Léteznek olyan gyenge emberek, akik nem bírnak egyedül lenni?
"Aki erős egyéniség, a mögött biztos, hogy áll valaki, nincs teljesen egyedül."
Én pont az ellenkezőjét tapasztalom. Akik egyedül vannak azok a legerősebbek. Aki nem képes egyedül megállni a lábán az életképtelen. Ők azok az emberek akik egyből összeomlanak ha nincs segítségük. Inkább ők a 'halottak'.
Én teljesen másképp látom.
Aki erős, annak nincs szüksége mások támogatására, hiszen erős, ez egyszerű.
Régen én is azt gondoltam, gyenge vagyok.
Aztán az élet több olyan próbatétel elé állított (pl. jelenleg is), amikor egyedül kellett helyt állnom.
Ilyenkor mindig meglepődök saját magamon, hogy mekkora erő van bennem.
Fantasztikus tapasztalás ez és ha a rossz dolgokat nem úgy fogod fel, hogy ez egy negatív életesemény, hanem úgy, hogy egy tanulási folyamat, akkor máris könnyebben veszed az akadályt, ráadásul utána büszke leszel magadra látván, milyen sok dologra vagy képes.
"Amúgy sima statisztikák is mutatják hogy az egyedül levők jóval hamarabb is halnak."
Ez érdekelne, tudsz linkelni?
A téma iránt érdeklődőknek ez érdekes lehet:
Az egyedül- és társasléttel foglalkozik mind a testi, mind a szellemi egészség tükrében.
Én sosem gondolkodtam el azon, vajon erős vagyok-e, vagy gyenge.
Ez akkor derül ki, amikor az élet próbatétel elé állít és vagy megoldod a problémát vagy nem.
Mi mindent ketten csináltunk a férjemmel és mindent ketten oldottunk meg. Aztán az építkezés kellős közepén baleset érte és egyedül kellett befejeznem. Mikor a baleset érte a házon nem volt tető, mire hazajött a kórházból és a rehabilitációról már kész volt a ház belülről.
Mióta meggyógyult, azóta megint nem kell erősnek lennem és együtt csinálunk ismét mindent.
Nem kell mindig erősnek lenni, de ha kellene és nem tudsz, az baj.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!