16 éves vagyok, és annyira szükségem van az anyukámra, mint egy kisgyereknek. Ez normális?

Szereted, szerintem normális hogy hiányzik, főleg ha kevés időt töltötök együtt. Hétvégén nem tudsz vele lenni?

Esetleg még segíthetsz neki többet a házimunkákban, ha sokat dolgozik, biztos örül neki hogy szép rend várja otthon.

Elhiszem,hogy hiányzik,de sajnos ez egy ilyen világ.Annyit tudsz tenni,hogy otthon elvégzed azt amit anyukád szokott,így neki is könnyebb lesz.

Igaz én 10 évvel vagyok idősebb mint te,de nekem is gyakran hiányzik az anyukám,ha nagyon ideges vagyok pár szóval meg tud nyugtatni és szeretem ölelgetni is.Jó látni,hogy egy fiatal végre nem köpködi az anyukáját meg nem panaszkodik rá:)

Én 22 vagyok és szintén ilyen. Kevés időt tudunk együtt tölteni, de ha igen, akkor lazán lefekszek anyu mellé a kanapéra, hogy ne csak a kutyákat simogassa mindig, olykor engem is szeretgessen meg kicsit. Szeretek vele beszélgetni. Apuval kapcsolatban ugyanígy érzek.

Ha hónapokig nem vagyok itthon, akkor nagyon érzem a hiányukat, napi e-mail vagy skype kapcsolatban vagyunk és mindenről beszámolunk a másiknak. Ha valami nehézségbe ütközöm, vagy bizonytalan vagyok őket hívom először és kikérem a véleményüket, ez van. Ettől függetlenül én nem érzem magamat gyerekesnek és azt sem gondolom, hogy anyuci szoknyája alá lennék nőve. Egyszerűen csak imádom őket és ha szóba kerül a téma, akkor mindig melegség és hatalmas büszkeség önti el a szívemet, hogy ilyen családban, ilyen szülőkkel nőhettem fel. :)