Ennyire nem ér semmit az életem? Könnyebb lenne ha meghalnék?

Sajnálom a körülményeid, azt, ahogyan a szüleid bántak veled, buta dolog volt részükről, hogy nem ismerték fel, nem te kérted, hogy megszülethess.

Nagyon hosszú út áll előtted, aminek az első lépése az, hogy nem engeded többé, hogy beléd szuggerálják, hogy nem vagy jó semmire. Igenis érsz annyit, mint bármely másik ember, és fogalmam sincs, mit tettél, hogy a környezeted lábtörlőnek használ. Pedig ők sem jobbak, sőt, ha mások ellen ilyet követnek el...

Sok ember fojtja evésbe a bánatát, ezzel sem vagy egyedül. Elhatározással tudsz rajta változtatni, úgy, hogy le is akarsz fogyni, és megmutatod magadnak (nem másnak!!!), hogy egészséges, kiegyensúlyozott és hosszú életű szeretnél lenni.

én is egyetemista vagyok és pszichológusnak készülök..

és így olvasva a kommenteket..hát nem tudom,de a lényeg egyszerű:

ha már 4 évesen (gyerekként) ezt vágták a fejedhez,akkor nem igazán tehetsz róla.. mivel,akkor ez belevésődik az édes-pici gyerek fejébe...és ott a baj.

De én ezt most hogy elmondtam,nagy hibát követek:D (mivel lehet,hogy ezért belemerülsz az önsajnálatba,és elfogadod magad ilyen "csődnek" ahogy mondtad. de nem vagy az!)

Hidd el nekem, te jobb vagy ennél,ne hallgass rájuk akik ezt mondják,előbb éljék meg a TE gyermek korodat és azután.. szerintem te egy erős ember vagy! csak egyszer próbáld meg rendesen,és hidd el,sikerülni fog! és miután az az egy pici dolog sikerült, már minden sikerülhet:)

Szia! Hát remélem, azóta még nem haltál meg, szóval bemásolom, amit egy másik valakinek írtam hasonló témában.

"Szia!

Olvasd el, kérlek ezt a könyvet, és nagyon sok mindenre magyarázatot és választ kapsz:

Dr. Susan Forward : Mérgező szülők

22/N

Ui.: Az apám egy maximalista, zsarnok, öntömjénező, pedofil és molesztált 10-től 20 éves koromig (ja, egyébként orvos!). Ezen kívül hasonló dolgokat mondott elég sokszor nekem, mint a te apád neked, és mondhatom, felnőtt koromra annyi önbizalmam sem maradt, mint egy pillangónak. 20 évesen eléggé depressziós lettem, és a több éves halálvágyat és halálfélelmet követően öngyilkos akartam lenni. Úgy éreztem, megváltás lenne a halál, mert már nem bírtam tovább azt a szeretethiányt. Mert azt láttam, hogy a szüleim látszólag nem szeretnek (legalábbis úgy bántak velem), és mivel két debil mellett nevelkedtem (tehát hozzájuk kellett alkalmazkodnom), a külvilág sem épp olyan jeleket adott le, hogy szerethető vagyok. Ja, anyám is beteg. Paranoid skizofrén. Neki nagyon borzalmas gyerekkora volt, alig kapott szeretetet, és összeroppant. Azóta a téveszméivel nyugtatja magát...csupán ennyi a skizofrénia. Okos ő, csak tönkrement az érzelmi feldolgozó rendszere, kevés önbizalma van és nagyon érzékeny. De mivel egy "örülttel" nőttem fel, látom, hogy nem olyan őrültek az őrültek, csak hát az ember így tudja feldolgozni az olyan szenvedéseket, amiket már nem bírna elviselni.

A skizofrénia nem egyenlő a a tudathasadással (személyiségzavar). Szerintem te erős szeretethiányban szenvedsz, és úgy olvasom, nem igazán találod a helyed. Tudom, miről beszélsz. Szóval elkezdtem dolgozni magamon, mert láttam, ha az állítólagos szakértők nem tudnak segíteni, akkor nekem kell megtalálnom a megfelelő módot a lelki sebeim begyógyítására. Ebben persze benne van az is, hogy a tényleg tapasztaltabbaktól tanuljak, csoportterápiára is elkezdtem járni, és olvasom az ilyen nagyon hasznos könyveket. :)

Remélem segíteni fog."

Egyéb hozzáfűznivaló, én vékony vagyok, mégis testképzavarom volt évekig, mindig fogyni akartam. Rám is folyton mondta apám, hogy milyen lusta vagyok meg hogy élősködő, meg ilyesmi. Szóval most rehabilitálom magam, de én fizikusnak tanulok, úgyhogy igazán fontos, hogy levetkőzzem azt a kisebbrendűségi érzést magammal és a tanulással kapcsolatban, mint amit te is érzel. Általában nincs energiám tanulni, mert a fentebb írt érzéseimet próbálom feldolgozni, de tudom, hogy sikerülni fog.

Minden jót!