A szerelmes ember boldog?

A szerelmes ember nem boldog, csak elvakult...

Itt is van egy igaz torténet:

Anyám halálosan beleszeretett apámba, nem volt fiatal kora miatta, nem volt senki más az életében és csak ot szerette, mikozben az egész családja tudta, hogy apám nem teljesen normális (egyenlo az elmebetegséggel) és féltették is anyámat, azt mondták még hozzá se szóljon.

Aztán pár év múlva feleségul ment hozzá, tudta, hogy milyen, de bízott benne, hogy megváltozik, mert annyira szerelmes volt... Hát ezt nagyon elcseszte! A fél életét egy bolondnak áldozta, 16 év házasság után válnak el...

Szerintem légy egy kis időt egyedűl...

A Te boldogságodat ne a másiktól várd el

Az csak hab a tortán h van egy szerelmed.Örülj neki!

Igen, lehet hogy szerelmes vagy, de az nem azt jelenti, hogy boldog is! Csupán csak szerelmes, a szerelem pedig túlságosan elvakít, azt hiszed, hogy a sziveddel látod a dolgokat és minden rózsaszín pedig nem így van... csak egy állapot, olyan mint a részegség, csak kicsit hosszabb... sajnos...

második voltam

ha ennyit vele éltél, ésmég mindig akarod, az nem egyenlő a szerelemmel. az lehet ragaszkodás is, hiszen ennyit vele éltél. én ugyanígy voltam. rájöttem h egyáltalán nem szeretem már, de ígyis nehéz volt tőle megválnom, de persze sikerült, mivel a másik emberrel tökéletesen tökéletes volt/van minden.

első voltam

Szia. Én nagyon szerelmes vagyok a páromba. Nem érzem, hogy a kapcsolatunkból hiányozna bármi is, tökéletesen jól érezzük magunkat együtt, imádjuk egymást, de mégsem állíthatom, hogy boldog vagyok, mert más dolgok az életünkben nagyon rosszul alakulnak. (Anyagi csőd, munkahelyi gondok, sőt, még az én apám is bolond...)

Tehát, a kérdésedre válaszolva nem feltétlenül boldog minden szerelmes ember, de nem is feltétlenül a szerelem miatt boldogtalan. Viszont az hatalmas megnyugvás, segítség, öröm és ajándék, hogy ebben a nem túl ideális életben vagyunk egymásnak...

Utolsó válaszadónak teljesen igaza van. Ne stresszelj annyit, élvezd, h együtt vagytok.

Amikor én elbizonytalanodtam, csak egy kérdés tettem fel magamnak: tudnék-e nélküle élni? és még mindig az a válaszom, h nem. (Sok emberrel lehet együtt élni, kellő kompromisszum után, de szerintem az számít igazán, hogy nélküle tudnál-e?) Szerintem utána halnék, ha történne vele vmi, a lelkem másik fele. Befejezzük egymás mondatait, válaszolunk a fel sem tett kérdésekre, néha ijesztően egyre jár az agyunk... Szóval, boldog vagyok, h ő a férjem, a lányom apja, de nem, nem mindig vagyok felhőtlenül boldog, ha vele vagyok, mert ha éppen más miatt idegeskedem, akkor én sem érzem a felhőtlen boldogságot (ennek ellenére persze az vagyok, csak akkor épp nem vagyok tudatában :) )

Szóval szerintem tedd fel a kérdést: Tudnál nélküle élni?