyugodt életünk lehet.

Nem akarok gonoszkodni /de most fogok:)/ de itt derül ki, hogy mennyire nem fekszik a kemény meló az emberek sokaságának mindenki a kényelemre törekszik.

Viszont a gazdálkodót ezerrel szidják, amikor árat emel mert megöli az adó, az idő elveri a termést, a költségei /vegyszerek, üzemanyag a gépekbe, takarmány, stb./ az egekben vannak, az idióta EU-s előírásokat betartani és még sok városi le is nézi őket.

Az az 5 milka is csak elsőre szép. Ahhoz a bevételhez nagyon nagy föld és még több munka kell. És nem árt tartalékolni mert ha rosszabb idők jönnek akkor kell a tartalék a folytatáshoz. Szóval nem léphet a nyakára.

Én városi vagyok és az itteni élet csinál ki ezerrel idegileg pedig irodai vonalon voltam mindig.

Ha megnézem a gazdálkodó unoka öcsémet csak röhög rajtam. Neki sem fenékig tejfel néha megszívja de legalább a maga ura és úgy osztja be az idejét, ahogy akarja, senki sem pofázik neki.

Én ezt választanám mert mindentől függetlenül nekem mindig lenne kajám mert megtermelem és ha el is veri az idő, annyi marad, amivel a piacra kimehetek őstermelőként. Hát szar lenne elbukni a földbe feccölt pénzt de lenne annyi bevételem akkor is kifizetni a számláimat. Arról nem is beszélve, hogy legalább tudom, mit eszek, mivel van permetezve, nem lenne annyi méreg benne.

Én egy köztes megoldást tudok elképzelni magamnak. Ahogy egy falusi ismerősöm csinálta: nagy gazdálkodó volt és megunta, hogy a felvásárlók fillérekért akarják felvásárolni azt, amiért ő a belét kidolgozta.

Beintett nekik, a földjei egy részét eladta meghagyott egy közepes méretűt aztán elment a faluhoz legközelebbi városba, szórólapokat dobott be társas házakhoz, hogy őstermelő jön olcsó terménnyel szombaton ekkor-akkor. Mindenkit várok szeretettel az épület előtt. A végén az árak.

Biztos sokan emlékeznek rá régen Pesten nagy teherautókról árulták a krumplit, dinnyét...

Na ő így kezdte aztán kialakult a vevőköre már nem cigánykodott teherkocsiról, szépen csendben házhoz ment egy héten egyszer de addigra mindenki leadta az igénylését telefonon és nem vitt sok felesleget magával.

Lényegesen olcsóbban adta, mint a piaci ár de drágábban, mint ahogy tőle megvették volna.

Vitt még olcsó tojást, házi lekvárt, házi sütit, az asszonyok csináltak száraz tésztát, befőttet, jó házi bort, télen fagyasztott dolgokat, túrót, jó házi sajtot, virágpalántákat, virágmagot, gumót. A mamája pár cserép muskátlit vett de arról egy rakás hajtást gyökereztetett:)) szóval élelmes népek voltak nem ültek a seggükön utána mentek a dolgoknak.

Később már csirke meg disznóhúst is vitt. És mindig volt valaki, aki tovább adta a hírét, sokan lecsaptak a lehetőségre. A végén már nem is tudott minden kérést teljesíteni. Viszont hülyére kereste magát vele és nem is szakadt meg.

Valami hasonlót tudok elképzelni mert kertészkedni szeretek a friss levegőn és nem riasztana egy közepes föld darab, egy kis melegházzal, fóliasátorral...

Alapvetően kényelmes típus vagyok ezért az 1-est választanám, ha nem lenne jelen a hosszútávú fenntarthatósági tényező. Márpedig jelen van, ezért inkább a 2-es.

Magam is nagyvárosi panellakás kényelmét és fizethetetlen rezsijét hagytam hátra egy külterületi házikóért, ahol nincs sem hitel, sem semmilyen szolgáltató, akinek ha akarok ha nem fizetnem kell. Ráadásul itt meg van a lehetőség a gazdálkodással a továbblépésre, ha úgy adódik, hogy a munkahely ugrik...

Azt hiszem 2.

Bár lusta vagyok, mint az állat...és sokkal kényelmesebb megoldás lenne az 1-es verzió, azt hiszem mégis a 2-es a jobb élet.......

Mivel a másodikkal fel kéne adnom a szakmám, amiért közel 10 évet tanultam, és sikeres vagyok benne, ráadásul meglehetősen elégedetté tesz, hogy minden nap azt csinálom, amihez értek, és amit szeretek, ezért mindenképp az 1. verzió. Kisvárosban még csak-csak lenne lehetőségem, falun kábé semmi.

Ha viszont főállású anya/háztartásbeli lennék, akkor inkább a 2.