Van itt aki fiatalon lett mostohaanya? Mesélnétek a tapasztalataitokról?

Hogyan viszonyultatok a gyerekhez?

ösztönből önzetlen szeretettel

Mennyi időt töltötök vele?

Amikor velünk volt, amennyit csak tudtam.

Meg tudtátok szeretni?

Igen, sajnos túl nagyon.

Nem akadályozott valamiben?

Nem

Milyen az anyával a kapcsolatotok?

Akkoriban normálisnak tünt, örökké bratyizni akart velem, meg az aktuális pasijáról csevegni-később kiderült milyen "ember" valójában.

A páromnak van egy kisfia. 2 éves volt mikor összejöttük. Ennek 2,5 éve most leszek 24. Az első időszakban annyira nem találkoztam a kicsivel, még egyetemre jártam, másik városba, így párommal is hétvégi kapcsolatunk volt. Próbálta úgy megoldani, hogy hétköznap estenként legyen vele, hétvégén pedig feljött hozzám, vagy én jöttem haza (a szomszédunkba költözött, így jöttünk össze :)) Kb. az első fél évben így ment, nem sokat találkoztam a kisfiúval. Aztán már kéthetente velünk volt, vagyis akkor még én voltam velük :) Egyébként is szeretem a gyerekeket, vele sem volt gondom, amúgy egy klassz kispasi. Szépen lassan összenőttünk, közben én végeztem, egy éve együtt is lakunk a párommal. Onnantól kéthetente hétvégén van velünk, illetve hétköznaponként az 5 délutánból/estéből kb. 2-t, de általában nem itt alszik. Nekem jó így, mert tényleg megszerettem, így is jut idő kettőnkre. Viszont tényleg más, mint egy unokaöcs, hisz a párom fia, aki természetesen sok időt akar vele tölteni, és ha akarnám sem mondhatnám, hogy bocs nekem nincs kedvem. Én lennék aki megy nem a gyerek :) Szóval szerintem csak szívből lehet csinálni, egyébként biztos teher lenne. Bár vannak apák akik tényleg csak kéthetente vannak 1,5 - 2 napot a gyerekkel, így biztos "kibírható", te tudod nálatok hogy van.

Akadályozni nem akadályozott annyira semmiben. Volt, hogy át kellett szervezni egy programot, de általában azért tudjuk, hogy mikor lesz velünk így ezzel számolunk. Ha nem bulizni megyünk, akkor pedig jön velünk akárhová, nem vagyunk ezáltal lekötve, általában spontán történnek velünk az események (ha sulis lesz nyilván veszítünk a szabadságból)

Az anyukájával szerencsére jó a kapcsolatom, nem mondom, hogy a legjobb barátnők vagyunk, de elbeszélgetünk ha úgy alakul, és soha nem tett keresztbe. Ha kell alkalmazkodik, ahogy mi is hozzá, így ebből nincs gond, nincsenek fúrások.

Én nem bántam meg hogy a párommal kezdtem, egyébként is nehéz egy normális pasit összeszedni :) az, hogy van egy kisfia nem volt kizáró ok. Plusz látom, hogy jó apa (ha majd egyszer...) , a kapcsolatait is normálisan le tudja zárni, nem fog utánam jönni is agyonverni :)

Ha kedveled a srácot akkor ne félj. Nem kell még most a gyerekkel is szoros kapcsolatot kialakítani, előtte ismerd meg a srácot. Aztán jöhet a gyerek. De azért sokat se várj, mert ha nem működik valami miatt, akkor jó arra az elején rájönni, még fiatal vagy, egy kezelhetetlen gyerekkel és egy hárpia ex nővel ne kösd le magad :)

En 19 voltam,mikor osszejottem a parommal,akinek a lanya akkor volt 4 eves.

Nem volt konnyu es ha oszinte akarok lenni meg igy 5 ev utan sem az,de tudtam,hogy gyereke van,ezt vallaltam.

A legnehezebb az elejen volt,mert en egyetemre jartam ,a parom pedig messze dolgozott es mikor hetvegen vegre egyutt tudtunk lenni,sokszor jott a kislany,igy nem mehettunk el pl. kettesben moziba.

A kislany amugy aranyos es szeret engem,en is szeretem,de nyilvan nem ugy,mint majd a sajat gyerekemet.

Az anyja egy kesz katasztrofa,foleg eleinte volt az.Allandoan dirigalt,hogy mikor nalunk van a gyerek mit kell ennie,melyik szomszed gyerekkel jatszhat,milyen fogkremmel moshat fogat stb. Raadasul mindezt ugy,hogy abszolut nem egy mintaanya,allandoan lepasszolja a gyereket masnak,mert minden hetvegen bulizik,tetves sokszor a kislany,meg koszos a nyaka,szoval furcsa egy no az anyja.

De ez annyira nem erdekel,mert nem ram tartozik,hogy o hogy el,ami inkabb zavar,az az,hogy pl. elore 2 honappal (!!!) szoltunk neki,hogy ne hozza x hetvegen a kislanyt,mert az evfordulonk van,es szeretnenk kettesben elmenni vacsorazni.Persze pont azon a szombat reggelen telefonalt,hogy borzaszto surgos dolga van es vasarnap reggelig at kell hoznia a kislanyt.Parom persze elvallalta,ami ertheto,mert a gyereke.Es tobb ilyen eset volt,szerintem feltekeny...Mara mar visszavett azert,meg en is ahogy idosebb lettem jobban tudom kezelni a helyzetet.

Tudom,hogy a kislany semmirol nem tehet,nincs is bennem harag fele,es nem sajnalom,sajnaltatom magam,mert mikor megismertem a parom,tudtam,hogy gyereke van.

Mindenesetre nem konnyu szituacio szerintem,es en tobbe nem kezdenek elvalt,gyerekes pasival,de ez nem mervado,mert sok mulik a ferfin,az exen es a gyereken is,illetve a "mostohan".

En bevallom oszinten,hogy az anyuka kiallhatatlan termeszete mellett megnehezitette a helyzetet az is,hogy en egyke vagyok,raadasul a szuleim eleg jomoduak es kiskoromban nagyon elkenyeztettek,ezert nehez volt eleinte elfogadnom,hogy nem en vagyok az elso es a parom kicsit "tutyi-mutyi" viselkedese sem tette konnyebbe a dolgot,raadasul osszesen 1 evet elt egyutt a kislannyal,igy vele is kicsit nehezen talalja a hangot.

Minden nehezseg ellenere elfogadom a helyzetet,mert imadom a parom,es boldog vagyok vele,es nem varnam el soha,hogy eldobja magatol a gyereket ,sot,igyekszem sokat segiteni abban,hogy jo es szoros kapcsolata legyen a lanyaval.

Szoval az,hogy ki hogy visel egy ilyen helyzetet egyenenkent valtozo,de en mindenkinek azt javaslom,hogy gondolja at jol,hogy mennyire tud toleralni ilyen korulmenyeket,es csak akkor kezdjen "apukaval",ha 100%-ig biztos benne,hogy el tudja fogadni a parja gyereket es az ezzel jaro dolgokat ,illetve az exet,mint napi szereplot az eleteben,mert kulonben minden erintett nagyon sokat fog szenvedni.