Sok kérdés, komment van arról, hogy kamaszok, ill. gyerekek nem szeretik, vagy utálják az anyjukat. De mi válthatja ki, vagy miért van, hogy némelyik anya se szereti a saját gyerekét?

Minden kamasz lázad minden és mindenki ellen.

Régen ezt kezelni tudták a szülök,mert a gyerekek nem azt hallották mindenhonnan,hogy nekik jogaik vannak,hanem a kötelességekről beszéltek nekik.Ma viszont a társaik,és sok kamaszkorban éppenhogy kinőtt felnőtt is az anyja ellen biztatja őket.Épp elég ilyen kommentet olvashatunk.

Régen egy nő számára fontosabb volt,hogy megmentse a házasságát,ma viszont ha a férj nem ugrálja körül a feleséget,vagy az asszony megunja a házasságot,elválnak,és nagyon sok esetben az apa ellen neveli őket.Ez annál is könnyebb,mert a kéthetenkénti láthatás nem teszi lehetővé,hogy az apa és a gyerek között jó kapcsolat jöhessen létre.Így az apának sem beleszólása,sem tekintélye nincs a gyerek előtt.Az anyára marad a nevelés.Amíg kicsi,megad neki a lehetőségeihez képest mindent,és kamaszkorban nem tud már mit kezdeni vele.A gyerek követelődzik,és az anya vagy enged,vagy kudarcként éli meg a gyereknevelést is.A mai gyerekek elvárják,hogy az anya eltartsa őket,egyetemre járassa,divatos cuccokat vegyenek neki,bulizni engedje stb.Az már nem érdekli őket,hogy van-e rá anyagi fedezet.

Az ilyen anya csalódik a gyerekében,mintahogy csalódott a férjében is.De nem ismeri be,hogy ezért a legnagyobb mértékben saját maga a felelős.Így a volt férjet és a gyereket,vagy azok barátait teszi mindenért felelőssé.És ha a gyerek elfordul tőle,akkor a szeretete,ha nem is gyűlöletté,de haraggá vagy közömbösségre fordul.

Meggondoltabban kellene házasságot kötni,és mindent megtenni,hogy jól működjön.Nem csak a saját érdekeimet nézni,hanem a másikét is.A problémákat megbeszéni és közösen megoldani.Gyereket pedig csak akkor vállalni,ha mindeketten akarják,és mindketten tisztában vannak a felelősséggel,ami a gyerekneveléssel jár.Ha pedig már megszületik a gyerek,akkor sem szabad a férjet háttérbe szorítani a gyerek kedvéért.Ahol elválnak a pár hónapos vagy éves gyerek esetében,ott legtöbbször az anya a hibás.De minden esetben nem voltak kellőképpen felelősségteljesek.

Vannak persze jó házasságok is,de ott a lamaszok problémáit közösen tudják kezelni.Sajnos ma ez a ritkább.

Igazából a kamasz lázadással nincs gond, teljesen természetes. A kamasz nincs teljesen tisztában az érzéseivel, olyat mond, amit éppen abban a pillanatban érez, nem gondolja át mondanivalója hosszútávú kimenetelét és talán még el is túlozza a mondandóját.

A probléma a mai rendszerrel van. Tévedés ne essék, nem vagyok az a korosztály, aki túl sokat élt a régebbiben, de régen a szülőknek is voltak jogai, a gyereknek meg kötelessége. Ma ez fordult, a szülőnek kötelességei, a gyereknek jogai vannak. Itt van a kutya elásva. Egy olyan korosztálynak, ami nincsen tisztában a tettei következményével, aki nincs tisztában a jogok-kötelesség fogalmával, aki hajlamos elhamarkodottan dönteni, nos, egy ilyen korosztálynak nem a jogok sulykolása való, hanem egy kiegyensúlyozott jog-kötelesség kép, amit mostanság erősen eltolnak a jog irányába. Nem normális, hogy egy gyerek előbb találkozzon a jog fogalmával, mint azzal, hogy "szorzás". Az eredmény egy jogaival visszaélő, senkit nem tisztelő (mert ezt nem írják a jogaiban)korosztály. A szülők pedig nagyon nehezen tudják kezelni, hogy az ő idejükben kötelesség volt előtérben, nem pedig a jog.

Messzire vezető kérdés...

Szerintem itt is a hagyományos értékek felhigulása, háttérbe szorulása a gond.

Például a családi élet fontossága (mindenki fut, nincs idő figyelni egymásra), az anya-gyermek kapcsolatban elvárható kölcsönös tisztelet, megbecsülés (szinte az óvoda, bölcsőde, iskola neveli már őket) és még sorolhatnám sokáig...

A mai szülők is már úgy nőttek fel, hogy nem volt előttük példa a gyermeknevelésre, a családi élet megszervezésére, az egymással való kapcsolatok mikéntjére. És most botladoznak, botladozunk. (Az még a szerencsésebb helyzet, ha valaki ezt szülőként felismerve tenni próbál ellene.)

Ezért vallom, hogy csak annak szabadna gyermeket vállalnia, akit nem a külső elvárások (rokonok sürgetése, "mások már szültek", stb.) bírnak erre rá, hanem belső elhatározásból és felelőséggel vállalkozik a szülői hivatásra. Több boldog, a szüleit szerető gyerek lenne!

Szia!

Ha visszagondolok, milyen voltam kamasznak és hogy nekem ahogyan később jött, úgy tovább is tartott... Volt minden,a "Ti úgyse tudjátok ezt..."-től kezdve az anorexiáig minden.De anyukám sohasem hántolgatja fel, hogy akkor szerintem majdnem felpofozott volna legszívesebben. Ez egy ilyen korszak, így kell "elfogadni" , nagyon nehéz, de én is szülő vagyok és jó előre készülök az első , máodik dackorszakra illetve kamaszkorra :) Még valami! Ha valakit szeretetben nevelnek, akkor a kamaszkor nem "bolondítja meg " teljesen és tudni fogja, hogy melyik a járható út. Ott van baj sztem, amikor egy gyerek kamaszkorában fogja fel, hogy semmibe se veszik, nem szeretik, nem értik meg , nem beszélgetnek vele...és még jobban lázad.

Ezeknek rengeteg oka lehet. Pl ha az anya alkoholista és terrorizálja a gyerekét.Vagy ha nem figyel oda rá, más dolgokat fontosabbnak tart. Ha állandóan ordibál vagy veri.

Az olyan anyákat nem szeretik a gyerekeik. De vannak olyan kamaszok akik lázadozásból elfordulnak szüleiktől. Ha egy anya és a gyermeke közt megromlik a kapcsolat akkor a hiba mindkét félbe keresendő. A legfontosabb a kommunikáció.

Saját példám: azért, mert a gyereke nem képes elviselni a gonoszkodásait, és ne adj'isten mondani merészel valamit a saját érdekében... Az anyukának persze meg nem tetszik, hogy a lánya elutasítja őt, és ahelyett, hogy magába szállna és elgondolkozna, elkezdi utálni... a saját gyerekét...

Valamint még ezer más okból, aminek semmi köze nics a gyerekhez, de azért is őt utálja... Nemrég még nálunk élt a mamám. Epilepsziás rohamai voltak agydaganat miatt, és állandó felügyeletet igényelt. Anyám egy pillanatra ugrott csak le a boltba, és persze a mama pont akkor kapott rohamot, mikor én voltam vele. Semmi különös nem történt, de amikor anyám hazajött... látnotok kellett volna azt a pillantást. Egy másodpercig komolyan azt hittem, meg akar ölni. Lassan már ott tartok, hogy félnem kell a saját anyámtól.

Tehát az a kérdés, hogy az anya miért nem szereti a gyerekét.Először is tudni kellene, mi az, hogy szeretet. Amikor valaki szül, az anyai ösztön készteti a gondoskodásra, és ezt könnyű összetéveszteni a szeretettel. Az anyát a faj fenntartásának erős késztetése tölti el, és az az öröm, hogy meg tud felelni ennek az elvárásnak. Van gyerekem, kisbabám, kincsem. A kisbaba aranyos . Mindenki megcsodálja, és az anyuka a hős, és az ünnepelt. Ez a sok öröm érzés nagyon kellemes, de csak összetéveszthető a szeretettel, valójában ez sem maga a szeretet. Ezek az érzések elmúlnak ahogy a gyerek növekszik. Lehet az is, hogy az "Én vagyok" érzésünket kiterjesztjük a gyerekünkre. Úgy veszem, mintha a gyerekem én lennék. Ez az egó kiterjesztése. Ebből van az, hogy a gyerekkel a saját vágyaimat akarom megvalósíttatni. Ez sem szeretet, de összetéveszthető vele. Ha az anyuka látja, hogy a gyereke nem akarja a szülő énjét magára venni és megteljesíteni, előfordulhat, hogy elfordul tőle emiatt. PL: az anya így gondolkodik: ez a gyerek nem én vagyok. Nem is hasonlít rám külsőleg. Nem is olyan jó tanuló mint én voltam, nem is olyan szelíd, sem nem jószívű, és nem is akar sem versenyző lenni, sem színész vagy más híres ember. Nem ilyen gyerekre godnoltam. Sajnálom. És különben is rengeteget kell dolgoznom, nincs rá időm. Majd nevelik a naygszülők. Ilyen gondolatok mellett a szülő bizony eltávolodik a gyerekétől.

Az is lehet, hogy szereti, de nem mutatja ki. Szégyelli az érzelmeket. Az is baj sokszor, hogy pl. a rossz feleletek, dolgozatjegyek, ellenörző beírások miatt folyton fegyelmezni és haraguni kell az anyukának a gyerekre, és a végén már teljesen elmegy a szeretet a harag irányába. Gyakran halljuk: büszke vagyok rád - ezt mondják egymásnak, vagy a gyereküknek. Ez sem szeretet, mert a szeretet akkor is ott van, ha nincs semmi, amiért büszkék lehetünk. Azt is godnolhatjuk: ő a gyerekem, örökölni fogja a vagyonomat, hírnevemet, a személyiségem folytatása , ezért szeretem. Ez sem szeretet, csak a gyerek birtoklása, ez is elmúlik, ha véletlenül odalesz a vagyon. Az a szeretet marad meg hosszútávon, ami valóban szeretet, nemcsak látszatra. Akiben ott van a szeretet, az általában mindent és mindenkit szeret.