Van itt olyan feleség akinek a férje külföldön dolgozik? Hogy bírjátok itthon gyerekkel?

Nagyon nehéz lehet! Egyelőre nem vagyok a Te helyzetedben, de hasonló életre vannak kilátásaink.

Mindig is a fővárosban laktunk. Amikor fél éves lett a gyerekünk, akkor olyan beosztásba került a férjem, hogy gyakorlatilag oda kellett költöznie egy vidéki városba, messze Bp.-től. Ezért természetesen mentünk vele. Hát miért ne mentem volna, hiszen pici volt a gyerek, otthon voltam vele.

Most költöztünk egy másik vidéki városba, még messzebbre. Nekem ez sok lemondással jár, azóta alig találkozom a szüleimmel, a testvérem családjával, a barátnőimmel, de az az elsődleges, hogy mi hárman együtt legyünk.

Viszont szeptembertől óvodába menne a gyerekünk. És ha nem esem addig teherbe a másodikkal, akkor bizony dolgozni akarok!! Már néhány hónapja foglalkoztat a dolog, és szoktam nézni az álláshirdetéseket. Bp.-en mindig van egy pár, itt viszont nincs egy se! Nem akarok akármit elvállalni, mert van egy bizonyos egyetemi diplomám, azon a területen kell gyakorlatot szereznem. Azon kívül szerintem nem is lehet a gyereket év közben kivenni az óvodából, és berakni egy másikba, arról nem is beszélve, hogy ez neki sem jó.

Hát ez a nagy helyzet!

Biztos neked is itt élnek a szüleid, esetleg a férjem szülei, akik segítenek neked. Ha kimennétek, lehet nem lenne ott senkitek, mint ahogy nekünk sincs itt senkink. Szomorú, hogy annyian elmennek az országból, de mégis megkérdezem, nem gondolkodtál-e azon, hogy kimenjetek hozzá. Tudnál-e ott munkát vállalni?

Én vagyok a 9-es és a 13-as is. Csak úgy látszik véletlenül írás közben elküldtem a választ.

Jav.: a Te férjed szülei

Mi voltunk igy es nem tett jot.

Nyilvan anyagiak miatt volt nalunk is es eleve ugy indultunk neki, h megyunk utana amint lehet, de elotte tartalekolni is kellett, igy az amint lehetbol majd ket ev lett.

Nagy szerelem ide, vagy oda, de olyan szinten eltavolodtunk egymastol, h majdnem valas lett belole.

Igaz, mi

Max 3-4 havonta talalkoztunk.

Inkabb en tavolodtam tole, hobaztattam, h rossz dontest hozott (o akart menni, en pedig hagytam, de nem tetszett, ezt tudta).

Tobbszor kertem mar fel ev utan, h jojjon vissza, nem akarta feladni, orlodott.

Ujabb fel ev utan mar nem kertem, elfogadtam, berendezkedtem az egyedulallo anya eletre. Kerestem magunkra penzt, amennxi eleg volt, neveltem a gyerekeket, megoldottam a dolgokat egyedul, nem vontam be ot semmire, egy ido utan mar egy ertelmes telefonbeszelgetesunk sem volt, mert nem ertem ra, nem volt mit mondanom.

Nekem a lelki tamasz es program megvolt boven (csalad, gyerekek, munka, baratok), o meg napi 8 ora munka utan azt csinalt, amit akart. Nem igazan voltak ott baratai sem.

Vegul lett szereto.

Igazabol varhato volt, foleg h en mar ettol fuggetlenul us tobbszor emlegettem valast, mert nem ereztem athidalhatonak a tavolsagot kozottunk.

Utolso pillanatban kaltuk ossze magunkat, vegul minden rendbe jott, de nem sok hianyzott.

Szoval en meg egyszer:

-nem vallalnam, mert ennyit nem er

-ha nagyon muszaj, akkor vallalnam, de csak ugy, h mindketten valoban jo dontesnek latjuk es nem vadaskodunk kesobb, h "te akartad, en nem"

-talalkozni kell amennyit csak lehet, akkor is ba sokba kerul, mert hiaba lesz penz, ha mar nincs csalad

-ki kell tuzni, h max fel ev, egy ev es nem tobb

-veszjelzest megbeszelni, komolyan venni, ha az egyik fel elsuti, akkor a kulonletnek vege es kesz.

Fel kell tenni a kérdést: a pénz, vagy a kapcsolatotok a fontosabb? De úgy látszik, nálatok a pénz.

Általános tapasztalat, hogy x idő után mindenki szétmegy. A férfi megcsal, a nő elhanyagolódik. Ráadásul így, hogy otthon vagy és az ő pénzére vársz, ki is vagy szolgáltatva neki anyagilag, ő meg csak éli a kis életét valahol messze tőletek. Ez már nem kapcsolat. Ez haszonélvezés.

Az én férjem Franciaországban dolgozik, 4 éves a lányunk, a kistesó még a pocakban van.

2 hétig kint van, 10 napig itthon. azelőtt mi is kint laktunk vele, de nekem mások a terveim, nem szerettem volna egy kalitkában lakni, hazajöttem és dolgozom, sulizom.

A kapcsolatunk viszont azóta sokkal jobb, nincsenek veszekedések, megbecsüljük az együtt töltött időt, a kislány is hozzászokott már. Minden nap beszélünk. Persze néha nehéz, ki tud készíteni a lányom és szívesen lepasszolnám néhány órára az apjának, de nem lehet. Vannak terveink, úgy vagyunk vele, hogy inkább ne nyomorogjunk és tudjunk is félre tenni egy közös házra/lakásra, ezért kibírjuk.