Hogyan békítsem ki az édesanyámat és a húgomat? 5 éve nem beszéltek
Húgom elég makacs természet. 5 éve, 17 évesen költözött el végleg otthonról, addig is inkább nagymamámnál élt. Édesapánk alkoholista volt, a rosszabbik fajtából. Őt nem bírta elviselni, illetve édesanyánkra is haragszik amiért nem vált el, nem költöztek nagymamámhoz. 10 év van közöttünk, ő többet látott otthon mint én, mert apu akkor züllőt le teljesen miután én elköltöztem, tényleg át kellett élnie pár borzasztó dolgot. Apu 2 hónapja halt meg, azóta próbálom összebékíteni édesanyánkkal, de nem akar még most sem békülni. Anyu is haragszik rá amiért nem ment el mikor már nagyon beteg volt apu, illetve a temetésre sem.
Hogyan értessem meg velük, hogy egy család vagyunk, béküljenek ki?
Sehogy, nem a te dolgod.
Egy alkoholista elviselése nagyon nehéz pláne gyerekként.
Feldolgozni és lezárni a múltat muszály, hogy élni tudjon ezért ha neki ehhez ez is hozzátartozik és inkább kiszált ebből az egészből az egy jó döntés volt. Számára a legjobb.
Anyud ezt nem tudta megtenni, elfogadta a piálást, inkább feladta a gyereket egy ilyenért s még a betegség, temetéskor is a szenvedély beteg oldalán állni s haragudni ezt én se bírnám megbocsájtani.
Kedves Kérdező!
Szüleidtől valószínűleg nem kapta meg azt a húgod, amit egy gyermek jogosan elvárhatna szüleitől (kellő szülői gondoskodás, harmonikus családi környezet).
Lehet hogy emiatt nem úgy alakult az élete, ahogy tervezte. Pl. ha főiskola v. egyetem helyett korai munkába állást volt kénytelen választani.
Ebben a helyzetben anyukádnak kellene bocsánatot kérnie a húgodtól, egész egyszerűen nincs joga neheztelni lányára.
Ha ezt anyukád nem akarja megtenni, akkor megértem, hogy húgod miért nem keresi anyukád társaságát.
Hideg racionalitással nézve hosszabb távon anyukád szorul majd húgod gondoskodására, amit ha haragot tart vele később nem várhat el.
Húgod morális kötelessége pedig jelen helyzetben az, hogy azt őt nevelő nagymamáról gondoskodjon majd, nem pedig az őt cserben hagyó anyukájáról.
36F
A húgod nem makacs. Apukátok bántotta őt (lelkileg és talán testileg is) Anyukátok meg hagyta. Anyukátok inkább a "gonoszt" a "rosszat" választotta és az mellett tartott ki, még halálakor is, a húgod joggal gondolhatja azt, h Őt nem is szerette az anyja és most, h már idősödik érdekből akar kibékülni vele. Én sem békülnék egy ilyen anyával. És nem, nem a makacsságom miatt! Hanem, mert csak megszült egy nő és nem tudnám minek is? Nem tanulhatott, 17 évesen melóznia kellet, ahelyett, h barátokat szerezhetett volna kollégákkal és munkával volt körülvéve. Nem jutott neki gondtalan diákélet, mint a többieknek, stb. Fogadd el a húgicád döntését, ami sajnos minden szempontból jogos!!!
24/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!