Hogy mondjam el a szüleimnek, hogy biszexuális vagyok és együtt vagyok egy lánnyal?
Nagy szükségem lenne a segítségetekre!
Kb 14 éves korom óta volt, hogy megtetszettek lányok, de mindig csak hírességek, példaképek, ezért nem is tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget. Kamaszkoromban foglalkoztatott a dolog, hogy milyen lehet egy lánnyal, de olyan szigorú nevelést kaptam, hogy ez csak elméleti síkon jelent meg az életemben, meg hát fiúkkal randiztam, a téma ellen pedig erőteljesen tiltakoztam, nehogy a szüleim valamit sejtsenek. 2 éve lett vége egy kapcsolatomnak egy fiúval, aztán elegem lett mindenből, szüleim is leköltöztek vidékre, szóval egyedül maradtam és bátrabb lettem. Egy koncerten megismertem egy lányt, akivel barátok lettünk, aztán barátságból más lett. Nagyon régóta kérdezgetik, hogy mi van a pasikkal, havonta egyszer látjuk egymást és akkor mindig faggatnak, én meg kitalálok valamit, hogy hát most ezért nem, most azért nem randizok. Facebookra sem teszek fel soha olyan képet, amin mondjuk együtt vagyok a lánnyal, vagy bármit, nehogy valamit megsejtsenek. Most viszont hosszabb ideig lesznek nálam és nem tudom, hogy ezt hogy kezeljem majd, hogy oldjam meg, hogy ne találkozzanak véletlenül se és játsszam el, mintha semmi titkolnivalóm nem lenne. Lehet, hogy el fogom mondani, de nem tudom, milyen formában. Biztos vagyok benne, hogy nagyon csalódna anyukám, aki rajong értem és szerinte bárkit megkaphatnék, mindig a "legjobb" fiúkat szánta nekem, az nem zavarta, hogy egy 12 évvel idősebb jogásszal jártam, lényeg volt számára, hogy "minőségi" legyen az illető..
Nem várom, hogy örüljenek neki természetesen, csak egy viszonylag normális beszélgetést szeretnék lefolytatni, amivel véget vethetek a bujkálásnak. Mit tennétek a helyemben?
Köszönöm előre is.
23/N
A barátnőmmel már beszéltem erről, de nem ez volt a kérdés. Ő megérti, hogy még elég fiatalok vagyunk, ha most kérdezne valaki, akkor még nem tudnám azt mondani, hogy így is fogom leélni az életemet, szerencsére ő is így gondolkodik.
Viszont a szüleim, főleg anyukám reakciójától tartok, mert ezt nem tudom a végtelenségig titkolni.
válasza:Nem is kell a végtelenségig titkolni, hiszen azt mondod, egyszer szeretnél rendes családod is. Akkor amíg a mostani barátnőddel vagy, addig hanyagolod a témát, majd ha fiúval leszel, akkor pedig értelemszerűen őt majd bemutatod.
Ha pedig mindenképp el szeretnéd mondani, akkor szerintem ezt a részét hangsúlyozd, hogy nem mondasz le örökre a férfiakról, és egyszer majd szeretnél családot is, csak nem most. Így szerintem elfogadóbbak lesznek. Majd elkönyvelik ezt valami furcsa átmeneti időszaknak, lehet, hogy azt gondolják majd, hogy valami lelki dolog az oka, de a lényeg, hogy végig tudni fogják, hogy egyszer majd minden visszakerül a "normális" kerékvágásba. Szerintem ezt el tudják majd fogadni.
Hogy kicsit morbidan fogalmazzak, nem gondolják majd azt, hogy valamit teljesen elrontottak, csak hogy valami kis hiba csúszott most a gépezetbe.
Hello! Mivel elég régi a kérdés, és eltelt már egy pár év...azóta valószínű kitudódott rólad az identitásod.
Azért én leírnám a történetem. Hátha valaki még ide téved és segít neki.
Biszexuális vagyok...Most már egy 34 éves pszichológusként dolgozó anyuka.
Van két gyönyörű gyerekem akiket én hordtam ki, és egy feleségem akit imádok.
13 éves koromban tudatosult bennem a nemi irányultságom. Amit tíz év bizonytalanság és lelki önterror váltott fel. Bizonytalan voltam magammal kapcsolatban, és azzal hogy mi akarok lenni. Hiszen...ki tud embereken segíteni aki még magán sem képes? Nálunk fordítva volt. Én költöztem fel Pestre és a szüleim maradtak vidéken.Akkor már a szakmában befolyásos apám egyengette az utam a pszichológusi pályámon. A nagyvárosban rengeteg emberrel találkoztam. Fiúkkal akiket szerettem és egy lány akit szerettem. Három év múlva eldöntöttem: elmondom a szüleimnek. Mindent. Tényleg mindent. Meg is történt. Bemutattam a barátnőmet a mindig féltő anyámnak és a beképzelt lélek doktor apámnak. Anyám ledöbbent. Elsírta magát és elvonult. Apám ordított és elzavarta a barátnőmet. Nos én is mentem... Egy fèl évig nem kerestek a szüleim. Nem érdekelte őket hogy vagyok.
Aztán anyám elhívott ebédelni egy szombati napon a családdal. Elmondta hogy választanom kell. A "rendes élet" vagy a kiközösített. Magyarul ők vagy én. Mert a rendes élet azzal járt volna hogy elnyomom magam. Akkor láttam őket utoljára. Feláltam és soha többet nem kerestem őket. Lediplomáztam és kiköltöztem Amerikába egy olyan államba ahol összeházasodhattam a barátnőmmel. A szüleim sosem ismerik meg az unokáikat. És sosem ismerik meg azt a harmóniát amiben élek.
Nem élhetek a hazámban és nem találkozok a szüleimmel. Ezek súlyos árak.
Engem is érdekelne még a kérdező esete, hátha tud segíteni rajtam is (Ugyanitt köszönet az előttem lévőnek, hogy ezt megosztotta).
Nekem homofób, rasszista és vallásos szüleim vannak. Két gyerekük közül (jelenleg egyértelműen) én vagyok a kedvenc. Érződik a megkülönböztetettség. 19 éves létemre még sose volt semmim, amit kapcsolatnak nevezhetnénk (eléggé antiszociális vagyok. Nem tudok ismerkedni. Nem is tudok HOL ismerkedni, hiszen nem járok el sehova. Ugyanakkor félek...), ennek ellenére tudom, hogy biszex vagyok, azon belül is inkább a saját nememhez vonzódom. De ha valaha is elmondom, hogy mi a szitu, az csak akkor fog bekövetkezni, hogy ha nem szorulok többé anyagi támogatásukra, és lesz valami tervem arra az esetre, ha kirakják a szűrömet. Márpedig erre a reakcióra számítok. Rám se bírnának nézni. Először próbálnának kigyógyítani belőle, majd valószínűleg megszakítanák velem a kapcsolatot. Ők unokákat akarnak, meg normális családot.
Bár azt hiszem, hogy ha végülis elmondom nekik, akkor azzal így is úgy is csak én nyerhetek: 1) vagy elfogadják egy idő után, támogatnak, és boldog, nagy család leszünk. 2) nem fogadják el, de többé legalább nem nyaggatnak azzal, hogy "na mi van a fiúkkal?". Utálom az ilyen kérdéseiket. Továbbá megtudnám, hogy sosem volt feltétel nélküli a szeretetük. Könnyen túl tenném magam rajtuk. És legalább a húgom kerülne a középpontba.
Akármennyire is szeretem őket, a saját boldogságomra is gondolnom kell. Nem hagyhatom, hogy lelkileg tönkretegyenek.
19/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!